Két hazai nemzetközi verseny zajlott múlt héten

2023. május 22.

Nem fogadta kegyeibe az időjárás az e heti hazai nemzetközi versenyeket, a mogyoródi U14-es torna és a pasaréti J60-as ITF junior verseny programjában is jelentős csúszás volt.

Utóbbi versenyt a Nemzeti Edzésközpont fedett pályái ki tudták segíteni, így végül sikerült behozni a lemaradást, és két magyar vonatkozású páros siker is született. A fiúknál Bakonyi Dávid és Jilly Ádám mondhatni menetrendszerű sikere született, igaz, nem volt könnyű dolguk, a nyolc között a Major Áron/Kisantal Botond páros ellen szetthátrányból álltak fel, a döntőben pedig az 1. kiemelt Gubi Trisztán/Hornung Gábor páros sem adta könnyen magát, 6:7(6) 6:3 10-4-re tudták legyőzni őket, és megszerezték negyedik közös tornagyőzelmüket. A 13 éves Nemcsek Gréta nemrég Székesfehérváron megszerezte első ITF junior tornagyőzelmét párosban, most pedig újabb aranyéremmel gazdagította gyűjteményét, miután a cseh Zoldekova oldalán megnyerte a tornát, a döntőben Bak-Szabó Norina és Molnár Kitti párosát 7:5 2:6 12-10-re legyőzve. Egyéniben Kitti szerepelt a legjobban, az elődöntőig jutott (Norina és Gréta a negyeddöntőben esett ki), a fiúknál pedig Kincses Kolos, Hornung Gábor, Bakonyi Dávid és Gubi Trisztán is a nyolc között búcsúzott.


A mogyoródi U14-es nemzetközi tornán is két magyar páros tornagyőzelem született. Somogyi Ábel és Valkusz Márk a lehető legnehezebb úton szerezte meg a tornagyőzelmet, hiszen a legjobbnak járó trófeához a 2., a 3. és az 1. kiemelt duón keresztül vezetett az út, de szerencsére sikerült mindhárom párost legyűrniük. A döntőben az 1. kiemelt Di Rubba/Roussos olasz/görög kettős ellen nyertek 5:7 7:5 12-10-re, és mindketten első nemzetközi tornagyőzelmüket aratták. A lányoknál a 2. kiemelt György Sára/Teker Lotti kettős szettveszteség nélkül nyert, a döntőben az 1. kiemelt Hermann/Janssen német/belga páros ellen 7:6(5) 6:4 arányú győzelmet aratva. Lotti idei második, Sára pedig karrierje első nemzetközi sikerét ünnepelhette. Egyéniben a fiúknál Varga Oszkár lett a legjobb magyar, ő csak a döntőben szenvedett vereséget, a lányoknál pedig Sávolt Karolina játszhatott elődöntőt.


Gratulálunk mindenkinek!

1. Kinder- Savaria Kupa - 04.20. Szombathely - Savaria TC, 2024. április 20-21.