"Nem titkolom, könnyebb első fordulót vártam"

2022. január 13.

Udvardy Panna ellenfele Viktorija Azarenka lesz az Australian Open első körében

Udvardy Panna kapcsolata eddig is különleges volt Ausztráliával, és most még különlegesebb lehet. Gyerekkorában egy ideig a családjával együtt a távoli kontinensen élt, illetve juniorként egyéniben és párosban is versenyzett a melbourne-i viadalon, utóbbi esetében ráadásul a negyeddöntőig jutott 2016-ban. Ezúttal pedig hamarosan a profik között is pályára léphet a Melbourne Parkban, azonban roppant nehéz csata vár rá, hiszen rögtön az első fordulóban a korábbi világelső és kétszeres Australian Open-bajnok Viktorija Azarenka lesz az ellenfele.


„Nem titkolom, könnyebb első fordulót vártam, ugyanakkor örülök, hogy ilyen nagy névvel játszhatok és vele mérhetem össze a tudásom. Már gyerekkoromban is figyelemmel követtem Azarenka játékát. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy ellene debütálhatok egy Grand Slam tornán. Minden percét igyekszem majd élvezni a meccsnek, és hiszem, hogy őt is képes vagyok legyőzni. Igyekszem a saját játékomat játszani majd, és küzdeni az utolsó pillanatig” – nyilatkozott lelkesen Udvardy Panna, aki 2022-ben eddig kétszer lépett pályára. A 23 esztendős játékos jó formában várhatja az Azarenka elleni összecsapás, ugyanis Sydneyben a női párosok versenyében a döntőért játszhat majd, illetve az előző év végén többször is együtt edzett a belorusz játékossal.

„Az edzőm, Mark Gellard nagyon jól ismeri a játékát, így alaposan fel tudunk készülni majd a mérkőzésre, illetve az edzésekből adódóan azt is tudom, hogy mire számíthatok” – mondta Udvardy.

A WTA-világranglistán huszonötödik helyezett Azarenka 2022-ben eddig három meccset játszott. Két győzelme során a spanyol Badosát és az ausztrál Hont tudta felülmúlni, majd az adelaide-i verseny negyeddöntőjében a későbbi elődöntős Swiatek győzte le őt.

Image F
Image D