Stratégiai együttműködést kötött a Semmelweis Egyetem és az MTSZ

2025. november 13.

Fontos mérföldkőhöz érkezett a magyar tenisz: a Semmelweis Egyetem és a Magyar Tenisz Szövetség szerdán olyan megállapodást írt alá, amely hosszú távon alapozhatja meg a sportág fejlődését. A dokumentumot Dr. Merkely Béla, az egyetem rektora és Schmitt Petra, az MTSZ főtitkára látta el kézjegyével, a tartalmi előkészítésben pedig Sávolt Attila szakmai igazgató és Dr. Sonkodi Balázs, a Sportorvosi és Sporttudományi Bizottság elnöke működött közre.


Dr. Merkely Béla szerint a mai élsportban a háttértámogatás szerepe kulcsfontosságú. – „A tehetséges, kitartó sportoló az alap, de mögötte ott dolgoznak az edzők, az erőnléti szakemberek, a pszichológusok és a terhelésélettani labor munkatársai is. A teljesítménynövelés összes legális lehetősége egy széles diszciplínán alapszik, amelyben a sportorvoslás összefoglaló szerepet játszik.” – A Semmelweis Egyetem ma legalább húsz klinika közreműködésével támogatja a magyar sportolókat abban, hogy biztonságosan és a lehető legjobb állapotban készülhessenek fel a világversenyekre. Merkely kiemelte, hogy az intézmény több mint tizenhét éve épít tudáscentrumot a sportorvoslás területén: – „A Semmelweis Egyetemnek 2008 óta van nagyon komoly tapasztalata. Ez a tudáscentrum bővült, és komoly nemzetközi kapcsolatokat ápolunk világszerte.” 

A mostani megállapodás szervesen illeszkedik abba a stratégiába, amelynek keretében az egyetem több sportszövetséggel is együtt dolgozik. – „A magyar úszókkal, vízilabdázókkal, ökölvívókkal, gyorskorcsolyázókkal és az olimpiai csapattal is együttműködünk. Most pedig a Magyar Tenisz Szövetséggel írtunk alá megállapodást” – mondta, majd hozzátette, hogy személyesen is kötődik a sportághoz, és egyik kedvenc hobbija a tenisz. 

A tenisz sportorvosi szempontból különleges kihívást jelent. Dr. Merkely szerint bár sok sportág alapjai hasonlóak, a tenisz egyedi terhelést kíván: – „Egy teniszmeccs akár két-három óráig eltarthat, és ebben a helyzetben maximális, robusztus fizikai teljesítményt kell nyújtani, miközben a játékos pszichésen is folyamatosan koncentrál.”  – Úgy látja, a tenisz az egyik legegészségesebb sporttevékenység, és rendkívül széles szakmai háttértudást igényel. A megállapodás révén a sportág mögé olyan tudományos támogatás kerülhet, amely a teljesítmény fejlesztését, a sérülésmegelőzést és a regenerációt is tudományos alapokra helyezi.


Merkely kiemelte, hogy a tenisz különlegessége az is, hogy egész életen át űzhető. – „Fiatal kortól egészen idősebb korig tudjuk támogatni ezt a rendkívül népszerű sportágat.” – Az együttműködés tehát nemcsak az élsportolókat, hanem az utánpótlást és a masters korosztályt is segítheti, ezzel is tovább erősítve a sportág bázisát és a magyar tenisz nemzetközi esélyeit.