Mesterek: Bíró, Kincses, Kis-Czakó és Hornung

2022. február 1.
Az U14-es és az U16-os korosztályok küzdelmeivel folytatódott a korosztályos mesterverseny a Nemzeti Edzésközpontban. Bíró Melinda és Kis-Czakó Eszter szettveszteség nélkül menetelt végig a mezőnyön. Hornung Gábor az elődöntőben verte az első kiemeltet, Kincses Kolos pedig a fináléban vett elégtételt a csoportban elszenvedett egyetlen vereségért.

Forrás: www.tenisz-palya.hu/MTSZ (Gy. Szabó Csilla írása)

Bíró Melinda és Farkaslaki-Hints Flóra (Fotó: Trenka Attila/MTSZ)
A korosztályos Mesterverseny januárra halasztása az U14-es és U16-os évfolyamok számára nehezebb helyzetet teremtett, mint egy héttel korábban az U12-eseknek. Az idősebbek ugyanis januárban már többnyire a nemzetközi ITF-tornákon versenyeznek, így többen is a pénteki nyitónapon érkeztek haza, volt, aki egyenesen a repülőtérről, de olyan is akadt, aki a délelőtti páros döntőjét követően, többórás autózás után érkezett meg a Nemzeti Edzésközpontba. S bár a sportág képviselői már fiatalon hozzászoknak ehhez a nehéz életmódhoz, azért volt, akit megzavart a sűrű program.

Csupán egyetlen korosztályban nem jutott fináléba az első számú kiemelt, ez pedig az F16-os mezőny volt, amelyben a ranglistavezető Mészáros Patrikot a harmadik kiemelt, az utóbbi időszakban egyre jobb és jobb teljesítmény nyújtó Hornung Gábor búcsúztatta az elődöntőben. Patrik volt az, aki karrierje első ITF-tornagyőzelmét aratta péntek reggel Mariborban, a G5-ös juniorverseny páros küzdelmeiben.

A lányok esetében mind az U14-esek, mind pedig az U16-osok versengésében az első két kiemelt mérte össze tudását, s mindkét esetben a előkelőbb helyezéssel rendelkező játékos lett a végső győztes.

Bíró Melinda mutatta be az idei Mesterverseny legszebb menetelését, hiszen a csoportmeccsek során mindössze két játékot veszített, mégpedig Benke-Giosanu Izabella (Vasas SC) ellen, Pécsi Boglárkát és Kardos Lorát (Római TA) egyaránt 6:0, 6:0-ra verte. Az elődöntőben volt a legnehezebb dolga, Bak-Szabó Norina ellen, hiszen a finálét Farkaslaki-Hints Flóra az első szett után feladni kényszerült ellene.

− Norina ellen is jól kezdtem, hiszen az első öt játékot hoztam is, ám ekkor a figyelmem kicsit megtört, nem tudtam kellően összpontosítani – idézte fel az elődöntőt Bíró Melinda, aki a Mesterversenyt megelőző héten éppen azért nem utazott el Mariborba, mert edzőjével, Kiss Györggyel kívánt inkább felkészülni a számára fontos hazai viadalra.

– A második szett elején is jött egy hasonló hullámvölgy, ám ekkor már gyorsabban megoldottam a problémát. Januárban két hetet versenyeztem külföldön, s most is utazhattam volna, de inkább úgy döntöttünk, hogy a lábmunkámat és a technikámat tökéletesítjük. Bevallom őszintén, hogy ranglistavezetőként számomra nagyon fontos volt, hogy megnyerjem a Mesterversenyt, ezért vettük komolyan a felkészülést is. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, a számszerű eredmény is mutatja, hogy csak igen apró hullámvölgyeim voltak. Ha kritikusan nézem a szereplésemet, igazából csak az első szervákra lehet panaszom, előfordult, hogy azok nem jöttek igazán. Természetesen erre a jövőben nagy figyelmet fogunk fordítani, hiszen hamarosan itt a felnőtt országos bajnokság, amin szeretnék helytállni, tavasszal pedig az ITF-tornákon lesz a sor. Most kifejezetten jól érzem magam, Szegeden minden tökéletesen összeállt. A technikai és az erőnléti képzés rendben van, Major Stellával és Tóth Ákos Jánossal pedig a szparing is megoldott. Már csak rajtam múlik, mennyire leszek eredményes.

A korosztály Melindához hasonlóan kiemelkedő hazai játékosa, Kincses Kolos más utat választott, hiszen ő a múlt héten még Kairóban versenyzett egy G4-es junior ITF-viadalon, és egyesen a repülőtérről érkezett meg péntek délutáni csoportmeccsére, amelyen 6:1, 6:3-ra nyert a dunakeszis Takács Bercel Sándor ellen. Másnap 6:1, 6:3-ra verte Kristyán Istvánt, Nagy Botondtól viszont 0:6, 6:4, 10-6-os vereséget szenvedett. Igaz, csoportmásodikként így is továbbjutott a vasárnapi elődöntőbe.

Kincses Kolos és Nagy Botond (Fotó: Trenka Attila/MTSZ)
− Leginkább az zavart, hogy Egyiptomban már szabadtéren játszottunk, így a NEK-en vissza kellett szoknom a sátorhoz – beszélt az átállás apró nehézségeiről a végső győzelmet követően Kincses Kolos. – Ennek ellenére kézben tartottam az első találkozót is. A második, Kristyán ellen kifejezetten jó meccs lett, és a harmadikat is jól kezdtem Nagy Boti ellen. Az első szettben nagyon koncentráltan játszottam, a másodikban azonban egyszerűen belealudtam a találkozóba. A meccs tieabreak végül nem az én javamra dőlt el, amiben nagy része volt annak, hogy Boti is nagyszerűen játszott. Gratulálok neki! De nem csüggedtem, hiszen így is továbbjutottam. Feltüzeltem magam és Áron ellen már nem is hibáztam. A hétfői döntő Boti ellen már egy új nap volt és egy teljesen új helyzet. Tudtam, hogy rajta lesz egy kis nyomás, hiszen szombaton meg tudott verni. Ugyanazzal a taktikával állt fel ismét, ami most már nem működött, hiszen én is alaposan felkészültem ellene. Az elején nagyon oda akartam figyelni, ami sikerült is, a második szett lett kicsit nehezebb, de már nem remegett meg a kezem. Nagyon szerettem volna megnyerni a Mesterversenyt, így a kalandos egy hetet követően most különösen boldognak érzem magam. Számomra annyira fontos volt a részvétel, hogy akkor is hazajöttem volna, ha bejutok a negyeddöntőbe Kairóban.

Az U16-os leányok között Kis-Czakó Eszter kisebb sérülés után, egyetlen hetes felkészüléssel érkezett a Mesterversenyre, mégis szettveszteség nélkül menetelt végig a mezőnyön. Saját bevallása szerint olyannyira eltökélt volt a torna végkimenetelét illetően, hogy meg sem fordult fejében a vereség lehetősége. A pozitív hozzáállás pedig meg is hozta gyümölcsét.

Kis-Czakó Eszter (Fotó: Trenka Attila/MTSZ)
− Szerencsére végig nagyon jól ment a játék, minden mérkőzésen érvényesíteni tudtam támadó szellemű stílusomat – értékelt Kis-Czakó Eszter. – Csak kedden kezdtem el ismét az edzéseket, ezért nem volt rajtam túl nagy nyomás. Ugyanakkor egy Mesterversenyt minden résztvevője meg szeretné nyerni, így az én célom is ez volt. Eddigi korosztályos karrierem során már öt különböző fontos finálét veszítettem el, most eldöntöttem, hogy másképp lesz. Annyira meg akartam csinálni, hogy nem is adtam esélyt egy másfajta végkifejletnek. Ez a cím tehát mindenképpen fejben dőlt el. Nagyon erős voltam, s remélem ez a hozzáállás most már így is marad. Sokat beszélgettünk edzőmmel, Simara Jánossal a mentális dolgok fontosságáról, örülök, hogy most ezt meg is tudtam valósítani. Ráadásul kemény pályán, jóllehet én salakon szoktam edzeni. Számomra ez egy fantasztikus évkezdet, ami nagy motivációt ad az egész idényre. Szeretném a hazai és a külföldi tornák között a helyes egyensúlyt megtartani, hiszen nemcsak Viki nagy ellenfelem idehaza, de az egy évvel fiatalabb Bíró Melinda, Farkaslaki-Hints Flóra, Bak-Szabó Norina is fellép hozzánk, a jó mezőny tehát adott lesz. És ha már a Mesterverseny ilyen jól sikerült, akkor idén egy ob-címet is szeretnék végre mellé tenni.

Az időrendi sorrendben utolsó díjátadón Hornung Gábor kezébe került a győztesnek járó legdíszesebb serleg, aki az elődöntőben az első kiemeltet, Mészáros Patrikot búcsúztatta, a döntőben pedig a második Sift Barnabást győzte le két szettben.

− Mindenképpen az esélyesek közé számítottam magamat, különösen a kemény pálya miatt, amelyen nagyon szeretek játszani – nyilatkozott boldogan a mesteri cím megszerzését követően Hornung Gábor. – Már a sorsolásnál láttam, hogy a csoportból ki tudok jutni, hiszen a legnagyobb esélyes, Patrik a másikba került. Arra persze nem gondoltam, hogy az elődöntőben találkozunk, de végül így alakult. Az az igazság, hogy ellene az első szettben kisebb hullámvölgybe kerültem, pedig már break-előnyben voltam, pár ponton múlt csupán, hogy azt végül elveszítettem. De az is reális lett volna, ha két szettben nyerek. A legnehezebb azonban a Barni elleni, mai döntő volt, különösen fejben kellett észnél lennem. A teniszem is jó volt, egyedül a kettős hibák zavartak, a második adogatásaimat ma nem igazán éreztem. Mariborba azért nem utaztam el az ITF-tornára, mert az salakon volt, így nem akartam semmit sem kockáztatni az átállással és a hazatérés körüli kapkodás is zavaró lett volna. A győzelem maga is sokat számít, ám még inkább a vele járó pénzbeli támogatás, amelyet a versenyzés során használhatok fel. Utóbbi pedig azért jön különösen jól, mert utolsó két juniorévem során nagyon szeretném odatenni magam és a lehető legjobb nemzetközi korosztályos ranglistát kiharcolni.

Hornung Gábor és Sift Barnabás (Fotó: Trenka Attila/MTSZ)
Mesterverseny
U14
Leányok
Elődöntők: Bíró Melinda (Gellért SE) – Bak-Szabó Norina (Top-Sport SE) 6:3, 6:1; Farkaslaki-Hints Flóra (Tenisztanoda) – Pécsi Boglárka (Future TT) 7:6(4),7:6(2). Döntő: Bíró – Farkaslaki-Hints 6:0, jn.
Fiúk
Elődöntők: Nagy Botond (Alfa TI) – Mező Marcell (MTK) 6:4, 7:5; Kincses Kolos (MTK) – Major Áron (Open TV) 6:0, 6:1. Döntő: Kincses – Nagy 6:2, 6:3.
U16
Leányok
Elődöntők: Kis-Czakó Eszter (Gellért SE) – Major Stella (Gellért SE) 6:3, 6:4; Varga Viktória (Bíbic TC) – Komlódi Kiara (PG Tenisz) 6:4, 6:2. Döntő: Kis-Czakó – Varga 6:3, 6:4.
Fiúk
Elődöntők: Sift Barnabás (SVSE) – Kisantal Botond (Tenisz Műhely) 6:1, 6:1; Hornung Gábor (Vasas SC) – Mészáros Patrik (Next Tenisz Akadémia) 4:6, 7:5; 6:0. Döntő: Hornung – Sift 7:6(5), 7:5.

Image F
Image D