Makk Péter (847.) győzelmével ért véget a spanyolországi Villenában megrendezett, 15 ezer dollár összdíjazású keménypályás ITF-torna.
A 24 éves magyar teniszező rendkívül meggyőző formában versenyzett a héten, az elődöntőig szettveszteség nélkül jutott el. A negyeddöntőben a 4. kiemelt dél-koreai Campana Lee-t (606.) búcsúztatta 7:5 6:0-s eredménnyel, majd a legjobb négy között a 2. kiemelt hazai játékos, Sergio Callejon Hernando (514.) ellen lépett pályára. Makk a 2 óra 24 perces találkozón szetthátrányból fordított, mindkét nyert játszmában korai brékelőnyt szerezve vívta ki a döntőbe jutást.
A vasárnapi fináléban a 3. helyen kiemelt spanyol Sanchez Quilez (597.) volt az ellenfele. Makk Péter a döntőben végig irányított, mindkét szettben egy-egy brék döntött a javára, és 6:3 6:4-es sikerrel hódította el a trófeát. Ez a győzelem Makk Péter pályafutásának második ITF-tornagyőzelme, egyéniben pedig az első sikere ezen a szinten. A tornán szerzett pontjaival a magyar játékos több mint száz helyet javít majd pozícióján az ATP-világranglistán.
