Már csak két nap a Belgium-Magyarország Billie Jean King-kupa találkozóig!

2023. november 9.

A magyar GSI BJK-kupa csapat hétfőn érkezett meg Charleroiba, ahol egy erőnléti edzéssel alapozták meg a felkészülési időszakot. A Palágyi Miklós vezette, Bondár Anna, Gálfi Dalma, Babos Tímea, Stollár Fanny és Jani Réka összetételű csapat napi két tenisz-és egy kondiedzés mellett fontos hangsúlyt fektet a folyamatos regenerációra is, de a csapatkapitány a hivatalos sajtótájékoztatón elmondta, a lányok mind egészségesek, és jó formában vannak. - Szerintem így kicsit könnyebb dolgunk van, hogy Elise Mertens és Alison van Ultyvick nem játszik, 50-50 százalék esélyt látok a győzelemre, sajnos már régóta nem szerepelhettünk a Világcsoportban. Kis mértékben az összes játékosnak nehézséget jelenthet, hogy a szezon végén járunk, de biztosan mondhatom, hogy mindent beleadnak majd a pályán. Páran még a BJK-kupa után is versenyeznek, Udvardy Pannának is vannak megvédendő pontjai, ő ezért nem erősíti most csapatunkat - tette hozzá Palágyi Miklós.


A fedett, kemény pályán megrendezésre kerülő találkozó a Világdöntő selejtezőjébe kerülésért zajlik majd november 11-én 14 órás, 12-én pedig 13 órás kezdettel, a meccseket élőben online streamen keresztül lehet majd nézni. A belga csapat összeállítása a következő: Greet Minnen, Yanina Wickmayer, Marie Benoit, Sofia Costoulas és Kimberley Zimmermann.

A korábbi páros világelső Babos Tímea videóinterjúban is beszámolt az eddigi tapasztalatokról, melyet itt tudnak megnézni.