“Objektív szempontok döntöttek a kapitánykérdésben”

2022. január 24.

A döntés hátteréről, a kapitány elvárt szerepéről és a választás okáról beszélgettünk Sávolt Attilával.

Miután a 2021-es év végén lejárt az eddigi Davis Kupa-kapitány, Köves Gábor szerződése, a Magyar Tenisz Szövetség elnökségének döntenie kellett a kapitány személyéről, hiszen márciusban az ausztrálok ellen újra mérkőzést játszik a magyar válogatott. Sávolt Attila szakmai igazgató előterjesztését követően az a döntés született, hogy az MTSZ Nagy Zoltánt kéri fel megbízott Davis Kupa-kapitánynak, hogy az ausztrálok elleni találkozón irányítsa a magyar férfi teniszválogatottat. A döntés hátteréről, a kapitány elvárt szerepéről és a választás okáról beszélgettünk Sávolt Attilával.

- Nehéz döntés volt?

- Volt egy határozott szakmai koncepcióm, objektív szempontokkal, ez alapján tettem javaslatot az elnökség számára. A döntési elveimmel az elnök és az elnökség is egyetértett.

- Mi volt a legfontosabb kritérium?

- Alapvetően úgy gondolom, hogy a mindenkori Davis-kupa kapitánynak olyan személynek kell lennie, akinek az edzői tevékenység tölti ki a mindennapjait, és ez a főállása. Tehát olyan jelöltekben gondolkodtam, akik ott vannak a pályán reggeltől estig a játékosokkal, és rendszeresen utaznak velük a versenyekre. Maga a kapitányi poszt tulajdonképpen egy jutalom, az adott szakember munkájának az elismerése. Hosszabb távon pedig azt szeretnénk, ha ennek a pozíciónak az elnyerése a szövetségi válogatott edzők számára is egy lehetőség és egyben motiváció lenne.

- Az nem merült fel, hogy Köves Gábor maradjon a pozícióban?

- 2020-ban, amikor Köves Gáborral tárgyaltunk a folytatásról, neki is vázoltuk ezeket az elképzeléseket, de ő csak a Davis-kupa idejére tudta vállalni a feladatokat. Az álláspontjaink tehát nem egyeztek, ennek ellenére úgy tartottuk tisztességesnek, ha a világdöntőre ő utazik a csapattal. Ennek megfelelően módosítottuk a szerződését, és vállaltuk az általa kért kiemelt díjazás kifizetését csak a Davis Kupa hetére is, ami egyébként a válogatott edzők tízhavi fizetésének felelt meg. A torinói szereplést követően az elnökség figyelembe vette a kapitányi beszámolót is a jövővel kapcsolatos döntésnél. Nem titok, hogy az volt az általános álláspont, hogy történtek szakmai hibák, Balázs Attilát például nem szabadott volna sérülten nevezni a csapatban. Ez erkölcsileg sem teremtett jó helyzetet.

- A sajtó egy részének a döntés kommunikálásával volt baja az érintett felé.

- Ennek kapcsán nincs bennem rossz érzés, szerintem teljesen korrekt módon jártunk el. Gábornak decemberben lejárt a szerződése, mégis az első dolgunk volt, hogy felhívjuk, miután az elnökség meghozta a döntését. Pont azért, hogy ne a médiából értesüljön róla. Sajnálom, hogy ez a negatív részlet lett kidomborítva, miközben ahogy az előző válaszomból is kiderül, korábban mindenben az ő kérései szerint jártunk el.

- Nagy Zoltán mellett milyen érvek szóltak?

- Mindenben megfelelt a fenti kritériumoknak, az elmúlt két évben pedig emberileg és szakmailag is egyaránt bizonyított Fucsovics Márton mellett. Örülök annak, hogy ezzel a megbízatással is el tudjuk ismerni a munkáját.

- Az mennyit nyomott a latba, hogy társadalmi munkában vállalta a felkérést?

- Kár tagadni, hogy ez is egy szempont volt, hiszen a szövetség jelenlegi helyzetében az anyagi szempontokat ismét mérlegelnünk kellett, különösen azért, mert a közel ötmilliárd forintos konszolidáció mellett néhány hónapja egy több mint 700 millió forintos áfa-visszafizetési kötelezettség okoz komoly fejtörést, ami az önrevízió során derült ki.

- Mit várnak a következő hetektől és magától az ausztrálok elleni mérkőzéstől?

- Most mondhatnám azt, mint a korábbi többszörös Grand Slam-győztes Jim Courier, hogy attól jó egy Davis Kupa kapitány, hogy milyen játékosai vannak, hiszen a mérkőzéseket a játékosok nyerik meg, vagy éppen veszítik el, ráadásul nem azon az egy héten tanulnak meg teniszezni. Nekünk most az a legfontosabb célunk, hogy mindig a legerősebb csapattal tudjon a válogatott felállni az adott mérkőzésre. Fucsovics Márton ebből szempontból nélkülözhetetlen, Balázs Attilával egyelőre sajnos nem tudjuk, hogy mikor számolhatunk a még mindig elhúzódó lábsérülése miatt. Viszont Piros Zsombor már most is bizonyított, Valkusz Máté, Marozsán Fábián és Fajta Péter pedig a következő években nőhet fel a feladatokhoz. Egy biztos, nemcsak az ausztrálok ellen elért eredmény dönt majd a hogyan továbbról, beleértve a kapitány jövőjét is.
Image F
Image D