Nagy Adri a felnőtté válás útján

2022. február 7.

Párosban már idén a top 100-at tűzte ki céljául Nagy Adrienn, a legutóbbi magyar junior Grand Slam-győztes. Az MTK Budapest 20 éves teniszezője számára is követendő példa Bondár, Udvardy és Gálfi tavalyi menetelése Nagy Adrienn idén az egyes és a páros karrier szétválasztásával kíván még eredményesebb lenni.

Forrrás: www.tenisz-palya.hu/MTSZ (Gy. Szabó Csilla írása)


Nagy Adrienn, 2021-ben - Fotók: huntennis.hu

Szinte napra pontosan három évvel azt követően, hogy Nagy Adrienn a japán Natsumi Kawaguchi oldalán Melbourne-ben megnyerte a junior Australian Opent, az MTK ma már 20 éves teniszezőnője Kairóban döntőzött. S bár indiai partnerével az elmúlt hétvégén nem sikerült megszerezniük a végső győzelmet, a 25 ezer dollár összdíjazású ITF-torna fináléját mégis kifejezetten jó évkezdetnek tartja. S nemcsak azért, mert az így szerzett értékes pontokkal már a 310. hely környékére jöhet fel a WTA páros rangsorában, de azért is, mert az új esztendőre megfogalmazott terveihez szolgálhat motivációval. Adrit ugyanis régen is és most is, elsősorban a sikerek hajtották tovább. A legfényesebb pedig kétségtelenül az a 2019. január végi, ausztráliai győzelem volt.

− Sajnos Kairóban nem nagyon volt lehetőségem arra, hogy meccset nézzek, de amennyire tudtam, azért követtem a melbourne-i eseményeket is – von párhuzamot az események között Nagy Adrienn, aki nem titkolja különleges kapcsolatát az idény első Grand Slam-tornájával. – Persze nem csak ilyenkor jut eszembe az a páros győzelem, év közben is sokszor nyúlok hozzá vissza, amikor megerősítésre van szükségem. Egy általános jó érzésként pedig mindig is bennem vannak azok a napok. Igyekszem inspirálóan gondolni rájuk. Ha egyszer sikerült elérnem, amit szerettem volna, miért ne sikerülhetne most is, immáron a felnőtt mezőnyben?

Adrienn ugyanis nem kisebb célt tűzött ki maga elé az idei év végére, mint a páros top 100-ba kerülés, amelyhez ugyan nagyon sok pont kell, de ha 60 ezer dollár összdíjazású tornákon is tud indulni, akkor kemény munkával összejöhet a terve. A huszonötezreseken már most kiemelt, néhány újabb sikerrel, valamint egy jó partnerválasztással tehát korántsem álmodott túl nagyot. S ezt leginkább tavalyi eredményei támasztják alá, hiszen párosban négy tornagyőzelem és öt döntő áll a neve mellett.

Egyesben azonban kevesebb örömre volt oka, hiszen tavaly novemberben a 730. helyen állította be új karriercsúcsát, így egyelőre a 15 ezres tornák sűrű mezőnyében kell hétről hétre bizonyítania. Ott is többnyire a selejtezőtáblákról kellett indulnia, jóllehet a főtáblákon általában jobban ment neki a játék. Éppen ezért az új esztendőnek új stratégiával vág neki.

− A páros és az egyes ranglistám között egyre nagyobb a különbség, az előbbiben ugyanis sokkal határozottabban haladok felfelé – mondja Adrienn, akinek vannak ugyan kedvenc partnerei, ám nincs egyetlen határozott párostársa, Kairóban például új társsal jutott el döntőig. – Ezért mostantól különválasztom a tornákat, amennyiben párosban lehetőségem van egy nehezebb viadalon indulni, akkor azt fogom választani, hiszen ez szolgálja a további előrelépésemet. Persze egyéniben is megfogalmaztam célokat magamnak, az ötszázba szeretnék bekerülni, ami egyben a huszonötezreseken is főtáblát jelentene. Ennek szellemében a jövő héten Spanyolországba utazok egy tizenötezresre, ám egy héttel később egy hatvanezresen indulok Németországban legutóbbi párommal, Prarthana G. Thombaréval. Az év elején tehát ennek szellemében folytatom a versenyzést, meglátjuk milyen eredménnyel.


Nehéz három esztendő áll Adrienn mögött, s ebben a külső tényezőknek is komoly szerepe volt. Első felnőtt évének kezdete a koronavírus-járvány berobbanásához köthető, amely éppen akkor kényszerítette hat hónap kényszerpihenőre, amikor kihasználhatta volna a junioreredményei révén őt megillető szabadkártyás indulási jogokat. Ráadásul ezt megelőzően néhány hónapot az Egyesült Államokban töltött egy texasi egyetemen, így a kihagyás közel háromnegyed éves volt. A legkritikusabb időszakban.

− Az amerikai ösztöndíj elfogadása ennek ellenére nagyon jó döntés volt – idézi fel a 2019-es esztendőt Nagy Adrienn. – Fél évet terveztünk, ami még rövidebb is lett a járvány miatt, de sikeresen letettem minden vizsgámat, így bármikor befejezhetem majd a tanulmányaimat. Nekem mindig is fontos volt, hogy legyen egy B tervem, hiszen egy élsportolóval annyi minden történhet. Bevallom, most éppen az amerikai háttér miatt tudok teljes nyugalommal csak a teniszre koncentrálni. Az egyetem ugyanis most már megvár. Persze még így is nagyon nehéz volt ez a három esztendő, s az idei évnek úgy vágtam neki, hogy véglegesen lezárom ezt a periódust. A hullámvölgyek idején, gyakran eltűnődtem azon, hogy miért is folytatom, miért is teszem bele a teniszbe nap mint nap ezt a sok munkát? Szerencsére mindig jött egy-egy apró siker, amely visszaadta a hitemet. És persze az ausztráliai emlékek is ilyenkor értékelődtek csak fel igazán. Szerencsére találkoztam egy jó sportpszichológussal, akivel tavaly nagyon keményen dolgoztunk az elmúlt három év feldolgozásán és lezárásán. Most úgy érzem, végre tiszta lappal indulhatok, s elsősorban élvezni szeretném a játékot. Nálam pedig ez szokott a siker kulcsa lenni. Ha terhek nélkül adhatom a legjobbamat, akkor mindig jönnek az eredmények.

A felszabadult játék mögött Adri esetében persze mindig kemény munka rejlik, amiért továbbra is szülei, Csurgó Virág és Nagy Tamás felelnek. Az erőnléti edzéseit most is Molnár Istvánnal végzi, a hosszú évek óta jól működő csapat tehát nem változott. A decemberi alapozás a tervek szerint, jól sikerült, s az előtte álló hónapokban az egy-két hetes itthoni gyakorlásokat, két-három hetes versenyperiódusokkal kombinálja majd.

− Idén szeretnék a tavalyinál több meccset játszani – beszél tervei gyakorlati megvalósításáról Nagy Adrienn. – S az is jó lenne, ha anya vagy apa gyakrabban tudna elkísérni. Nem mintha nem találnám fel magam egyedül is és ne tudnék megszervezni mindent, ami a teniszemmel kapcsolatos. A meccsek alatt és az azt követő értékelésekben azonban jól jön egy külső szemlélő, akivel meg tudom osztani a gondolataimat. S bár a juniorkorból kilépve én is ösztönösen próbáltam szüleimmel szemben az önállóságomat érvényesíteni, mára túljutottam ezen az időszakon. Ráadásul az is feketén-fehéren bebizonyosodott, hogy a mi kis összeszokott csapatunknál nincs jobb.

Adrienn úgy véli, mentális téren van még benne a legtöbb tartalék, még akkor is, ha az utóbbi hónapokban éppen ebben fejlődött a legtöbbet. A korábbiaknál egyre fókuszáltabban, koncentráltabban lépett pályára, miközben az agresszív játékstílusra is nagy hangsúlyt fektetett. A decemberi alapozás pedig nemcsak erőnlétileg sikerült jól, de az adogatásain is javítottak, amit a legutóbbi mérkőzések statisztikája is megerősített.

− Gyorsulnom kell, erőltetni az agresszív játékot, jól szerválni és kizárólag a meccsre koncentrálni. No és persze játszani, játszani, játszani, minél többet – foglalja össze a siker általa meghatározott összetevőit Nagy Adrienn, aki nem titkolja, hogy Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma tavalyi eredményei őt is motiválják. Miközben azt is bizonyítják számára, hogy a felnőtt mezőnyhöz is meg kell érni, csak nagyon keveseknek adatik meg, hogy tiniként robbanjanak be a világ élmezőnyébe. Az MTK Budapest fiatal játékosa úgy gondolja, ő éppen most indult el ezen az úton, s reméli, hogy három-négy év múlva már nemcsak párosban, de egyesben is a top százat ostromolhatja.

Image F
Image D