Közel volt az újabb bravúr

2023. május 17.

Marozsán Fábián (135.) döntő szettben kapott ki Borna Corictól (16.), Róma nagy meglepetése így búcsúzik a Masters versenytől. A 23 esztendős játékost nem sok választotta el attól, hogy kiharcolja helyét az olasz fővárosban rendezett ATP 1000-es torna negyeddöntőjében.


A végül csak este 10 órakor kezdődő meccs jól indult Fábi számára, lendületes, koncentrált játékot láthattunk tőle, az első szettben így végig vezetett, és meg is nyerte azt. A másodikban már jobban feszülhettek a szurkolók idegei, hiszen fej-fej mellett haladtak a horváttal, de Coric fogadóként behúzta a játszmát, és egyenlített. A döntő szettben sem volt hiány az izgalmas labdamenetekből és a szép nyerő ütésekből, ám 2:3-as állásnál Coric elvette az adogatását, és bár a magyarnak volt breaklabdája, sajnos már nem tudott visszajönni, így 6:3 4:6 3:6-ra elment a mérkőzés.


Fábi tehát zsinórban öt meccset nyert meg, karrierje során először jutott fel ATP-verseny főtáblájára, legyőzött három top 100-as teniszezőt, köztük a leendő világelsőt, és kétség nélkül beírta magát a köztudatba. Megmutatta, hogy ott van a helye a legjobbak között, és bár a top100-ban való debütálás így nem jött össze, az ehhez hasonló fantasztikus játékkal hamar odakerülhet.

Szép volt, Fábi!!!!

1. Kinder- Savaria Kupa - 04.20. Szombathely - Savaria TC, 2024. április 20-21.