A mentális tréning került fókuszba az MTSZ legújabb edzőképzésén

2023. június 12.

A megszokottól eltérő témát ölelt fel az MTSZ székhelyén, június 10-11-én megrendezett edzőképzés. Ezúttal nem a játékosok fizikai fejlesztése, hanem mentális tréningjük állt az előadások középpontjában, melyek a Play+Stay és a felnőtt csapatbajokságokkal is egy hétvégére estek, ám így is bőven akadt érdeklődő a Nemzeti Edzésközpont kiscsarnokában.


A szombati napot Sávolt Attila szakmai igazgató prezentációja nyitotta meg, aki korábbi top 100-as teniszezőként tudta átadni tapasztalatait a motiváció kialakításáról és annak fejlesztéséről, majd Fonó Rita sportpszichológus a teniszezők egyéni és csoportos mentális fejlesztéséről tartott előadást. Nemes Gábor, a Testnevelési Egyetem munkatársa ezután pszichikai jellegű edzésgyakorlatokat ismertetett, majd őt ismét szakmai igazgatónk követte. Délután továbbá Dr. Lénárt Ágota sportpszichológus, pszichoterapeuta, az olimpiai csapat sportpszichológiai csapatának vezetője, a Testnevelési Egyetem tanszékvezetője prezentált, a nap végi kérdezz-felelek előtt pedig Papp Sándor edző és edzőképzési tanácsadó a szülőkhöz szólt, az ő szerepüket kiemelve a játékosok teljesítményében. 


A vasárnap teljes egészében Alberto Castellanié volt, aki nemzetközi edzőként tagja az ATP edzői szövetségének, mely a profi teniszedzők világának legfontosabb nemzetközi szervezete. Az olasz szakember Toni Nadallal együtt 2010-ben New Yorkban a US Open alatt hozta létre az ATP hivatalos edzői szervezetét, a GPTCA-t (Global Professional Tennis Coaches Association), melynek azóta is elnöke. Castellani a mentális edzés jelentősége mellett kitért a stressz-szabályozásra és annak kezelésére, ismertette az aktivációs szinteket, beszélt a kommunikáció alapjairól, a koncentrációról, nem utolsósorban pedig a relaxációról és a multiszenzoros vizualizációról mint teljesítményjavító készségek. A gyakorlatokat két korosztályos válogatott játékosunk, Mészáros Patrik és Hornung Gábor segítségével mutatta be.


Papp Sándor szerint igen hasznos és tanulságos hétvégét zárhattunk jó szakemberekkel és magas szintű előadásokkal, és amennyiben lesz rá igény, folytatása várható a képzésnek. – „Ez egy olyan terület, amit itthon még nem sokan érintettek, így az volt a célunk, hogy a játékosoknak, az edzőknek és a szülőknek egyaránt megmutassuk, a mentális képességek fejlesztése miként tudja emelni a sportteljesítményt, az energiamozgósítást és a játékhoz való hozzáállást” – tette hozzá.