Jani Réka a Magyar Bajnokság Szuperdöntőjének versenyigazgatója

2024. december 18.

A Magyar Tenisz Szövetség vezetése a 2018-as országos bajnok és korábbi WTA 104. helyezett játékost kérte fel a versenyigazgatói poszt betöltésére. A visszavonulását idén júliusban bejelentő Jani Réka most új szerepben segíti a magyar teniszt.

„Nagyon megtisztelő számomra, és köszönettel tartozom a szövetségnek, hogy gondoltak rám” – mondta Réka. „Bár sajnálom, hogy játékosként már nem tudok részt venni ezen az eseményen, remélem, versenyigazgatóként segíthetem mind a játékosokat, mind a szövetség munkáját. Hatalmas öröm látni, hogy sikerült megszervezni egy ilyen színvonalas eseményt Magyarország legjobb játékosainak részvételével. Bízom benne, hogy ez is a magyar tenisz fejlődését fogja szolgálni, és nagyon hálás vagyok, hogy most már erről az oldalról lehetek része ennek a közösségnek.”

Jani Réka pályafutásának lezárásaként a szövetség ünnepélyes keretek között köszönti őt a Magyar Bajnokság Szuperdöntőjének vasásnapi játéknapján, Balatonfüreden, a Forrás Sportparkban.