Négy játékosunknak szurkolhatunk a Miami Open főtábláján!

2023. március 21.

Az indian wellsi verseny után ismét kemény pályás, 1000-es kategóriájú tornán indulnak top100-asaink - Udvardy Pannát kivéve, aki még bokasérüléséből gyógyul -, és holnap már hárman is pályára lépnek.


Fucsovics Márton (74.) az 1-es pálya második meccsén az argentin Pedro Cachinnal (63.) találkozik, akivel korábban még nem játszott, a második körben azonban már nehezebb ellenfél jöhet a 7. kiemelt dán Holger Rune (8.) személyében.

Bondár Anna (80.) a hazai pályán induló Taylor Townsenddel (123.) szemben kezd a Butch Buchholz pálya harmadik mérkőzésén, az amerikai ellen 0-1-es mérlege van kemény pályán. Gálfi Dalma (79.) a bolgár Sasnovichot (45.) kapta, ők először fognak találkozni, és ezzel az összecsapásal kezdődik a 3-as pálya programja, magyar idő szerint délután 4 órakor.

Tavaly egyéniben Marci és Anna számára is a második kör jelentette a végállomást, Dalma a selejtezőből feljutva szintén a második fordulóig jutott.

A női páros mezőnyben is lesz magyar érdekeltség, Babos Tímea ugyanis ismét a francia Kristina Mladenovic oldalán vág neki a Miami Opennek, míg Bondár Anna szintén egy általa jól ismert partnerrel, a belga Kimberley Zimmermannal alkot egy duót.

 

2. Kinder Rába ETO Play+Stay Kupa - 05.04. Győr - Rába ETO, 2024. május 4-5.