Annak ellenére
a magyar női válogatott legjobbja volt a héten az Antalyában rendezett Billie
Jean King Kupa euroafrikai zóna I-es tornáján, hogy először játszott ekkora
tétért Udvardy Panna a felnőtt magyar válogatott tagjaként. Úgy érzi, a
novemberi, Világcsoportba jutásra sem esélytelen a csapat, minden vágya, hogy
hazai pályán vívhassák meg az Év meccsét.
Eddig fantasztikus éve van Udvardy Pannának: egyrészt már a 82. helyen áll a világranglistán, másrészt a csapat húzóembereként rengeteget tett azért, hogy Magyarország megnyerte az Antalyában rendezett Billie Jean King Kupa euroafrikai zóna I-es tornáját, ezzel kivívta a jogot arra, hogy novemberben megmérkőzzön a Világcsoportba jutásért.
„Nagyon élveztem az antalyai viadal
minden pillanatát, és az ottani szereplésem hatalmas motivációt jelent a
számomra a további versenyekre. Ilyen jó hangulatban és összhangban még sosem
vehettem részt ilyen tornán, és számomra hatalmas lelki töltetet adott, hogy az
első Billie Jean King Kupa-szereplésemkor a hazámért és a csapatért küzdhettem” – állította az immár
Stuttgartban pályára lépő játékos.
Mint mondta, minden meccsén minden pontra maximálisan odafigyelt, mind egyéniben, mind pedig a szerbek elleni sorsdöntő páros meccsen Bondár Anna párjaként, így nem csoda, hogy valamennyi találkozóját megnyerte. Utóbbi mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, nagyon érezték egymást a pályán, mindketten fantasztikusan játszottak.
„Nem csoda, hiszen tavaly év végén több tornán is indultunk egymás oldalán párosban, és már akkor látszott, illik egymáshoz kettőnk játéka” – fogalmazott Panna.
Nem titkolja, amikor a bogotai magaslatról megérkezett
Antalyába, voltak átállási gondjai, ráadásul az első, törökök elleni meccsén
viharos szél is fújt, ám sikerült megtalálnia a ritmust, és ez végig is kísérte
az egész viadalon. Megtapasztalta, hogy tökéletes felkészülést jelentett
számára ez az egy hét a továbbiakra, valamint most már tudja, milyen érzés
válogatottként játszani ilyen tétért.
A november 11-12-én esedékes selejtezőben hazánk
válogatottja megválthatja jegyét a jövő évi világcsoportba. Az őszi minitornán,
amelyben az idei kvalifikáció kilenc vesztese mellett mindhárom zóna legjobb
három helyezettje szerepelhet – 2023-ban a nagydöntőbe jutásért játszhatnak
majd.
Magyarország mellett a másik 9 résztvevő nemzet jelen
állás szerint: Szlovénia, Szerbia, Horvátország, Franciaország, Ukrajna,
Nagy-Britannia, Németország, Lettország, Hollandia és Románia, valamint arról
még egyelőre nincs döntés, hogy a kizárt orosz és fehérorosz csapatot mely válogatottak
helyettesítik majd a novemberi meccseken.
„Tudom, hogy a leendő ellenfelek
között a világ legjobbjai is ott lehetnek ellenünk a pályán, de állítom, ha
hazai pályán játszhatnánk, akkor Annával és Dalmával, valamint Rékával olyan
csapatot alkotunk, amelyik bárkit legyőzhet. Mondanom sem kell, milyen extra
motivációt jelentene a számunkra, ha itthon fogadhatnánk bármelyik
válogatottat”
– állította a világranglista 82. helyezettje.
Nem titkolja, úgy utazott el a stuttgarti WTA-tornára,
hogy főtáblás lesz, ám szombaton máris pályára kellett lépnie a világranglistán
245. helyen jegyzett liechtensteini Kathinka von Deichmann ellen. Nos, Udvardy
egy nagyon szoros, majd egy bántóan sima szettben, 7:6, 6:1-re kikapott.
„Idén nem sok szerencsém volt a sorsolásoknál, mindig kifogtam egy-egy nagyágyút, és rá kellett jönnöm, ez már nagyon más kávéház. Ám most ami csak rossz lehetett, az rossz lett, minden kijött, nem akarok kifogásokat keresni. Mentálisan és fejben egyszerűen nem voltam a pályán, így nincs mentségem erre a vereségre. Ennek ellenére szerencsés vesztesként még nem kizárt, hogy pályára léphetek, míg párosban szokott partneremmel, a német Vivian Heisen oldalán mindenképpen játszom még Stuttgartban. Vivian partnereként az év elején már sikerült egy ötszázas viadalon Sydneyben a fináléig jutnunk, remélem, most is jó eredménnyel zárjuk a tornát” – jelentette ki Panna.
Udvardy Panna és Vivian Heisen
A következő hónapokkal kapcsolatban elmondta, a
madridi ezres versenyre mindenképpen szeretne feljutni a selejtezőből a
főtáblára, majd május végén jön az Udvardy-család számára az év versenye, a
Roland Garros.
„Életem első Garrosa következik, ahol
ráadásul a húgom, Luca is ott lesz a juniorok között. Az a titkos álmom, hogy
mivel ő a viadal második hetében kezdi meg a szereplését, addig versenyben
maradjak. Az egész család kint lesz, a szüleim és a két bátyám is Párizsba jön
az év második Grand Slam-tornájára” – mondta a második legmagasabban jegyzett magyar
teniszezőnő.
Elárulta, ha valami oknál fogva Heisen nem indulna el
Párizsban, akkor a magyar szurkolók nagy örömére ismét összeállhat a Bondár
Anna, Udvardy Panna kettős.
„Még nem beszéltem erről Annával, de a következő napok sok mindenre választ adnak, és ha úgy alakulna, mindenképpen felhívom az ötletemmel. Szerintem igent mondana” – közölte Udvardy Panna.