Viktoria Azarenkával készül az Australian Openre Udvardy Panna

2021. december 27.
2021 elején még a 354. helyen állt, aztán közel száz mérkőzés és öt tornagyőzelem után mára top százas játékosnak mondhatja magát Udvardy Panna. Az Egyesült Államokban készült élete első felnőtt Grand Slam versenyére, ahol többek között a kétszeres melbourne-i bajnokkal, a fehérorosz Viktoria Azarenkával is együtt edz.


Fantasztikus éven van túl a magyar női tenisz, hiszen 2013 óta először van újra két játékosunk is a top 100-ba került a világranglistán: Bondár Anna a 90., míg Udvardy Panna a 96. helyen zárta az évet a világranglistán. Ez pedig azt jelenti, hogy mindketten életük első felnőtt Grand Slam versenyére készülhetnek, mégpedig főtáblásként.

Mivel a 354. helyen kezdte meg az évet, nem szőtt merész álmokat, elsődleges célja az volt, hogy minél több Grand Slam-tornán tudjon elindulni a selejtezőben. Miután nyárig több eredményes versenyt követően – többek között két 25 ezer dolláros versenyt is megnyert az Egyesült Államokban – már a legjobb 200-ban volt a világranglistán, Wimbledonban már selejtezhetett.

Az igazi áttörés azonban a budapesti WTA-versenyen érkezett, amikor legyőzte a 2018-ban világranglista-harmincadik fehérorosz Aljakszandra Szasznovicsot. Ezek után hitte el igazából, hogy sikerülhet bejutni a top százba.
„Ősszel már az Australian Open főtábláját tűztem ki célul, majd mikor ez kézzelfogható közelségbe került, természetesen már a top százas debütálás is ott lebegett a szemeim előtt” – jelentette ki Udvardy.


Panna jelenleg az Egyesült Államokban edz – már két éve kiköltözött a 23 éves játékos –, és a pszichés felkészülésnek igencsak jót tett, hogy találkozhatott húgával, Lucával is.
„December 12-én érkeztem ki és 22-ig maradtam, addig igyekszem minél többet teniszezni. Luca is pont itt játszott az Orange Bowlon, megnézhettem néhány meccsét. Jó volt újra találkozni, hiszen már nyár óta nem láttuk egymást” – árulta el nekünk a 23 esztendős játékos, aki a karácsonyt itthon töltötte, majd december 27-én indult Ausztráliába.

Panna felkészülését nem akárki segítette, hiszen együtt edzhetett a kétszeres Australian Open-győztes fehérorosz Viktorija Azarenkával, valamint az amerikai Jessica Pegulával, aki 2021-ben negyeddöntős volt Melbourne-ben. Ezen persze nem csodálkozhatunk, hiszen már ő is az elit tagja.
„Nagyon jó döntés volt, hogy itt készülök fel életem első felnőtt Grand Slam-tornájára, ugyanis ilyenkor a legjobbakkal edzhetek együtt. Volt már közös tréningem Azarenkával, valamint a top húszas Pegulával is volt szerencsém játszani. Ráadásul az ausztrál nyárra itt sokkal jobban fel tudok készülni, hiszen jelenleg 30 fok van Floridában” – árulta el Udvardy Panna, aki hozzátette, ha valaki az év elején azt mondja neki, hogy az év végén már a százban lesz a világranglistán, bizony kinevette volna az illetőt.

A 23 éves játékos élt egy évet Ausztráliában, juniorként részt vett az Australian Openen, és nem is titkolja, az év első Grand Slam-tornája igencsak közel áll a szívéhez.
„Régi vágyam, hogy a legjobbak között is megmérettethessem magam. Izgatottan várom, hogy pályára léphessek Melbourne-ben. A titkos vágyam, hogy meccset tudok nyerni, azaz egy-két kört menni tudjak. Ugyanakkor reálisnak kell maradnom, és jól tudom, a sorsoláson nagyon sok múlik. Igyekszem kiélvezni minden pillanatát annak, hogy eljutottam idáig, hiszen semmit nem adtak ingyen, mindenért meg kellett küzdenem” – fogalmazott Udvardy.


Mivel az Egyesült Államokban él, így 2022-ben nagy álma válna valóra azzal, ha játszhatna az Indian Wells-i versenyen, illetve a Miami Openen, valamint főtáblásként ott lenne a US Openen. Ugyanakkor vallja, akkor lenne teljes a pályafutása, ha egyszer összecsaphatna Serena Williamsszel.
„Egyszer nagyon szeretnék játszani az egyik példaképemmel, Serena Williamsszel. Juniorként láttam őt teniszezni a nagy versenyeken, és már akkor lenyűgözött, micsoda erővel, milyen mentális adottságokkal van felvértezve. Az Australian Openen ő most nem indul, de bízom benne, hogy egyszer ott állhatok vele szemben a pályán” – mondta a teniszező.

Panna nagy erőkkel szervezi az ausztráliai utazását, hiszen a szervezők négy különböző helyszínről indítanak majd charter-járatokat Melbourne-be. A tervei szerint ő Dubajból utazik élete első felnőtt Grand Slamjére. Mi sem bizonyítja jobban, hogy felfigyeltek rá a világban, hogy egy világsztár, az LMFAO rappere, Redfoo is ott van a támogatói között.
„Ő is Kaliforniában él, ahol több versenyen is elindultam, és tavaly az edzőm mutatott be neki Newport Beachen. Kifejezetten barátságos, rendes ember, imádja a teniszt, és amikor elmegyek hozzá, mindig játszunk egymással. Örülök neki, hogy ő is a támogatói csapatom tagja lett, hiszen nem titok, minden pénz jól jön akkor, amikor csak az edzőkre havi ezer-kétezer dollárt kell kifizetnem” – árulta el Panna.


Ami pedig a jövőt illeti, bízzunk abban, hogy egy ilyen sikeres a 2021-es évét egy hasonlóan eredményes szezon követ majd 2022-ben.

Image F
Image D