Marozsán Fábián világraszóló győzelmet aratott Rómában!

2023. május 15.

Marozsán Fábián (135.) két szettben felülmúlta a leendő világelső, négyszeres Masters és tavalyi US Open-győztes Carlos Alcarazt, és bejutott a nyolcaddöntőbe a római ATP 1000-es versenyen! Fábi abszolút felvette a ritmust a spanyol éljátékossal, és nemcsak teniszben, hanem fejben is hihetetlenül erős volt az első perctől az utolsóig, hiszen a tiebreak-ben 1:4-ről jött vissza, és nem engedte meg az egyenlítést Alcaraznak. A legjobb 16 között a horvát Borna Coric (16.) lesz az ellenfele Fábinak, aki ezzel a győzelemmel jelenleg a 114. helyen áll az élő ranglistán.


Fábi mai lenyűgöző győzelme óriási lendületet adhat az egész magyar tenisznek. Az ilyen sikerek hihetetlen ösztönzőerőt jelentenek a fiatal játékosoknak, és egyben bizonyítják, hogy érdemes a teniszt kiemelten kezelni, valamint ebbe a sportágba invesztálni. A Magyar Tenisz Szövetség nevében szívből gratulálunk Fábinak innen Budapestről! - nyilatkozta Sávolt Attila szakmai igazgató.

"Fantasztikus eredményt ért el Marozsán Fábián Rómában Carlos Alcaraz legyőzésével. Az MTSZ irodában szinte megállt az élet a meccs idejére, mindenkit a TV elé szögezett Fábi lélegzetelállító teljesítménye. Három top százas elleni siker egyhuzamban és mindössze egy győzelemre van attól, hogy ő is debütáljon a top százban, ezek olyan dolgok, amiről csak álmodtunk még egy héttel ezelőtt. Az utóbbi két és fél évben ezekért a sikerekért dolgoztunk, és azon vagyunk, hogy a jövőben még több magyar teniszező nevét ismerje meg a világ. A holnapi Coric elleni mérkőzését is nézni fogjuk a kollégákkal és több ezer szurkolóval együtt, nagyon bízunk az újabb sikerben!" - mondta Sütő Csilla, az MTSZ főtitkára.


 

 

1. Kinder- Savaria Kupa - 04.20. Szombathely - Savaria TC, 2024. április 20-21.