Június 2-án kezdődik a Szenior Európa-bajnokság - Budapest ITF MT1000 verseny, ahol az eddigi nevezések alapján rekord számú indulóra számíthatunk.
A Magyar Tenisz Szövetség és a Szabadidős és Szenior Tenisz Szövetség közösen dolgozik azon, hogy az idei Szenior Európa-bajnokság a legek versenyeként legyen emlékezetes és a következő két évben is sikerüljön úgy megrendezni, hogy új szintet jelentsen a Szenior Európa-bajnokságok történetében. Ennek jegyében a mérkőzéseket három helyszínen rendezik: a Nemzeti Edzésközpontban, a Vasas Folyondár Sportközpontban és a Szépvölgyi Teniszcentrumban. A Szenior Európa-bajnokság a Tennis Europe legjelentősebb szenior versenye, ahol a győztesek serleget és 1000 ranglistapontot kapnak.
Eddig 38 országból 149 egyéni nevezés érkezett, ami 30 %-több, mint a korábbi Eb-k hasonló nevezési időszakában. A nevezési dömping az utolsó hétre várható, a nevezési és határidő május 27. 10 óra, az előzetes érdeklődés alapján a nevezések száma meghaladhatja az 500-at. A Szenior Európa-bajnokság nyílt verseny, az Egyesült Államokból, Japánból, Hongkongból, Peruból, Marokkóból is érkeznek teniszezők. A nőknél és a férfiaknál egyaránt 13-13 korcsoportban lehet indulni egyéniben 30+-tól egészen 90+-ig, de a páros versenyszámok is rendkívül népszerűek.
Az eddigi nevezők között nyolc korábbi egyéni világbajnok és tizenegy egykori világranglista- vezető van. A legutóbbi három Szenior Európa-bajnokságon a magyar játékosok tíz aranyat és összesen 92 érmet nyertek.
A verseny fővédnöke: Temesvári Andrea. A Szenior Európa-bajnokság mérkőzéseire a belépés díjtalan.