Jelentkezési felhívás!

2022. december 13.

A bizottságok működésének újragondolása és a novemberi szakmai fórumon felmerült igény alapján az MTSZ vezetésének javaslatára az elnökség a december 6-án tartott ülésén a Szülői Bizottság felállításáról döntött.

Ennek köszönhetően a jelentős pénzügyi áldozatokat vállaló utánpótláskorú játékosok szülei ezentúl hivatalos, érdekképviseleti keretek között is meg tudják fogalmazni javaslataikat. Az operatív vezetés bízik abban, hogy a még szorosabb kommunikáció és konstruktív együttműködés a gyakorlatban esetleg tapasztalt hiányosságokat is tudja majd orvosolni.

Az MTSZ bizottságokra vonatkozó rendelkezéseit az Alapszabály X. 73-77. pontjai, valamint az SzMSz II. 5. pontja tartalmazza. Az MTSZ SzMSz-e alapján a bizottságok legalább 3 (három), legfeljebb 7 (hét) tagból állnak (elnök és rendes tagok).

A Szülői bizottsági tagság betöltésének feltétele az erkölcsi bizonyítvány, annak igazolására, hogy a pályázóval szemben kizáró vagy összeférhetetlenségi ok nem áll fenn. Ennek jegyében 2022. december 28-ig várjuk azoknak a szülőknek a jelentkezését, akik a bizottság munkájában szeretnének részt venni.


A jelentkezés feltételei:

- gyermeke az MTSZ 2022. decemberi 1-i hivatalos korosztályos

ranglistáján (U12-U18) bármely korosztályban az első 25-ben szerepel

vagy

- gyermeke a 2022-es évben az MTSZ versenynaptárában szereplő Play + Stay versenyei közül legalább öt tornán részt vett

- egy rövid motivációs levél benyújtása

 

A jelentkezéseket a kornel.bardoczky@huntennis.hu e-mail címre kérjük küldeni.

Jelentkezési határidő: 2022. december 28.

A Szülői Bizottság elnökét és tagjait az elnökség a soron következő, januári ülésén fogja megválasztani.

2. Kinder Rába ETO Play+Stay Kupa - 05.04. Győr - Rába ETO, 2024. május 4-5.