Első alkalommal adott otthont a szegedi Vitéz SE a Dorko Korosztályos Vidék Csapatbajnokságnak. A tikkasztó hőségben megrendezett tornán a fiúknál és a lányoknál is hatalmas küzdelmeket láthattunk, a nyolc versenyszámból pedig mindössze egyetlen kategóriában, a 14 év alatti fiúk mezőnyében történt címvédés a tavalyi évhez képest.
A legfiatalabb fiúknál, az F12-es kategóriában az első kiemelt Centerpálya Egyesület 1-es csapata (csk: Krafcsik Tamás, Enyedi János, csapattagok: Almai Sámuel, Gyuricza Ákos, Holóssy Nimród, Nagy Kolos) szerezte meg a bajnoki címet. A későbbi győztesnek a legjobb négy között a harmadik kiemelt SVSE-GYSEV 1 ellen kellett a leginkább megizzadnia (2-1), majd a fináléban a tábla alsó ágáról érkező, második kiemelt TSZSK Gyula ellen is hozni tudták a kiélezett, 2-1-es győzelmet. A bronzmeccsen az SVSE-GYSEV 1 javítani tudott, és 3-1-re győzedelmeskedett a Volvex 1 gárdája ellen. Az F14-es versenyszámban rendkívül sűrű mezőny gyűlt össze, ahol a Nexon Dunakeszi TK nem kevesebb mint négy csapattal képviseltette magát a táblán. A bajnoki címet végül az első számú együttes, a Nexon Dunakeszi 1-es csapata (csk: Bogyó Tamás, csapattagok: Rekedt-Nagy Zoltán, Czóbel Levente, Magyar Olivér) hódította el, miután a döntő összecsapáson 3-1 arányban bizonyultak jobbnak az első kiemelt Bebto Team gárdájánál. A dobogó harmadik fokára a klubtársak házi rangadója után a Nexon Dunakeszi 4-es csapata állhatott fel, amely a Nexon Dunakeszi 2-es csapatát múlta felül a bronzmeccsen (3-1). Az F16-os mezőnyben az OMSZK Park TK 1-es gárdája (csk: Szebeni Dániel, Cseresznyés Máté, Sári Botond, csapattagok: Galac Simon, Mészáros Barna) nem talált legyőzőre. A második kiemelt budakalászi együttes a döntőig vezető úton sem veszített mérkőzést, majd a fináléban az első kiemelt Centerpálya Egyesület 1-es csapata ellen is magabiztos, 2-0-s diadallal szerezték meg az aranyérmet. A harmadik helyért zajló csatában a Fehérgyarmat TK 2-0-s sikerrel múlta felül a GYAC csapatát. A legidősebb fiú korosztályban (F18) a Pécs VTC 1-es csapata (csk: Simon István, csapattagok: Simon István, Simon Péter, Varga Barna) bizonyult a legjobbnak. A második kiemelt pécsiek a legjobb négy között az OMSZK Park TK együttesét múlták felül 2-1-es összesítéssel, majd a bajnoki cím sorsa egy végletekig kiélezett döntőben dőlt el, ahol a PVTC 1 ugyancsak 2-1 arányban kerekedett az addig veretlen GYAC fölé. A harmadik helyet az OMSZK Park TK szerezte meg a PVTC 2 elleni 2-1-es sikerével.

A legfiatalabb lányok (L12) körmérkőzéses szakaszában a ZTE és a Liget TE között alakult ki végletekig kiélezett küzdelem a trófeáért. Bár mindkét együttes kiemelkedett a mezőnyből, az egymás elleni rangadón a ZTE 2-2-es mérkőzésarány után szettszámítással (5/4) megnyerte a találkozót, és így veretlenül szerezte meg a budapesti bajnoki címet a ZTE gárdája (csk: Bakos György, Bakos Ádám, csapattagok: Nagy Amanda, Miasnikova Varvara, Bödör Szofi). A dobogó harmadik fokára a GYAC játékosai állhattak fel, míg a negyedik helyen a házigazda Vitéz SE zárt. Az L14-es versenyszámban a kieséses táblán a Dunakeszi TK csapata menetelt első kiemeltekhez méltóan. Az elődöntőben a Centerpálya Egyesületet búcsúztatták 3-0-s eredménnyel, majd a fináléban a Volvex Tenisz ellen is magabiztos, 3-1-es győzelmet aratott a Dunakeszi TK alakulata (csk: Farkas István, csapattagok: Szimandel Laura, Varga-Karas Emese, Szmolenszky Tamara, Kuti Franciska). A bronzmeccsen a PVTC 3-1-re nyert a Centerpálya csapata ellen, megszerezve ezzel a harmadik helyet. A 16 éves lányok (L16) ötös csoportjában az SVSE-GYSEV csapata (Lehoczky Noémi, Ferenczi Dió, Szilágyi Alexandra) dominált. A lányok mind a négy csoportmérkőzésüket megnyerték – a Volvex Teniszt 2-1-re, a BBTC SE-t és a Bebto Teamet 2-0-ra, a Fehérvár-Kiskút TK-t pedig 3-0-ra verve –, így megérdemelten lettek vidékbajnokok. A csoport második helyét egy vereséggel a Volvex Tenisz, a harmadik pozíciót pedig a BBTC SE szerezte meg. A legidősebb lányoknál, az L18-as korosztály kieséses küzdelmeiben a GYAC csapata (csk: Koródi Dániel, csapattagok: Kállay Dorina Nina, Vörös Gréta) ért fel a csúcsra. Miután az elődöntőben a Vitéz SE gárdáját múlták felül 3-0-ra, a döntőben a győriek az első kiemelt Bebto Team ellen léptek pályára, és ott is magabiztos játékkal szerezték meg a bajnoki címet. A harmadik helyen a Vitéz SE és az SVSE-GYSEV csapatai végeztek.

Gratulálunk minden csapatnak, felkészítőiknek és külön köszönet a Vizét SE-nek a kiváló szervezésért!