Szép szereplések az év végén

2022. november 21.

Több játékosunk már november elején befejezte a 2022-es esztendőt, ám néhány magyar teniszező - köztük Udvardy Panna, Jani Réka, Szabanin Natália és Tóth Amarissa - még a nemzetközi mezőnyben versenyzett. Előbbi kettő a Billie Jean King-kupa-válogatott szereplés után az Argentin Openen indult. Réka sajnos az első fordulóban kiesett, és kettejük duója is az első körben búcsúzott, ám a 24 esztendős Udvardy Panna fantasztikus menetelést produkált.

 

A kaposvári születésű játékos - aki a viadal harmadik kiemeltje volt - többek között legyőzte a korábbi top 10-es és 2012-es Roland Garros-döntős Sara Erranit is, illetve a döntőben magabiztosan verte a top 100-as Danka Kovinicet és így megnyerte a buenos airesi WTA 125-ös tornát. 2021-ben ugyanezen a versenyen Bondár Anna diadalmaskodott, és idén is magyar bajnoka lett az Argentin Opennek, aminek köszönhetően Panna a friss világranglistán feljött a 77. pozícióba és ezzel már ő a legmagasabban jegyzett teniszezőnk.



 

A 19 esztendős Szabanin Natália egy Izraelben rendezett 60 ezres ITF viadalon indult és jutott egészen a negyeddöntőig. A legjobb nyolc között sajnos sérülés miatt kénytelen volt feladni a korábbi top 100-as Rebecca Peterson elleni mérkőzését, de az elmúlt két hétben nyújtott teljesítményének hála már top 250-es játékosnak mondhatja magát. Mindezt úgy, hogy a 2021-es esztendőt a 746. helyen fejezte be, így majdnem 500 pozíciót lépett előre a világranglistán.

 

Tóth Amarissa szintén egy 60 ezres ITF versenyen lépett pályára. A WTA-világranglista 547. helyezettje a pozsonyi torna negyeddöntőjéig jutott, ahol 6:4, 6:7, 6:3 arányban maradt alul üzbég ellenfelével, Nigina Abduraimovával (168.) szemben.



 

Drahota-Szabó Dorka svéd partnerrel indult egy török 15.000-es viadalon, melyen az elődöntőig jutottak.

 

Végezetül, ami a junior játékosainkat illeti, Nemcsek Gréta egy a Juan Carlos Ferrero Akadémián rendezett spanyolországi U14-es versenyen volt érdekelt, ahol egyéniben és párosban is második helyen végzett. A Vasas SC fiatal teniszezője jó élményekkel térhet majd haza, hiszen a versenyen találkozott a jelenlegi férfi világelső, Carlos Alcarazzal is. Markovits Milán a második fordulóig jutott a liverpooli 4-es ITF junior versenyen, míg Gubi Trisztán szintén a második körben esett ki a szlovák 3-as ITF junior tornán.


Nemcsek Gréta és Carlos Alcaraz