Május 9-én tartotta az MTSZ Elnöksége újabb ülését

2023. május 11.

Ismét több, aktuális témát tárgyaltak a tagok. Fontos volt ezek közül a közelgő közgyűlés, melyre már hetekkel ezelőtt megkezdődött a felkészülés, annak érdekében, hogy a tagszervezetek minél tájékozottabban tudjanak részt venni az eseményen.

Az elnökség szintén tárgyalta az MTSZ 2022. évi szakmai beszámolóját és 2023. évi szakmai- és pénzügyi tervét, amely szintén fontos témája lesz a közgyűlésnek.

Az elnökség abban is döntött, hogy rendelkezésre álló, szabadon felhasználható forrásaiból kifizeti a válogatott játékosoknak járó valamennyi pénzdíjat a Davis-kupa és a BJK-kupa szereplés után. Függetlenül attól, hogy az ITF (Nemzetközi Tenisz Szövetség) továbbra is visszatartja ezeket a forrásokat, hiszen a CAS (Nemzetközi Sportdöntő Bíróság) ítéletét követően továbbra sem sikerült végérvényesen lezárni az előző vezetés időszakához köthető vitás ügyeket.

Az elnökség támogatta azt is az ülésen, hogy Sütő Csilla főtitkár jelöltesse magát a Nemzetközi Tenisz Szövetség igazgatóságába. Ennek megfelelően a Magyar Tenisz Szövetség jelöli őt a tizennégy, közgyűlés által választott igazgatósági tagi tisztség egyikére. Az ITF a soron következő, szeptemberi tisztújító közgyűlésén, Cancúnban hozza meg ennek kapcsán a döntéseket. Ez egy fontos sportdiplomáciai eredmény magyar szemszögből, hiszen Sütő Csillát több más ország képviselői is bátorították a jelöltségre.

Végezetül az elnökség örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy mind a felnőtt, mind az utánpótláskorú magyar játékosok több kiemelkedő eredményt értek el az elmúlt időszakban különböző versenyeken. Éppen az elnökségi ülés ideje alatt érkezett az a hír, hogy Marozsán Fábián pályafutása során először feljutott egy ATP 1000-es torna főtáblájára.

Az ülésen született határozatokat ITT találják.



XLII Kispest Kupa 2024 - 06.29. Budapest - Ganz EKM Wekerle, 2024. június 29-30.