A fogyatékkal élő sportolók integrációs táborának az MTSZ FÉT Bizottságának szervezésében idén első alkalommal az Agárdi Parkerdő Sportközpont ad otthont. Kedden Sütő Csilla, az MTSZ főtitkára, Noszek Péter, korábbi elnökségi tagunk, a FÉT Bizottság frissen megválasztott elnöke, valamint Orbán-Sebestyén Katalin, az MSOSZ társelnöke és tenisz szakágvezetője nyitotta meg az eseményt, melynek vezetője idén is Medvegy Judit bizottsági tag.
A táborban 12 hallássérült, 3 szervátültetett, 30 értelmi sérült és 8 ép fejlődési ütemű sportoló vesz részt. A napi kétszeri, egyenként kétórás teniszfoglalkozások mellett sem unatkoznak a jelenlévők: színes programok várják őket, strandolhatnak a Velencei-tó partján, kézműveskedhetnek, valamint különböző sportfoglalkozásokon mérhetik össze tudásukat.
A Fogyatékossággal Élő Teniszezők Bizottsága az egyik legaktívabb MTSZ bizottság, mely négy fogyatékossági ág - kerekesszékes, értelmi sérült, szervátültetett és hallássérült - teniszezőinek képviseletét látja el, feladatuk azon sportolók integrálása, koordinálása akik 2021-től lehetőséget kaptak arra, hogy bemutatkozzanak az élsportolók között.
Orbán-Sebestyén Katalint előbb a táborozókról kérdeztük: “Egy összeszokott csapatról van szó, olyanokról, akik többször táboroztak már együtt. A teniszezőket képességeik szerint osztjuk be, de az edzéseken vegyülnek, hiszen ez az integrált tábor lényege. A fogyatékkal élő teniszezők legnagyobb bázisát a speciális olimpikonok alkotják, a többi szakágban kisebb a létszám, így ez az arány itt a táborban is megmutatkozik. A legfiatalabb játékos 9 éves, a legidősebb 65 év körüli, de a feladatunk mindenki esetében az, hogy élvezzék a játékot, tudjanak egymással ütögetni, viszont ne is legyen túl megterhelő nekik ebben a melegben.”
“Az edzések főként ügyességi feladatokból és pontjátékokból állnak, kezdők nem igazán vannak. Az állóképesség és a kellő figyelem megteremtése, amikben fejlődniük kell, de a tenisz ad nekik egy olyan ingert is, aminek segítségével javul a mozgáskoordináció és az egymással való kommunikáció” - mesélt a szakember.
“Mindenképp kiemelném a Nestlé Hungary támogatását, amiért hálásak vagyunk. Fontos számunkra, hogy felkeltsük az emberek figyelmét a játékosok integrációjára az ép ütemű fejlődésű emberek közé” - fejezte be Katalin.
Bővebb információt a FÉT bizottság Facebook oldalán találnak.