Jani Réka a top 100, a magyar Davis-kupa válogatott a Dk-döntő küszöbén.

2022. szeptember 19.

Újabb eredményes héten vannak túl legjobb teniszezőink a nemzetközi mezőnyben. A férfiaknál az elmúlt napok a Davis-kupa párharcok jegyében teltek, mely során a mieink Vilniusban Ukrajna ellen 3-1-re nyertek, és hazánk válogatottja helyet szerzett magának a jövő évi Dk-döntő selejtezőjébe, az ellenfél még nem ismert. Fucsovics Márton két egyéni mérkőzést is megnyert, Piros Zsombor is hozta a kötelezőt, míg Fajta Péter Marozsán Fábiánnal az oldalán párosban bemutatkozhatott a magyar csapatban.




Zeljenka Martinnak újabb ATP pontot sikerült szereznie, idei első profi tornáján szerepelt a szlovén 15.000-es viadalon, ahol az első körben 6:0, 6:1-es győzelmet aratott és karrierje során először jutott a 16 közé profi versenyen, a második körben azonban kétszettes vereséget szenvedett a horvát Kekez ellen.


A női mezőnyben négy magyar játékosunk is Romániában versenyzett a bukaresti WTA 125-ös viadalon. Jani Réka pedig egészen a döntőig jutott, ahol a második helyen kiemelt Irina Camelia Beguval szemben 6:3, 6:3 arányban maradt alul. Az MTK Budapest játékosa az elmúlt három hétben fantasztikus formában teniszezett, kezdésnek Prágában megszerezte karrierje első 60 ezres tornagyőzelmét, majd Bariban a legjobb négyig jutott, és így ebben az időszakban tizenkét győzelem mindössze kétszer kapott ki. Ennek a ragyogó szereplésnek a világranglistán is meglett a gyümölcse, Réka a hétfő kiadott friss rangsorban a 104. helyen szerepel, ami pályafutása eddigi legjobbja, és amivel karnyújtásnyira került a top 100-as debütálástól. Ez akár már a jövő héten sikerülhet a 31 esztendős teniszezőnknek, amennyiben jól szerepel az eheti budapesti Challenger tornán. Jani Réka Udvardy Pannával párosban szintén döntőt játszhatott Bukaresten, noha az első kiemelt Bolsova Zadoinov / Gamiz kettős ellen két szettben kikaptak a fináléban, egyesben pedig Pannát pont partnere búcsúztatta a legjobb nyolc között.



 

Bondár Anna és Gálfi Dalma is a második fordulóig jutott Romániában, előbbi a spanyol Masarovától, míg az MTK-s Gálfi a korábbi top 10-es Sara Erranitól szenvedett vereséget. Mind a négy játékosunkat láthatjuk majd a napokban a Római Teniszakadémián rendezett budapesti WTA 125-ösön, ahol szabadkártyával még Szabanin Natália, Babos Tímea, Stollár Fanny és Stolmár Rebeka is főtáblás.

 

A junior teniszezőink közül pedig Mészáros Patrik 3:6, 6:4, 6:2-re kikapott a montenegrói Knezevic ellen a bosnyák 3-as ITF junior verseny negyeddöntőjében, párosban azonban a lengyel Saskoval bejutott a döntőbe, melyet viszont 6:1, 6:4 arányban elvesztettek. Beviz Lujza megszerezte első nemzetközi tornagyőzelmét, a Tenisz Műhely fiatal versenyzője 6:1, 7:6-ra nyert a német Wagner ellen a moldáv U14-es verseny döntőjében.




Kálmán Luca a hasonló korosztályú szlovákiai tornán szintén a fináléig jutott, de a román Pop 6:4, 6:2-re legyőzte őt. Győri Lóránt pedig indiai partnerrel jutott el a mauritiusi 4-es ITF junior viadal döntőjébe, ahol 6:4, 6:1 arányban vereséget szenvedtek.


A Dunakeszin rendezett U12-es verseny kettős magyar tornagyőzelmet hozott. Leány egyesben Serkedi Emese 6:3, 3:6, 10-8-ra legyőzte Sávolt Karolinát, akivel párosban viszont együtt ünnepelhettek a torna megnyerése után. A fiúknál "csak" párosban volt magyar érdekeltség a döntőben, a Balázs Dávid / Fazekas Vencel kettős 6:3, 6:4-re kikapott a Martin Lurincik / Max Simunic duó ellen.



 

2. Kinder Rába ETO Play+Stay Kupa - 05.04. Győr - Rába ETO, 2024. május 4-5.