Nagy Zoltán: „Egységes, összetartó a csapat, és ez nagyon bíztató!”

2022. március 21.

Nem sokon múlt, hogy a magyar Davis Kupa-válogatott világraszóló bravúrt hajtson végre az ausztrálok elleni mérkőzésen. A találkozón megbízott kapitányként bemutatkozó Nagy Zoltán szerint mindenki azon volt, hogy a tudása legjavát hozza, és a jövőre nézve mindenképpen a lehető legjobb jelzés az az összetartás, egymásért való kiállás, amit a csapat Sydney-ben mutatott. Szívesen folytatná a munkáját a csapat élén, erről az elnökségnek kell majd dönteni. 



- Eltelt már egy kis idő az ausztrálok elleni Davis Kupa-mérkőzés óta. Hogy látja most a találkozót, mi az, amit másként csinálna már most?

- Visszagondolva a találkozóra, nincs olyan, amit másképp csináltam volna.

- Ott volt tavaly november Torinóban és most Sydneyben. Volt-e valami különbség a két magyar válogatott között például csapatszellemben, hozzáállásban?

- Akkor más szerepben voltam kint, az első játékos edzőjeként. Nem szeretném összehasonlítani a két összecsapást ilyen szempontból, nyilvánvalóan én a mostani mérkőzést és a felkészülést is saját elképzelésem szerint vezettem.

- Pár szóban értékelné az Ausztráliában pályára lépő játékosok teljesítményét?

- Mindenki azon volt, hogy tudása legjavát nyújtsa. Nehéz ellenfelek, magas szintű játék volt mindkét nap, párás, természetesen főleg a hazai csapatot támogató körülményekben. Marci nagy mérkőzésen nyert az első nap, és még keményebb ellenfél várt rá szombaton. Közel volt az első játszma megnyeréséhez,  összességében benne volt a győzelem, a bravúr a mérkőzésben, de sajnos nem sikerült győznie. Zsombi még nem volt száz százalékos állapotban, kicsit hullámzó volt emiatt a játéka. Persze, hozzá kell tenni, hogy top harmincas és top százas teniszező ellen kellett pályára lépnie. Második mérkőzésén, Kokkinakis adogatásait nem sikerült semlegesítenie, és ez döntő tényezőnek bizonyult. A párosban a két fiatal, Máté és Fábián nagyon magabiztos, agresszív játékkal, kimagasló return teljesítménnyel tudták meglepni a hazaiakat.

- Mit tart a válogatott erősségének, és mi az, amiben mindenképpen fejlődnie kell?

- Remélem, hogy töretlen lesz a Marci és az utána következő játékosok fejlődése. A fiatalabbak is egyre nagyobb rutinnal, önbizalommal tudnak majd pályára lépni és hozzájárulni a következő mérkőzések eredményeihez. Egységes, összetartó csapat volt, ez az alap meg kell, hogy maradjon. Bíztató volt a jövőre nézve, hogy jól működött a párosunk, magas színvonalon játszottak a fiúk.

- Erre az egy találkozóra szólt a megbízása. Vállalná-e a folytatást, ha igen, akkor milyen feltételekkel?

- A folytatás lehetőségéről majd az elnökség fog dönteni. Feltételekről akkor tudunk majd egyeztetni, ha továbbra is támogatásukról biztosítanak a tagok. Legjobb tudásom szerint dolgoztunk Ausztráliában, szerintem jól működtek a dolgok. 


- Sikerül Marci edzéseit, utazásait úgy beosztani edzőkollégájával, Jancsó Miklóssal, hogy ebből mindenki csak nyerjen?

- Egyértelműen igen a válaszom. Véleményem szerint a kapitányi tisztséget össze tudnám a jövőben is egyeztetni Fucsovics Marcival történő munkával.

Image F
Image D