Négy helyszínen rendeztek versenyt a hétvégén

2021. október 5.

A budapesti Alfa Kupán a 12 és a 16 éven aluliak mérhették össze tudásukat. Az F12-es versenyszám döntőjét az első két kiemelt játszotta és a Pillangó SE fiatal teniszezője, Kiss Domonkos Zsolt nyerte, Szebeni Miklóst (Római TA) 4-0 5-3-ra legyőzve. Domonkos csupán 4 gémet veszített a verseny során és 9. alkalommal lett egyéni első helyezett idén.



A lányok fináléjában Kristyán Fanni (Tenisz Műhely) egy igazán hosszú meccs során 4-2 4-5(5) 10-7 arányban nyert Fizel Laurával (SVSE) szemben, így első idei tornagyőzelmét tudhatja magáénak.
Az L16-os versenyszám nyertese is az első két kiemelt közül került ki, végül Komlódi Kiara (PG tenisz) az évben először állhatott a dobogó tetejére egyéni versenyszám győzteseként. Ezüstérmet Bak-Szabó Norina (Top Sport) kapott, 6-4 2-6 1-6-ra maradt alul a döntőben. Párosban a két helyezett egymás partnereként versenyzett és be is húzták a finálét a Pécsi Boglárka/Tuzson Viktória (Római TA) kettős ellen.




Békéscsabán a Watt Kupán 3 kategóriában versenyezhettek férfi játékosaink. A 14 év alattiaknál Kovács Barnabás (Sportmánia) vitte el az aranyat, a döntőben 6-2 6-1-et adott Kövesligeti Lénárdnak (Fehérgyarmat) és ezzel idei második egyéni győzelmét aratta.
F16-os kategóriában Gubi Trisztán (Tenisz Műhely) 3 szettben, 7-5 4-6 6-2-re nyert Hornung Gábor (BBTC SE) ellen, párosban pedig a Jilly Ádám (Alfa TI)/Major Áron (Open TV) duó 7-5 6-4-re győzedelmeskedett a Csoll Péter (PG Tenisz)/Varga Ákos (DEAC) kettős ellen.
F2-es versenyszámban az SVSE teniszezője, Kovács Vilmos emelte magasba a kupát, 6-3 1-6 10-3-ra nyert a fináléban Jilly Ádámmal szemben.



Szombathelyen is pattogott a labda a hétvégén, korosztályos versenyszámokat rendeztek a Liget Kupa keretein belül.
F14-ben az 1. kiemelt Kulcsár Kristóf (ZTE) győzedelmeskedett, négy meccsén mindössze hét gémet veszített, a döntőben Kroó Koppányt (Tenisz Műhely) 61 62-re legyőzve és a júliusi balatonboglári siker után újabb tornagyőzelmet ünnepelhetett.
L14-ben az U12-es válogatott Nemcsek Gréta (Vasas SC) nem talált legyőzőre, az elődöntőben az 1. kiemelt Horváth Nórát (Rónai TA) 61 61-re, a döntőben pedig a 2. kiemelt Ruzsinszky Hannát (BUSC) 60 60-ra győzte le és idei három U12-es tornagyőzelme után karrierje első U14-es sikerét is elkönyvelhette.
Az F12-es kategória győztese, Lipp Máté (Viharsarok) átutazta hazánkat, hiszen Békéscsabáról ment Szombathelyig és ha már ilyen hosszú utat megtett, akkor nem is távozott az aranyérem nélkül.
A döntőig vezető úton mindössze két gémet vesztett a ranglista 19. helyezettje, ahol az 1. kiemelt Péter-Giovantsis Noellel (Tenisz Műhely) találkozott, aki az első szettet 4-0-ra nyerte, majd Máté ugyanilyen arányban vágott vissza, a szuper tie-breakben pedig újra Máté bizonyult jobbnak és 10-7-re nyerte azt, emlékezetessé téve első tornagyőzelmét.


Győrben került megrendezésre a hazai Play+Stay sorozat következő állomása a GYAC szervezésében.
Piros pályán a hazai színeket képviselő Víg Arnold és az ZTE-s Miasnikova Varvara állhatott a dobogó legfelső fokára, a narancs versenyszámot Kristyán Ádám (Tenisz Műhely) és Egyed Zsófia (MTK) nyerte, a zöld pályás korosztályban pedig az SVSE-s Vecseri Bianka és a GYAC-os Farkas Barnabás győzött.

Gratulálunk minden versenyzőnek és edzőiknek egyaránt!











Image F
Image D