A Balatonboglári Tenisz Club adott otthont a 2022-2023-as tenisz DiákOlimpia döntőjének. A fiatalok sportünnepe idén rendhagyó módon zajlott le, és a résztvevők is kifejezetten örültek, hogy csapatversenyek helyett ezúttal egyéniben mérhették össze tudásukat a tanulók. Az április 17. – május 9. között megtartott vármegyei döntők továbbjutói a korábbi évekhez hasonlóan idén is A és B kategóriában indulhattak az országos döntőben, előbbi az igazolt játékosokat, utóbbi az amatőr sportolókat foglalta magába.
Összesen 489 játékos vett részt a viadalon, a legnépesebb korcsoport a 3-as és a 4-es, azaz az U12-es és az U14-es korosztály volt. A BBTC 14 pályáján reggel 8-kor kezdődött a beütés, majd 9-től napnyugtáig folytak a küzdelmek. A fő versenybíró Droppa Erika volt, az ő munkáját két sétálóbíró segítette.
Pór Krisztina versenyigazgató, a BBTC munkatársa a következőképpen értékelte a versenyt: „Mi is úgy érezzük, és a visszajelzések is azt tanúsítják, hogy sikeresen zajlott az idei Diákolimpia döntő. Nagy szerencsénk volt az időjárással, nem kellett esőszünetet tartani, bár a klubunk pályái elég jó minőségűek, így egy kisebb esőzés esetén sem lettünk volna bajban. A gyerekek is szeretnek idejönni, ugyanis a pályáktól kb. 50 méterre ingyenes strand is található, ezt sokan kihasználták a találkozók után. Bár a páros meccsek idén kimaradtak így, hogy nem csapatban indultak a tanulók, sokszor csak este 10-kor hagytuk el a klubot, mire az összes mérkőzés eredményét rögzítettük. A részvételért minden játékos fogadóajándékot kapott, ezúttal is gratulálunk a helyezetteknek.”
A 7 korcsoport összecsapásainak végeredményeit itt találják:
https://huntennis.hu/microsite/diakolimpia/versenyek/diakolimpia-2022-2023-megyei-dontok