A magyar tenisz problémáit ismerjük, a kérdés, képesek vagyunk-e végigvinni a megoldásokat
Interjú Sávolt Attilával, a Magyar Tenisz Szövetség szakmai igazgatójával
A magyar tenisz egyszerre él át sporttörténetileg kiemelkedő nemzetközi eredményeket és küzd évtizedek óta ismert, strukturális problémákkal. Kevés gyermek választja a sportágat, szűk az aktív utánpótlás-nevelő klubok köre, nagyon hiányos a fedett pályás infrastruktúra, és a tehetséges játékosok útja 12 éves kor után, majd a junior és a profi tenisz közötti átmenetben is rendkívül sérülékeny. Sávolt Attila korábbi top 100-as játékosként, sikeres profi edzőként, 2020 óta az MTSZ szakmai igazgatójaként beszélt a magyar tenisz jelenéről és jövőjéről. Szerinte a magyar tenisz legfontosabb problémáit régóta ismerjük, a valódi kérdés a megvalósítási képesség, a hosszú távú gondolkodás és az ehhez szükséges kiszámítható források megteremtése.
Az elmúlt időszakban sok szó esik a magyar tenisz állapotáról. Ön hogyan fogalmazná meg a kiindulópontot: válságban van a sportág, vagy inkább egy régóta halmozódó szerkezeti problémával állunk szemben?
Semmiképpen sem beszélnék válságról. A magyar tenisz jelenlegi helyzete ellentmondásos. A felnőtt profi eredmények alapján az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb korszakát éljük: több magyar játékos szerepel vagy szerepelt a világranglista első száz helyezettje között, Grand Slam-főtáblákon, valamint ATP- és WTA-versenyeken is komoly sikereket elérve. Ezt nem lehet elvitatni, és ehhez a Magyar Tenisz Szövetség is –a mindenkori lehetőségeihez mérten – hozzátett. Vannak 15-16 éves tehetséges fiataljaink – például Bevíz Lujza, Nógrádi Noémi, Mokán Damján, Jóny Márk és Fazekas Venczel, –, akikkel szerencsére a legjobb magyar edzők foglalkoznak, és fejlődésüket az MTSZ is kiemelten támogatja. A fiatalabb korosztályokban szintén vannak ígéretes játékosok: az U12-es fiúcsapat bejutott az Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe, de az U16-os fiúk és az U18-as lányok is kiemelkedően szerepelnek az Eb-n Ugyanakkor a sportág alapja továbbra is szűk. Kevés gyermek kezd teniszezni, kevés klub végez valóban rendszeres és mérhető utánpótlás-nevelő munkát, rendkívül hiányos a téli pályakapacitás, és nem elég széles az a szakember-állomány, amely országos szinten magas színvonalú munkát tudna végezni. Ezek azonban nem az elmúlt egy-két évben keletkezett problémák. Ugyanezeket a kérdéseket fogalmazták meg a magyar tenisz szakemberei tíz, húsz vagy akár harminc évvel ezelőtt is. Ezért nem az számít, hogy ki tudja a leghangosabban elmondani, mi nem működik. A problémákat a sportág régóta ismeri. A valódi kérdés az, hogy képesek vagyunk-e olyan vezetési, finanszírozási és végrehajtási rendszert teremteni, amelyben a helyes szakmai elképzelések nem maradnak dokumentumokban vagy ötletek szintjén, hanem országosan, éveken keresztül következetesen meg is valósulnak.
Akkor nem új szakmai programokra van elsősorban szükség?
Természetesen szükség van folyamatos szakmai megújulásra, de nem gondolom, hogy a magyar tenisz legnagyobb gondja az ötletek vagy a programok hiánya lenne. Az elmúlt húsz évben számos komoly szakember készített különböző közép- vagy hosszú távú szakmai koncepciót. Ezek mind a mai napig megtalálhatóak a szövetség honlapján. Ezekben visszatérően ugyanazok a fő elemek jelennek meg: bázisnövelés, klubfejlesztés, infrastruktúra, edzőképzés, regionális központok, tehetséggondozás, a juniorból a felnőtt teniszbe történő átmenet támogatása. A sportág korábbi és jelenlegi szakmai vezetői tehát többnyire nem a problémák felismerésében maradtak el. A korlát sokkal inkább az volt, hogy a programokhoz nem társult elegendő, hosszú távon kiszámítható forrás, megfelelő infrastruktúra, végrehajtási kapacitás és számonkérhető felelősségi rendszer. A sportszakmában az eredményhez legalább öt-tíz éves következetes munka szükséges, ami stabil és kiszámítható anyagi háttér nélkül kivitelezhetetlen.
Hogyan foglalná össze a szövetség elmúlt öt-hat évének munkáját, eredményeit?
Az egyik legfontosabb, kívülről kevésbé látványos terület a törvényes működéshez szükséges szabályozási háttér megteremtése volt. Amikor átvettük a szövetség vezetését, a jogszabályok által előírt szabályzatok jelentős része nem vagy csak hiányosan állt rendelkezésre. Elkészítettük többek között a játékszabályzatot, a fegyelmi szabályzatot, a sportszakemberek képesítési szabályzatát, a sportegészségügyi, dopping-, etikai és gyermekvédelmi szabályzatot, továbbá a közbeszerzési, számviteli, gazdálkodási, pénzügyi, értékelési, pénzkezelési és leltározási szabályzatokat. Ezek nem látványos eredmények, ugyanakkor rendkívül időigényes, bürokratikus és nélkülözhetetlen feladatok a szövetség törvényes működéséhez. A versenyrendszer működtetésében bevezettük a hazai és nemzetközi versenyrendezési támogatásokat, amelyek korábban nem álltak a klubok rendelkezésére. Rekordszámú hazai nemzetközi juniorversenyt rendeztünk, és eltöröltük az U12-es nevezési díjakat annak érdekében, hogy a legfiatalabbak könnyebben kapcsolódhassanak be a versenyzésbe. Működtettük a válogatott kereteket, segítettük a sportolók nemzetközi versenyzését, színvonalas és gazdaságos – a 2020 előttiekhez képest százmilliókkal olcsóbban – Davis-kupa-rendezéseket valósítottunk meg, valamint eredményes Davis-kupa- és BJK Kupa-szerepléseket értünk el. A junior nemzetközi utaztatási program keretében korábban nem látott számú nemzetközi juniorversenyre biztosítottunk edzői kíséretet. Emellett bővítettük a Nemzeti Edzésközpont edzéslehetőségeit, több játékos számára tettük elérhetővé a központi szakmai munkát, és kiemelt egyéni játékostámogatásokat biztosítottunk. Az edzőképzésben megszereztük az ITF ezüst szintű akkreditációját, 20 év után ismét hazai oktatói tankönyvek jelentek meg, és elindítottuk az online edzőképzési platformot. A versenyzői nyilvántartás és adatbázis fejlesztése mellett a rendelkezésre álló anyagi lehetőségeken belül digitalizáltuk az MTSZ versenyrendszerét is. Amit még különösen fontos hangsúlyozni, az a felelős gazdálkodás. Mindig addig nyújtózkodtunk, ameddig a takarónk ért. Az előző vezetéssel szembeni személyes kritikám nem elsősorban arra vonatkozott, hogy szakmailag mit csináltak jól vagy rosszul, mert a szakmai elképzelésekről lehet és kell is vitatkozni. A valódi probléma az a pénzügyi és ebből következő erkölcsi mélység volt, amelybe a magyar tenisz került. Olyan időszakban vettük át a szövetség vezetését, amikor a pénzügyi feltételek folyamatos bizonytalanságot okoztak, és ennek hatásai sajnos még ma is aktuálisak. Átpolitizált és kiszámíthatatlan pénzügyi háttérrel nem lehet komolyan, hosszú távra építkezni. Ezt igazán csak az érti, aki belülről élte meg ezt az időszakot.
Mi a magyar tenisz legnagyobb hosszú távú problémája?
Egyértelműen a sportág szűk bázisa. Magyarországon nincs pontos, teljes körű adatunk arról, hányan teniszeznek rendszeresen, de a becslések szerint ez a lakosság kevesebb mint egy százaléka lehet. Ezzel szemben olyan, hasonló lélekszámú országokban, mint Svájc vagy Csehország, a teniszezők aránya többszöröse (Svájcban több mint 7%) a magyarországinak, és a sportág társadalmi beágyazottsága is teljesen más szinten áll. A különbség nem pusztán a regisztrált játékosok számában jelenik meg. Több klub, több utánpótlás-nevelő központ, több fedett pálya, több edző és nagyobb teniszfogyasztó közösség áll a rendszer mögött. Magyarországon körülbelül háromszáz tagszervezet kapcsolódik a szövetséghez, de ezek közül jóval kevesebb az, amely egész évben, több korosztályban, strukturált edzői stábbal végez utánpótlás-nevelést. A bázisnövelés ezért nem egyszerű kommunikációs kampány. Nem elég azt mondani, hogy több gyermeket szeretnénk a pályákon. Meg kell teremteni azt a klub-, edzői és infrastruktúra-kapacitást is, amely ezeket a gyermekeket nemcsak néhány alkalommal fogadja, hanem éveken keresztül képes megtartani és fejleszteni. Ez komoly és nagyon összetett kihívást jelent.
Miért nem lehet egyszerűen országos iskolai programmal tömegeket bevonni a teniszbe?
Iskolai és óvodai programokra szükség van, de azokat össze kell kapcsolni a klubrendszer valós kapacitásával. Vegyünk egy vidéki várost, ahol nyáron hét-nyolc szabadtéri pálya működik. Egy jól megszervezett programmal szeptemberben akár kétszáz gyermek is megismerkedhetne a tenisszel. Ez komoly eredmény lenne. Október végén azonban megérkezik a fedett pályás időszak, és ugyanabban a városban lehet, hogy csak egy vagy két használható fedett pálya marad. Ráadásul a gyermekek számára legfontosabb, délután három és hat óra közötti idősávra egyszerre jelentkezik az utánpótlás, a klubtagság és a szabadidős teniszezők igénye. Ilyenkor a rendszer fizikailag nem képes megtartani azt a létszámot, amelyet néhány héttel korábban bevont. Egyébként Budapesten is hasonló a helyzet. Ez a magyar tenisz egyik alapvető technikai ellentmondása. Bázisnövelést szeretnénk, miközben a téli kapacitás sok helyen már a jelenlegi létszámot is nehezen szolgálja ki. A valódi országos programnak ezért az iskolai belépést, a klubhoz irányítást, az edzői kapacitást és a fedett pályás infrastruktúrát egyetlen rendszerként kell kezelnie.
Az infrastruktúra tehát minden más fejlesztés előfeltétele?
Nem kizárólagos előfeltétel, de kétségtelenül az egyik legfontosabb korlát. A magyar sportban az elmúlt másfél évtizedben több látvány- és olimpiai sportág rendkívül jelentős infrastrukturális fejlődésen ment keresztül. A tenisz ebből jóval kisebb mértékben részesült. Sok klubban régi pályák, ideiglenes sátrak, magas energia- és üzemeltetési költségek, korlátozott téli kapacitás és elavult kiszolgáló létesítmények nehezítik a munkát. Nem gondolom, hogy minden településre nagy teniszközpontot kell építeni. Országos infrastruktúra-térképre, objektív szükségletfelmérésre és több szintű fejlesztési modellre van szükség. Más funkciót kell betöltenie egy országos központnak, egy kiemelt regionális utánpótlás-nevelő centrumnak és egy kisebb családi vagy közösségi klubnak. Az infrastruktúra-fejlesztésnek nem presztízsberuházásokról kell szólnia. A mérce az legyen, hogy az adott fejlesztés hány új gyermeket tud bevonni, hány hónappal növeli az éves edzésidőt, milyen versenyeket tesz lehetővé, mennyire javítja az edzők munkafeltételeit, és fenntartható-e hosszú távon.
Sokan a gyermeklétszám csökkenését az elmúlt évek szövetségi működésével hozzák összefüggésbe. Mit mutatnak a hosszabb távú folyamatok?
Mielőtt erről részletesebben beszélnék, érdemes áttekinteni néhány tényadatot a versenyzői létszám elmúlt tízéves alakulásáról.
U18-as ranglisták:
2015: 150 versenyző | 2020: 188 versenyző | 2025: 263 versenyző
U16-os ranglisták:
2015: 255 versenyző | 2020: 250 versenyző | 2025: 347 versenyző
U14-es ranglisták:
2015: 296 versenyző | 2020: 279 versenyző | 2025: 309 versenyző
U12-es ranglisták:
2015: 269 versenyző | 2020: 223 versenyző | 2025: 190 versenyző
A szabadidős versenyrendszerben, a diákolimpiákon az elmúlt években a következő részvételi adatok születtek:
2022: 826 fő | 2023: 1153 fő | 2024: 1429 fő | 2025: 1692 fő
Önmagukban ezek az adatok nem általános gyermeklétszám-csökkenést mutatnak. A tizenkét éven aluli korosztályokban azonban a visszaesés valóban komoly probléma. Egyre kevesebb gyermek választja a teniszt, és közülük még kevesebben fordulnak a versenysport felé. Ezt azonban kizárólag az elmúlt évek szövetségi működésére visszavezetni téves és szakmailag nem megalapozott. A tizenkét év alatti ranglistás gyermekek számában már 2015 és 2020 között is jelentős, nagyságrendileg tizenöt-húsz százalékos visszaesés volt megfigyelhető. A tendencia 2020 után folytatódott, amelyhez a hosszú Covid-időszak is nagyon jelentősen hozzájárult. A Magyar Tenisz Szövetség 2023-ban eltörölte a nevezési díjakat valamennyi 12 éven aluli versenyén, ezzel is segítve és ösztönözve a gyermekek bekapcsolódását a versenysportba. A korrekt helyzetértékelésnek adatokra és hosszú idősorokra kell épülnie. A problémát nem kisebbíteni, de nem is nagyobbítani kell, hanem pontosan megérteni.
A bázis szűkössége mellett hol veszítjük el a legtöbb tehetséget?
Két kritikus átmenetet látok. Az első a tíz és tizenkét éves kor közötti időszak. Ha a játékos tizenkét éves korra jelentős technikai hiányosságokkal rendelkezik, azokat később rendkívül nehéz korrigálni, miközben a nemzetközi mezőny már nagy intenzitással fejlődik. A második kritikus pont a tizenhét-tizennyolc éves kor, tehát a junior és a felnőtt profi tenisz közötti átmenet. Ez két-három évig komoly pénzügyi, szakmai és mentális terhelést jelent. A játékosnak világranglistapontokat kell szereznie, sokat kell utaznia, erős csapatra van szüksége, miközben még nincs számottevő bevétele a sportból. Ebben az időszakban a családi háttér, az edzői minőség és az intézményi támogatás egyaránt döntő.
Az edzők helyzetét szinte minden szakmai program kulcskérdésként kezeli. Történt ezen a területen érdemi előrelépés?
Igen. Felépítettünk egy strukturáltabb edzőképzési és továbbképzési rendszert, amely nemzetközi szakmai elvekhez igazodik. Az MTSZ edzőképzési rendszerének nemzetközi, World Tennis ezüst szintű elismerése olyan mérföldkő, amelynek valódi hatása nem egyik napról a másikra, hanem hosszabb távon jelenik majd meg. A szövetség edzőképzési rendszere World Tennis-akkreditációjának a lényege nem egy cím vagy egy kommunikációs eredmény. Azt jelzi, hogy a képzési struktúra, a tananyag, az oktatói rendszer és a minőségbiztosítás megfelel a World Tennis legmagasabb szakmai követelményeinek. A rendszerben végzett magyar edzők így nemzetközileg is értelmezhető és elismert tudást szerezhetnek. Több mint száz edző kapcsolódott be az edzői kártyarendszerbe, és több száz szakember szerepel a szövetségi nyilvántartásban vagy vesz részt képzéseken, továbbképzéseken. Ez még nem elegendő, és a területi lefedettség sem egyenletes, de egyértelműen olyan alap jött létre, amelyre edzői életpályát, licencrendszert, mentori programot és folyamatos szakmai ellenőrzést lehet építeni.
A klubok, tagszervezetek gyakran úgy érzik, hogy egyáltalán nem vagy csak nagyon kevés támogatást kapnak. Hogyan lehet igazságos és szakmailag védhető klubtámogatási rendszert kialakítani?
Először is: nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy a szövetség nem támogatja a klubokat. A klubok első segélykiáltása az volt felénk, hogy a versenyek megrendezése egyre nagyobb anyagi terhet jelent, ráfizetésessé válik, és néhány éven belül alig marad olyan tagszervezet, amely vállalja a rendezést. Ezért 2021-ben bevezettük a klubok hazai és nemzetközi versenyrendezési támogatását. Ilyen rendszer korábban nem létezett a magyar teniszben. Kezdetben minden versenyrendező klub közvetlen pénzügyi támogatást kapott. A hazai versenyek esetében ez mára a bírói költségek teljes szövetségi finanszírozásává alakult, a nemzetközi versenyeknél pedig megmaradt a kategória szerinti közvetlen pénzügyi támogatás. A versenyrendező klubokat évente összesen mintegy 70 millió forinttal támogatjuk. Ezenkívül az egyesületi pontversenyen és az iskolatenisz-programon keresztül is támogatjuk a klubok eredményes utánpótlás-nevelő munkáját, bár az is tény, hogy itt messze nem elég forrással. Ez a három tagszervezeti támogatási forma évente valamivel több mint 100 millió forintot jelent, vagyis a költségvetésünk mintegy 8–9 százalékát. A klubok a magyar tenisz alapintézményei. A gyermek ott találkozik először a sportággal, ott kap edzőt, közösséget és versenyzési lehetőséget. A szövetség nem tudja helyettük elvégezni a napi utánpótlás-nevelő munkát és nem is feladata. Ezért a klubok erősítése nagyon fontos és megkerülhetetlen. Ezt a 8–9 százalékos klubtámogatási arányt a mindenkori költségvetés legalább 20 százalékára kell emelnünk. Alapszintű hozzáférést és programlehetőséget minden megfelelően működő tagszervezet számára biztosítani kell, de a többlettámogatásnak objektív kritériumokhoz kell kötődnie. Ilyen kritérium lehet a bevont gyermekek száma és megtartása, az edzői képesítések, a versenyengedélyes létszám növekedése, a korosztályos eredményesség, a női és vidéki részvétel, az iskolai együttműködések, a pályakapacitás, a pénzügyi átláthatóság és a szövetségi programokban való részvétel. Ezért tartom fontosnak a klublicenc- és minősítési rendszer bevezetését. Ennek igénye és szükségessége már régóta, számos szakember részéről megfogalmazódott. A cél nem a klubok megbélyegzése, hanem az, hogy mindenki előre lássa: milyen szakmai és működési standardok teljesítésével juthat magasabb kategóriába és nagyobb támogatáshoz. A klublicenc-koncepció elkészült, és ősztől fokozatosan bevezetjük a magyar tenisz rendszerébe.
Nem áll fenn annak a veszélye, hogy egy ilyen rendszer csak a már eleve erős klubokat segíti?
Ez valós veszély lenne, ha kizárólag az aktuális eredményeket jutalmaznánk. Ezért többszintű rendszerre van szükség. Az eredményesség mellett értékelni kell a fejlődést, a bázisnövelést, a helyi adottságokat és a társadalmi szerepvállalást is. Egy kis vidéki klub nem versenyezhet azonos feltételekkel egy nagy budapesti központtal a nemzetközi eredmények számában. Ugyanakkor kiemelkedő teljesítményt nyújthat abban, hogy új gyermekeket von be, helyben tartja őket, együttműködik az iskolákkal, képzett edzőt foglalkoztat, és a térség sportéletének központjává válik. A cél nem az, hogy ne tegyünk különbséget a klubok között. Egy szakszövetségnek kötelessége különbséget tenni teljesítmény, minőség és felelősség alapján. A lényeg az, hogy ez a különbségtétel átlátható, előre ismert, ellenőrizhető és fejlesztő jellegű legyen.
Hogyan képzeli el a már fent is sokat említett gyerektenisz bázisnövelését és az U10 program szerepét?
A tenisz jelenlegi magyarországi feltételrendszerét reálisan figyelembe véve csak akkor van esély érdemben több gyermeket bevonni, ha a teniszt nem pusztán sportágspecifikus programként kínáljuk. Egy országos, a gyermekek és családok egészségtudatosságát fejlesztő komplex program részeként kell megjelenítenünk, amely összekapcsolja a teniszt az egészséges életmóddal, a mozgáskultúrával, a közösségi élménnyel és az alapvető mentális kompetenciákkal. Erre a megközelítésre az új sportirányítás részéről is lényegesen nagyobb fogadókészség mutatkozik. Az U10-es programot ezért nem egyszerűen a versenytenisz előkészítésének tekintem. A sportág akkor tud szélesebb társadalmi bázist építeni, ha nem kizárólag a későbbi élsportolót keresi minden gyermekben. A gyermekek többségéből nem lesz profi teniszező, de lehet egész életen át teniszező felnőtt, klubtag, szülő, támogató, edző vagy sportszakember. Egy egészséges sportági piramisnak erre a széles közösségre van szüksége. A tenisz legfontosabb hosszú távú alapjait a 10–12 év alatti korosztályban kell lefektetni. Ez az időszak meghatározó a későbbi élversenyzői pályafutás előkészítésében. Személy szerint egyre jobban hiányzik a tanítás és a pályán végzett munka: szeretném átadni a játékosoknak a pályafutásom során megszerzett tapasztalatot és tudást, és már a kezdetektől szélesebb szemléletű oktatást adni a legfiatalabbaknak személyesen is.
Milyen elnökre, milyen vezetési modellre lenne szüksége a Magyar Tenisz szövetségnek a következő időszakban?
A sportágnak most egyértelműen olyan elnökre van szüksége, aki nem a sportág belső konfliktusrendszeréből érkezik, hanem kívülről, objektív és friss szemlélettel képes átvilágítani a szervezetet. Vállalatvezetési és menedzsmenttapasztalattal stratégiai irányt tud kijelölni, forrásokat teremteni, erős állami és üzleti kapcsolatokat kialakítani, professzionális szervezetet működtetni, valamint világos teljesítményelvárásokat meghatározni. Fontos, hogy szeresse a sportágat, de nem feltétlenül szükséges, hogy a teniszből érkezzen. Ha szoros teniszkötődése is van, és valódi elkötelezettség – nem pedig személyes ambíció – vezérli, az természetesen további előnyt jelent. A jó vezetési modellben az elnök és az elnökség nem helyettesíti a szakmát, hanem megteremti annak működési feltételeit; a szakmai vezetés nem politikai vagy személyes érdekek mentén dolgozik, hanem mérhető célok és felelősségek alapján. A magyar tenisznek egy hosszú távon jól felépített, kompetens vezetői csapatra van szüksége.
Mit vár a magyar tenisz következő vezetésétől és mit tart reálisan megvalósíthatónak a következő öt évben?
Először is létre kell hozni a magyar tenisz valós adatbázisát: pontosan tudnunk kell, hány gyermek, játékos, edző, klub és pálya működik a rendszerben, milyen területi különbségekkel. A költségvetés minimum 20%-ára kell feltornázni a tudatosan és célzottan felépített tagszervezeti támogatások mértékét. Végig kell vinni a klublicenc- és minősítési rendszert, majd ehhez kell kapcsolni a támogatások egyre nagyobb részét. El kell érni a sportirányításnál, hogy az MTSZ teljes kontrollja alatt egy egységes oktatási, képzési és ellenőrzési rendszer valósuljon meg az összes hazai képzési és vizsgaközpontban. Be kell vonni a teniszt az általános iskolai kerettantervbe. A tíz év alatti gyerektenisz bázisnövelő és oktatási koncepciót, össze kell kapcsolni a gyerekek tudatos egészséges életmódra nevelő programjával. Tovább kell növelni az MTSZ szerepét és segítségét a nemzetközi junior versenyeztetésben, több versennyel és több kísérő edző közreműködésével.
Mi az a szakmai alapelv, amelyből nem engedne?
Abból, hogy a sportág jövőjét nem lehet rövid távú népszerűségi szempontok alapján feláldozni, tervezni. Ezért az őszinteséget tartom a legfontosabbnak. Világosan meg kell mondani, mit tud a szövetség saját hatáskörben megoldani, mihez szükséges állami vagy üzleti forrás, és mi tartozik elsősorban a klubok, az edzők vagy a családok felelősségébe. Nem szabad olyan ígéreteket tenni, amelyek mögött nincs reális finanszírozás, infrastruktúra vagy végrehajtási terv. A magyar tenisznek komoly értékei, eredményei és kiváló szakemberei vannak. A fejlődéshez azonban nem önigazolásra, hanem következetes munkára, türelemre, szakmai alázatra és az elmúlt éveknél lényegesen erősebb megvalósítási képességre van szükség. A problémákat ismerjük. A feladat az, hogy a megoldásokat végig is tudjuk vinni, amihez őszinte párbeszédre, összefogásra és békességre is szükség van az egyéb feltételek mellett.
