Sikeres játékvezetői tanfolyam a Nemzeti edzésközpontban

2023. április 24.

Hétvégén a Magyar Tenisz Szövetség székházában zajlott az idei első játékvezetői alapképzés, melyen olyan emberek vettek részt, akik eddig még egyáltalán nem foglalkoztak bíráskodással, de mélyebben megismerték volna a szakmát, vagy csak a szabályokkal szerettek volna jobban tisztában lenni. Voltak köztük amatőr teniszezők, egykori junior versenyzők, klubüzemeltetők, teniszszülők, tanulók, de egy teljes állású anyuka és egy operaénekes is eljött.


A szűk háromnapos képzés péntek délutántól vasárnap délutánig tartott, Szörény Rezső és Ujszászi Máté versenybírók vezénylésével a huszonhárom jelenlévő első körben a tanteremben ismerhette meg a teniszbírói szerepköröket és a hozzájuk tartozó minősítési rendszereket. Ezt követően a tenisz játékszabályairól, illetve a vonalbírói és játékvezetői technikákról hallhattak, vasárnap pedig gyakorlattal zárult a tanfolyam, ahol a résztvevők az előadók irányításával gyakorolhatták, hogy milyen a játékvezetői székből levezetni néhány gamet, illetve minden vonalbíró pozícióban kipróbálhatták magukat.

A tanfolyam elvégzése után a közreműködők vonalbíró minősítést kaptak, amivel akár hazai, akár külföldi nemzetközi versenyeken is dolgozhatnak. Szintén bekerülnek a hazai játékvezetők gyakornoki csoportjába, ahol U12-es és U14-es salakpályás versenyeken szerezhetnek gyakorlatot. Tíz levezetett mérkőzés után jogosultak lesznek játékvezetői vizsgát tenni, ahol sikeres elméleti és gyakorlati megmérettetés után C minősítésű játékvezetők lesznek, mellyel már hazai versenyeken is dolgozhatnak sétálóbíróként és játékvezetőként.


1. Kinder- Savaria Kupa - 04.20. Szombathely - Savaria TC, 2024. április 20-21.