Szilassy Réka: „Körbeért a körforgás”

Szilassy Réka neve összeforrt a Cso-Ko tenisziskolával: tanítványként kezdte a klubnál, ma pedig már gyerekszakág-vezetőként és gyógytornászként tesz azért, hogy a gyerekek megszeressék a játékot. Nincs benne görcsös bizonyításvágy, sokkal inkább egyfajta természetes alázat a szakma és a nevelés iránt. Szakmai útjának egyik legszebb állomása Ledényi Zsófia felkészítése, akivel az elmúlt évben közösen bizonyították, hogy a gyerekkor óta tartó bizalom és a közös munka szép eredményekhez vezet.

– Hogyan indult a pályafutásod, és milyen út vezetett a mai feladataidhoz a Cso-Ko Teniszklubnál?

– Nálunk a tenisz az apukám oldaláról jött az életembe. Ő hobbi szinten játszott, és ő volt az, aki először levitt a pályára. Nekem ez rögtön nagyon megtetszett, és az a szerencse ért, hogy Ledényi-Kovács Viki lett az edzőm. Később, amikor Csordás Attilával megalapították a Cso-Ko-t, én is jöttem vele mint tanítvány. Mondhatom, hogy miatta maradtam a sportágban, ő szerettette meg velem a teniszt, és ő vitt végig egészen kiskoromtól mostanáig, hiszen ma már közösen vezetjük a tenisziskolát. Később, egyetemista koromban kezdtem el besegíteni, 2005 óta dolgozom a klubnál, 2009-től pedig már hivatalosan is edzőként.

– A Nevelő Edző Programban (NEP) egy számodra nagyon fontos tanítvánnyal, Ledényi Zsófival dolgozhattál 2025-ben. Mit jelent neked ez a közös munka és milyen sikereket hozott a tavalyi év?

– Zsófit tényleg egészen kicsi, totyogó kora óta tanítom, amióta kijárt velünk játszogatni. Amikor gratulálnak a NEP-eredményekhez, én mindig elmondom, hogy ez nem az én érdemem, hanem a miénk, közösen. Van benne egy hatalmas érzelmi plusz is. Viki tanított engem, ő nevelt belőlem edzőt, és az ő lányával értük el ezt az elismerést. Ez olyan, mintha körbeért volna a körforgás: kaptam valamit tőle, amit most visszaadhatok. Zsófi egyébként fantasztikus csapatjátékos, a csapatbajnokságokon mindig extrákat nyújt, imád a közösségért küzdeni. Szakmailag is gyümölcsöző volt ez az időszak, a program támogatásából például Zsófi részt vehetett a Dunakeszi Tenisz Klubban szervezett edzőtáborban, ahol spanyol szakemberektől tanulhatott, emellett ebből finanszíroztuk egyes versenyek szállásköltségeit is. Az eredmények is önmagukért beszélnek: 2025-ben az L12-es Budapest csapatbajnokságon első, az országoson pedig második helyezést ért el a PG Teniszklub vendégjátékosaként. Ami edzőként talán még büszkébbé tesz, az a mentális ereje, korosztályához képest kifejezetten bátran és jól párosozik, és tizenegy esztendős létére már a tizennégy évesek között is versenyzik. Januárban Sabján Nórával nyertek korosztályos versenyt párosban, majd az országos bajnokságon elődöntőig jutottak.

– Említetted a Play+Stay versenyeket. Milyen eredményekre emlékszel vissza a legszívesebben?

– Az egyesülettel 2021 óta négyszer egymás után dobogósok voltunk a lányokkal. Kétszer másodikok, kétszer harmadikok lettünk, és Zsófi minden alkalommal ott volt, főszerepet vállalt, sokszor döntő pontokat hozott. De ha távolabb tekintek vissza, 2019-ben volt egy nagyon kedves csapatom – Benke Iza, Burkus Bella és Székely Kinga –, velük Budapest-bajnokságot nyertünk és országos másodikok lettünk Lány 12-ben. Akkor még nagyon fiatal edző voltam, és végtelenül büszke voltam rájuk, mert tudtam, hogy abban a sikerben a munkám jelentős része benne van.

– Mi az, ami a Cso-Ko közegét ennyire különlegessé teszi számodra?

Nálunk a klubélet alapvetően az utánpótlás köré épül, ez határozza meg a mindennapjainkat. Bár vannak idősebb, tizennégy-tizenhat éves játékosaink is, a fő irányunk és a szakmai bázisunk a legkisebbek nevelése, teniszeznek nálunk már négy-öt évesek is. Ez is hozzájárul ahhoz az abszolút családias hangulathoz, ami nálunk alapvetés. Mivel szinte csak gyerekekkel foglalkozunk, nálunk nincs olyan, hogy „az én tanítványom” vagy „a te tanítványod”, mi a közös szellemben hiszünk. Amikor idekerültem, Csordás Attilától is rengeteget tanultam, aki rutinosabb, idősebb edzőként segített engem. Nálunk a csapatszellem nemcsak a versenyeken mutatkozik meg, hanem a hétköznapokban is: a zöld pályás játékosok például borzasztóan élvezik és szeretik „edzeni”, segíteni a pirosakat vagy a narancsokat, és ez fordítva is így van.

– Gyógytornászként is dolgozol a klubban és azon kívül is. Hogyan épül össze ez az edzői szemlélettel?

– Nagyon hálás vagyok, hogy elvégeztem a gyógytornász szakot, mert ez egy hatalmas pluszt ad a tudásomhoz. Én felelek a prevencióért és a sérülés utáni rehabilitációért is. A klubban „Fit Tenisznek” hívjuk a kondiedzést, mert a gyerekek a „kondi” szótól általában rosszul vannak. Így viszont, hogy átneveztük és játékosabb, zenésebb formában csináljuk, nagyon szeretik, pedig ugyanúgy keményen dolgoznak. Szerintem itthon még mindig kevés hangsúlyt kap a preventív szemlélet az edzőképzésben. Fontos lenne, hogy az edzők mélyebben értsék ezt a területet, mert a sérülésmegelőzés az alapja mindennek.

– Tóth Amarissával is van egy folyamatos szakmai kapcsolatod. Milyen szereped van az ő felkészítésében?

– Mimit láttam felnőni, itt volt a szemünk előtt. Én a teniszedzői munkájába nem folytam bele, ő Viki és Attila tanítványa volt, de ma már gyógytorna és prevenció oldalról segítem őt. Heti szintű a kapcsolatunk, és ez nekem is sokat ad, mert betekintést nyerek abba, hogyan él és dolgozik egy igazi profi. Sokszor verseny közben is ír nekem, vagy felhív, ha tanácsra van szüksége. Mimi egyébként a mai napig nagyon itthon érzi magát nálunk, gyakran visszajön edzeni, vagy meglátogatja a gyerekeket a klubnapokon, amit ők imádnak.

– A CSO-KO évek óta felelőse a Nagy Sportágválasztó teniszes programjának. Tapasztalatod szerint mi az, ami egy kezdőt képes igazán megragadni ebben a sportágban?

– Ezen én is rengeteget gondolkodom. 2021 óta folyamatosan ott vagyunk, és mindig nálunk van a legnagyobb sor, állandóan várni kell a teniszpályánál. Két nap alatt több ezer gyerek fordul meg a kezünk alatt. A legkisebbeknél szerintem a labda és az ütő ösztönös varázsa működik: kapnak egy eszközt, amivel lehet „hadonászni”, és megpróbálhatnak eltalálni valamit, játékként fogják fel. Aki pedig egyszer megérzi a tenisz igazi hangulatát, az nehezen szabadul tőle. Ugyanakkor edzőként látok egy komoly dilemmát is: míg a rendezvényen ezrek várnak ránk, az utánpótlásban azt tapasztaljuk, hogy egyre kevesebb gyerek jut el a versenyzésig. A mi nagy feladatunk és felelősségünk az, hogy ezeket a lelkes gyerekeket valahogy jobban be tudjuk vonni a tenisziskolák mindennapjaiba.

– Ha a jövőre gondolsz, mi lenne az a cél, ami a legnagyobb örömet okozná neked?

– Ez jó kérdés! Megmondom őszintén, nincsenek olyan extra vágyaim, hogy még három országos bajnokot kineveljek. Nekem az az elsődleges célom, hogy akik hozzánk jönnek, szeressék meg a sportágat és a lehető legtöbb ideig maradjanak benne. Teljesen mindegy, hogy versenyző lesz valakiből, vagy csak azért tanul meg teniszezni, hogy hétvégén az apukájával tudjon egy jót játszani. Ha látom a gyerekeken, hogy motiváltak és örömmel jönnek le a pályára, nekem az elég. Persze, egy Grand Slam-tornára szívesen elmennék Mimivel, hogy megnézzem, mit tud abban a közegben – nem mint edző, hanem mint a fiziója –, de a mindennapi boldogságot az itteni tanítványaim fejlődése adja.