Véget ért a fiatalok sportünnepe, a tenisz DiákOlimpia.

2022. május 30.

Még április végén, a megyei döntőkkel vette kezdetét az országos sportesemény, melyen 19 megye, köztük Budapest is képviseltette magát, így az ország szinte minden szegletében pattogott a labda. Összesen 363 csapat, 826 versenyzője volt érdekelt a torna első szakaszában, és a hat korcsoportból az első két helyezett jutott el a balatonboglári országos döntőbe.


A finálét 2019 után sikerült újra megrendezni, ugyanis az elmúlt két évben a koronavírus rendre közbeszólt. A Balaton déli partján összesen 250 csapatból nagyjából 600 fő volt jelen. A május 23. és 29. között esedékes esemény otthonaként a BBTC pályái szolgáltak. Idén A és B kategóriában versenyeztek a fiatalok, előbbi az igazolt játékosokat, utóbbi az amatőr sportolókat foglalta magába, s így sikerült még közelebb vinni a teniszt az ifjú generációhoz. Paszér Éva, a Balatonboglári Tenisz Club szakmai vezetője az MTSZ által szervezett edzőképző kurzuson elmondta, roppant sikeresnek ítéli a lebonyolítást.


" Idén kétszázötven iskolai csapatot láttunk vendégül, ami a két-háromfős együttesek esetében úgy hatszáz résztvevő gyereket jelent. A koronavírus-járvány miatt két éven át nem rendezték meg a hazai oktatási intézmények közötti versengést, amelynek korábban is rendszeresen mi adtunk otthont. Emlékeim szerint százötven-százhatvan gárda jött korábban rendszeresen össze erre az eseményre. A növekedés nagy öröm a számunkra, ugyanakkor nagy feladat is, hiszen A és B kategóriában, három korcsoportban, fiúk és leányok, külön-külön küzdöttek az elsőségért. Rákóczi Andrea versenybírót dicséri, hogy flottul lement a torna. Május végén, a tizennégy pályánkkal vonzó helyszín vagyunk játékosoknak és szülőknek egyaránt, talán ez is közrejátszott az esemény idei nagy sikerében" - mondta a szakember a tenisz-palya.hu-nak adott interjújában.


Minden további részlet, végeredmény és egyéb információ a erre a linkre kattintva érhető el.