Tartalmas és sikeres hetet zártak a magyar teniszezők a felnőtt profi mezőnyben és a korosztályos nemzetközi versenyeken egyaránt.
A hét legkiemelkedőbb felnőtt eredményét Makk Péter szállította, aki 1. kiemelthez méltóan megnyerte a poprádi M15-ös ITF-tornát. A 24 éves játékos három győzelmet követően az elődöntőben a svéd John Hallquist Lithent (6:4, 6:2), majd a fináléban az osztrák Matthias Ujvaryt (6:3, 6:3) is magabiztosan győzte le. Ez Makk pályafutásának második egyéni profi címe, amellyel két hét múlva biztosan karriercsúcsot dönt a világranglistán. Ugyanitt a Bakonyi Dávid, Kisantal Botond kettős az első kiemelt búcsúztatása után a döntőig menetelt, ahol végül ezüstérmet szerzett.

Németországban, a hageni ATP Challenger 100-as tornán Piros Zsombor 3. kiemeltként menetelt a legjobb négyig. Daniel Rincon (7:6, 6:4), Diego Dedura (6:3, 6:2) és Guy Den Ouden (6:4, 6:1) legyőzésével jutott az elődöntőbe, ahol a német Tom Gentzsch állította meg (4:6, 4:6).
A kanadai Masterseken (WTA Torontó, ATP Montreal) is több győzelmet arattak a mieink. Bondár Anna az ukrán Anhelina Kalinyina (6:4, 7:5) legyőzésével bejutott a 64 közé Torontóban, majd óriási csatában, döntő szettben kapott ki a 24. kiemelt Elise Mertenstől (3:6, 6:4, 6:4). Udvardy Panna szintén főtáblás győzelemmel kezdett Torontóban, a második körben a négyszeres Grand Slam-bajnok Oszaka Naomi búcsúztatta (6:2, 6:4). Stollár Fanny az amerikai Asia Muhammad oldalán kínai ellenfeleket verve bejutott a nyolcaddöntőbe párosban. Marozsán Fábián Montrealban a japán Mochizuki Shintaro elleni magabiztos sikerrel (6:4, 6:3) jutott a 64 közé, ott három szettes küzdelemben alulmaradt az olasz Matteo Arnaldival szemben (7:5, 2:6, 6:4). Párosban a korábbi világelső Danyiil Medvegyev oldalán szetthátrányból fordítva bejutott a legjobb 16 közé. Fucsovics Márton a nyitókörben a francia Corentin Moutet-tól szenvedett vereséget.
A fiatalok között Serkédi Emese érte el a hét legnagyobb sikerét, miután diadalmaskodott a bécsi J100-as ITF-tornán. A 16 éves magyar lány 6. kiemeltként vágott neki a küzdelmeknek, a fináléig vezető úton csupán egyetlen szettet vesztett, a szombati döntőben pedig 6:4, 6:0-ra verte a 4. kiemelt orosz Daria Podlipskayát. Ez Emese karrierjének eddigi legértékesebb trófeája, egyben a negyedik egyéni ITF-címe. A szlovákiai J60-as tornán Szász Levente párosban a negyeddöntőig jutott.

A Tennis Europe Junior Tour versenyein is helytálltak fiataljaink:
- Arad (U14, Kat. 3): Stein Emili egyéniben elődöntőt játszhatott, ám ott sajnálatos módon feladásra kényszerült, így bronzérmes lett. Párosban Nagy Nóra oldalán szintén a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Egyed Zsófia egyéniben és párosban, Kosztoványi Brúnó pedig ukrán társával párosban jutott a negyeddöntőbe.
- Bécs (U12, Kat. 2): Vig Arnold hibátlan teljesítménnyel, csoportelsőként jutott be a nyolcas döntőbe.
- Pisek (U12, Kat. 1): Pörzse Lénárd cseh társával az elődöntőig menetelt párosban, míg egyéniben a vigaszágon szerzett ezüstérmet.
- Nagy-Britannia (U12, Kat. 2): Békési Emili brit partnerével a 3. helyen zárt a páros küzdelmekben.