A márciusi tanfolyamot követően október 8–11. között rendezte meg idei második Play+Stay „D” licencet adó edzőképzését a Magyar Tenisz Szövetség. A budapesti Nemzeti Edzésközpontban lebonyolított négynapos program során rekordlétszámú, 29 lelkes résztvevő sajátíthatta el a kezdő játékosok képzésének és versenyeztetésének alapjait. A mezőnyben felkészült leendő szakemberek és aktív versenyzők is helyet kaptak, köztük ATP-ranglistán szereplő játékos is.

A tartalmas és gyakorlatias tanfolyamot három nagyszerű szakember, Dékány Marcell, Papp Sándor és Tóth Zsombor vezényelte. A résztvevők átfogó képet kaptak a kezdő kisgyermekek (ITF Tennis10s) és a felnőtt kezdők (ITF Tennis Xpress) oktatási módszertanáról:
- Elsajátították a lassabb labdák, valamint a piros, narancssárga és zöld pályák alkalmazását.
- Részletesen foglalkoztak az adogatás, a labdamenetek kialakítása, a taktika és a technika fejlesztésével.
- Megismerkedtek a kezdő versenyek szervezésének lépéseivel, a szabályokkal és az ITF nemzetközi teniszszám (WTN) rendszerével.

A kurzus végén elméleti és gyakorlati vizsga várt a jelentkezőkre.