A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) szervezésében zajlott le az elmúlt napokban az MTSZ D „Play+Stay Oktató” licenc tanfolyam és továbbképzés. A Nemzeti Edzésközpontban megrendezett négynapos kurzuson tizenhét lelkes edzőjelölt sajátíthatta el a sportág alapjait, fókuszban a legkisebbek oktatásával és a tenisz bázisának szélesítésével. A képzés tapasztalatairól, az utánpótlás helyzetéről és a szakmai jövőképről Dékány Marcellel, a Testnevelési Egyetem tanárával, valamint Tóth Zsomborral, a Pasarét Tenisz Klub vezetőedzőjével beszélgettünk.

Dékány Marcell szerint a D licenc elsődleges célja, hogy olyan szakembereket képezzenek, akik képesek minél több gyermekkel megszerettetni a teniszt. A kurzuson részt vevő fiatalok többsége kezdők oktatásával fog foglalkozni, így ők az utánpótlás-bázis növelésének legfontosabb láncszemei.
„Az edzői munka ezen fázisában a játék iránti szenvedély és a pedagógiai, pszichológiai kompetencia sokkal meghatározóbb, mint a versenyzői múlt. A D licencnek nem is alapkövetelménye a versenyzői múlt, hiszen a feladat az elsődleges alapok megtanítása és a sportág megszerettetése” – hangsúlyozta a Testnevelési Egyetem tanára.
Bár a négynapos tanfolyam nem teszi lehetővé, hogy valaki azonnal tehetséggondozó specialistává váljon, Marcell szerint a licenc megszerzése ráirányítja a figyelmet a legfontosabb edzői szerepkörökre. A bázis szélesítése pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy később a minőségi mutatók is javuljanak.
„Nagyon fontos, hogy ne csak néhány helyen tudjuk növelni az utánpótlás bázisát. Minél több edzőkollégára van szükségünk, akik minél több gyermeket vonnak be a sportágba. Ha megfelelő alapelvekkel és kompetenciákkal vértezzük fel őket, az rövidebb távon is javítani fogja mind a mennyiségi, mind a minőségi tényezőket a magyar teniszben.”

Tóth Zsombor, a Pasarét TK vezetőedzője és a képzés előadója pozitívan látja a magyar utánpótlás helyzetét. Szerinte az U12-es és U14-es országos bajnokságokon látott mérkőzések bizakodásra adnak okot, és számos ígéretes játékost lát a kicsik között.
„Sokszor esünk abba a hibába, hogy korán írunk le gyerekeket, holott számos példa van a késői beérésre. Marozsán Fábián U12-ben és U14-ben nagyon szépen teniszezett, de fizikálisan elmaradt a többiektől. Egy 2014-es képen, az U16-os OB dobogóján egy fejjel kisebb volt mindenkinél, ezért nem volt akkor válogatott kerettag. De a szakemberek látták a képességeit, bíztak benne, ő pedig beérett és top 100-as játékos lett” – mutatott rá az edző a türelem fontosságára.
A szakember szerint a magyar tenisz legnagyobb tartaléka a bázis szélesítésében rejlik, hiszen a nagy számok törvénye alapján kétszáz gyerek közül nagyobb eséllyel kerül ki a következő éljátékos, mint ötvenből. Ehhez pedig elengedhetetlen az ilyen és ehhez hasonló képzések fenntartása.
„A választás bősége emeli a színvonalat mind játékos, mind edzőfronton. Ezért is tartom fontosnak az MTSZ törekvését, hogy már U10-es szinten is bekerüljenek a gyerekek a szövetségi látókörbe. Ugyanakkor ebben a korban óvatosnak kell lenni: a 8-10 éves kor még a multisport időszaka. Fontos, hogy a gyerekek sokrétű mozgástanulási programban vegyenek részt a koordinációjuk fejlesztése érdekében, és ne specializálódjanak túl korán csak a teniszre.”

A képzés zárásaként mindkét előadó kiemelte a mostani csoport lelkesedését. Dékány Marcell bízik benne, hogy az edzőjelöltek az új feladatokkal és gyakorlatokkal felvértezve, visszatérve klubjaikba, már a következő héttől emelni tudják az oktatás színvonalát.