Döntött az MTSZ elnöksége, indul a téli támogatási program

2022. szeptember 19.

A Magyar Tenisz Szövetség 2022. szeptember 6-án tartott elnökségi ülésén több fontos határozat született meg. Az elnökség úgy döntött, hogy módosítja a korábbi, 2022. január 18-án elfogadott 16/2022, és a március 1-én megszavazott 29/2022 sz. határozatát. Ez pedig azt jelenti, hogy a Davis-kupa, illetve a BJK-kupa tekintetében az MTSZ idén nem várja meg a játékosoknak fizetendő pénzdíjak kifizetése esetében az ITF által a szereplésért átutalt összeget, hanem azt más, saját forrásból kifizeti.

Az elnökség döntése értelmében a szövetség jelenlegi anyagi lehetőségeihez mérten, a válogatott teniszjátékosoknak továbbra is a Nemzeti Edzésközpontban biztosít téli edzéslehetőséget, valamint a szakmai stáb által kijelölt további játékosok számára egy támogatói program keretén belül edzési és felkészülési lehetőséget szeretne biztosítani 2022. október 17-e és 2023. március 20-a között.

„Első körben feldolgozzuk a beküldött igényeket, majd ezek alapján először a négy kemény fedett pálya beosztását fogjuk véglegesíteni, amelyeken a felnőtt és a korosztályos válogatott kerethez tartozó játékosok edzéseit szeretnénk megoldani. Ezt követően az igények és az észrevételek figyelembevételével teszünk majd javaslatot további egy vagy két dupla salakpályás sátor felállítására és annak beosztására” – árulta el Sávolt Attila.

Az MTSZ szakmai igazgatója közölte, a salakpályák a program keretében elsősorban azoknak a játékosoknak, edzőknek és kluboknak lesznek hivatottak segíteni, akiknek azért nem lesz megoldott a téli teniszezés lehetősége, mert a saját klubjuk nem tud télen pályákat fedni a drasztikus energiaár-növekedés miatt vagy pedig nem tudják megfizetni az üzemeltető által kért magas bérleti díjakat.

„A lehetőséget minden esetben akkor tudjuk biztosítani, ha a feltételek a játékosok edzőjével teljes körűen egyeztetve vannak és ők szakmailag is támogatják azt. Azon klub játékosai, akiknek a téli edzésük már megoldott és teljes körűen felkészültek a téli szezonra, csak abban az esetben tudnak majd a támogatói programban részt venni, amennyiben az adott játékos klubja, edzője és az MTSZ egyetértésben megállapodott a játékos részvételének módjáról és edzései számáról” – tette hozzá Sávolt Attila.

Összességében tehát a klubokkal és edzőkkel való egyeztetések után valamennyi szempontot mérlegelve véglegesíti a szövetség, hogy hány fedett pályával és milyen beosztással indulhat útnak az MTSZ által meghirdetett támogatói program a Nemzeti Edzésközpontban. A végső döntések és a beosztások a soron következő elnökségi ülésen, legkésőbb október elején fognak megszületni.

Ugyancsak elfogadták a Magyar Tenisz Szövetség sportegészségügyi szabályzatát, valamint úgy döntöttek, hogy a sportigazgató által előterjesztett 2022- 2023-es fedett pályás nevezési díjak felső határát egységesen megemelik 10%-kal. Valamennyi összeg az ÁFÁT már tartalmazza. Ennek megfelelően

· a 300.000 Ft vagy annál magasabb díjazás esetén a felnőtt bajnokságon és a pénzdíjas I. osztályú versenyeken 17.500 Ft,

· a 300.000 Ft díjazásnál alacsonyabb felnőtt viadaloknál 12.500 Ft,

· a korosztályos bajnokság és 1. kategóriás kiemelt versenyek esetében 13.000 Ft,

· míg a korosztályos egyéb versenyek esetében 8.000 Ft,

· a Play+Stay viadaloknál 5.000 Ft lesz mostantól a nevezési díj. 

1. Kinder- Savaria Kupa - 04.20. Szombathely - Savaria TC, 2024. április 20-21.