Hiteles szakemberekkel a gyerektenisz megújulásáért

2021. október 7.

A múltról, jelenről és a jövőről beszélgettünk Serfőző Eszterrel, a Gyerektenisz Bizottság elnökével és Sebestyén Katával, az MTSZ gyerektenisz programjának vezetőjével. Serfőző Eszter, a Gyerektenisz Bizottság elnöke szerint elsősorban a családokat kell megnyerni ahhoz, hogy a gyermekek a teniszt válasszák.


Az új vezetésű Magyar Tenisz Szövetség számára az egyik legfontosabb célkitűzés, hogy minél több gyermek kapcsolódhasson be a sportágba, mind a fővárosban, mind pedig vidéken. Mivel ebben a helyi egyesületek, klubok, edzők játszhatják a főszerepet, nem véletlen, hogy a szövetség kiemelten kezeli az egyesületek szakmai és anyagi támogatását. A Gyerektenisz Bizottság 2020 őszén kezdte meg tevékenységét, és számos feladatot végzett el az eddig eltelt időszakban. A múltról, jelenről és a jövőről beszélgettünk Serfőző Eszterrel, a Gyerektenisz Bizottság elnökével és Sebestyén Katával, az MTSZ gyerektenisz programjának vezetőjével.

- Egy sportág jövőjéről akkor érdemes beszélni, ha biztosított az utánpótlása, az ehhez kellő háttér. A magyar tenisz előtt milyen jövőkép rajzolódik ki?

Serfőző Eszter: - Nagyon fontos, hogy a családokat szólítsunk meg, népszerűsítsük a teniszt a családokon belül és olyan teniszközösségek alakuljanak ki, ahol a családok jól érzik magukat. Alapvető célunk, hogy a gyerekek olyan létesítményekben tudjanak teniszezni, ahol jól érzik magukat az iskola után, vagy a nyári szünidőben, és a szülők jó és nyugodt szívvel hagyják ezeken a helyeken gyermekeiket. Ezért is indította el az MTSZ az infrastruktúra fejlesztési programját, mely családi teniszközpontok fejlesztését is támogatja.

- Ez elképesztően jól hangzik, de ezért tenniük is kell. Nem is keveset…

Sebestyén Kata:
 - Ez így van, és amióta tavaly ősszel megkezdte a munkáját a Gyerektenisz Bizottság, azonnal hozzáláttunk egy modern, mindenre kiterjedő utánpótlás program, azon belül kifejezetten a gyerekekre vonatkozó rendszer kialakításába. Első feladatként felülvizsgáltuk a gyerektenisz jelenlegi rendszerét, finanszírozását és szakmai irányelveit, és ez alapján dolgoztuk ki az MTSZ gyerektenisz koncepcióját, valamint meghatároztuk a sportszakmai fejlesztés irányait. E koncepció alapján programokat alakítunk ki az óvodai -, iskolai- és a családi tenisz területén.


- Nyilván az lenne a lehető legjobb abból a szempontból, hogy a gyerekek szülei is kötődjenek a teniszhez, azaz a sportág szeretetét már otthonról hoznák magukkal. Reális kép ez a mai Magyarországon?

Serfőző Eszter:
 - Kevés olyan sportág van, ahol érvényesül az, hogy a család minden tagja akár egymással is együtt tudja azt űzni. Elviekben a tenisz ilyen, és ennek erejét mindenképpen ki kell használni. A gyakorlati tapasztalat az, hogyha valamelyik szülő hobbi szinten teniszezik, az biztosan lehozza a gyermekét is a pályára, hogy megtanuljon teniszezni. Ám többször találkoztunk már olyannal is, hogy a gyerek jön először teniszezni, majd utána anyuka vagy apuka, esetleg mindketten kedvet kapnak a sportághoz. Olyan színvonalas hétvégi eseményeket szeretnénk szervezni országszerte, amelyeken különböző generációkat egyszerre tudunk megszólítani. Minden régióba tervezünk eseményeket, melyekkel a vidéki bázisteremtést támogatnánk.

Sebestyén Kata: - A szülők szerepe nagyon fontos az utánpótlásnevelésben, ezért behatóan foglalkozik ezzel már a Nemzetközi Tenisz Szövetség, azaz az ITF is. Feladatunk az, hogy a nemzetközi trendet és módszereket honosítva segítsük a szülőket abban, hogy megismerjék a versenyeztetés világát és a lehetőségeket. A kísérleti előadássorozat már el is indult, hiszen az idei legnagyobb eseményünkön, a több mint 220 indulóval megrendezett Play+Stay csapatbajnokságon két alkalommal is tartott előadást az MTSZ pszichológusa a legkisebb versenyzőgeneráció szüleinek. Ennek a sorozatnak a folytatását nagyon fontosnak tartom, hiszen ilyen innovatív újdonságokkal is növelhetjük a versenyző utánpótlásbázist.

- Térjünk vissza a gyerekekhez. Van olyan versenyeztetési rendszerük, ami a legfiatalabbak számára is biztosítja a versengés lehetőségét úgy, hogy közben meg is szerettesse velük a sportágat?

Sebestyén Kata:
 - Természetesen van, ez a nemzetközi Play+Stay program, amely minden tekintetében meghatározta a versenyeztetés lehetőségeit, irányait és kereteit, amit közösen, szoros együttműködésben dolgoztunk át a Versenysport és Utánpótlás Bizottsággal. Felülvizsgáltuk az elmúlt évek versenyszabályzatait, majd az edzői és szakmai visszajelzések, tapasztalatok alapján átalakítottuk a már 2009 óta működő Play+Stay versenyszabályzatot.

- Miben változtattak a korábbi rendszerhez képest?

Sebestyén Kata:
 - A Play+Stay versenyrendszerében olyan fiatal, hat és tizenegy év közötti versenyzők vesznek részt, akik kísérő nélkül még nem boldogulnak a teniszpályán. Az MTSZ mind anyagilag, mind szakmailag támogatja azon tagszervezeteit, akik Play+Stay versenyt rendeznek klubjukban. Új elemként egész éves versenynaptárt készítettünk, annak érdekében, hogy minden résztvevő – versenyrendező, versenyző, szülők, versenybírók – számára tervezhető és előre programozható legyen a teljes év. Fontosnak tartottuk felülvizsgálni, hogy hány órát és hány mérkőzést játszhat egy tizenegy év alatti gyermek egy nap, így bevezettük az úgynevezett „egyversenyszámos” szabályt, azaz egy nap egy versenyző kizárólag egy versenyszámban indulhat. Lényeges változás volt a versenyek két napossá tétele is, hiszen képtelenség volt sportszerűen, szabályosan és jó feltételekkel megrendezni három versenyszámot egy nap alatt. Sajnos a vírushelyzet miatt a versenyeket csak áprilistól tudtuk elkezdeni a létesítményhasználat szabályai miatt, de sikerült bepótolnunk az elmaradást. Másik nagy újításunk, hogy a rendszerben játszó gyerekek minél hamarabb megismerkedjenek a versenyeken alkalmazandó viselkedési normákkal, ezért együttműködést kezdeményeztünk a Játékvezetői Bizottsággal, hogy minden P+S versenyt profi versenybíró bonyolítson.

- Akármennyire szépen hangzik mindez, azt be kell látniuk, hogy igazi példaképek nélkül egy jó versenyrendszer nem oldja meg a gyerekek teniszhez való csatlakozását. Mennyire használják, használhatják a jelenlegi legjobb játékosokat ebben a kérdésben?

Serfőző Eszter:
 - Ezt mi is elsőkézből tapasztaljuk, hiszen valóban óriási a verseny a gyerekekért a sportágak között. Ezért fontosak a példaképeink, hogy amikor Fucsovics Marci, Gálfi Dalma, Babos Timi vagy a Davis Kupa, illetve a FED Kupa csapat tagjai sikert érnek el, és szerepelnek a TV-ben, már ez is hatalmas segítség ahhoz, hogy a gyerekek rájuk akarjanak hasonlítani, az ő példájukon akarjanak a sportban, a teniszben eredményeket elérni. Nagy öröm a számunkra, hogy tenisz népszerűsítésében számíthatunk rájuk, hiszen akár a P+S versenyeken, akár egyes klubok nyílt napjain, netán a különböző toborzásokon szívesen részt vesznek és találkoznak a gyerekekkel.


- De a példaképek önmagukban nem elegek…

Serfőző Eszter:
 - Tudjuk, éppen ezért tartjuk a legfontosabb partnereinknek a családokat, a gyerekek megszólításában a helyi egyesületeket, klubokat és edzőket. Ezért kiemelt fontossággal bír az egyesületek szakmai és anyagi támogatása. A jelenlegi helyzet már lehetővé teszi azt, hogy pályázatokat írjunk ki a gyerekteniszben, a P+S rendszerben tevékenykedő klubok számára. A Gyerektenisz Bizottságban olyan hiteles szakemberek ülnek, akik a mindennapokból származó tapasztalatukkal és elhivatottságukkal segítik munkánkat. Szeretnénk közösen partnerei lenni azoknak az edzőknek, szakembereknek, akik napi szinten foglalkoznak ezzel a fiatal, 6-10 éves korosztállyal, hiszen ennek a generációnak a képzése meghatározza a magyar tenisz jövőjét.

Noszek Péter: „A szakmaiságra támaszkodva hozzuk meg a kellő döntéseket”

Az egykori teniszező, aki elnökségi kapcsolattartóként vesz részt a Gyerektenisz Bizottság munkájában, kijelentette, minden korosztálynak meg kell találni a megfelelő képzési programokat és versenyrendszert. A Magyar Tenisz Szövetség 2020-ban megválasztott új elnöksége fontos feladatának tartja a sportág bázisának növelését, az utánpótlás fejlesztését, valamint a jövő reménységeinek támogatását.

„Sokkal szélesebb körű a jelenlegi elnökség együttműködése a különböző bizottságokkal, mint korábban. Kifejezetten örülök annak, hogy a Gyerektenisz Bizottságba kerültem, ahol részt veszek az üléseken, és amikor a téma szakértői kidolgozzák az előrelépés különböző koncepcióit, akkor én viszem az elnökség elé azokat, ahol a szakmaiságra támaszkodva hozzuk meg a kellő döntéseket” – fogalmazott Noszek Péter.

Kifejezetten jónak tartja, hogy a sportág szakmai programjáért felelős Sávolt Attilával többször is egyeztettek a gyerektenisz szakmai programjáról, és kifejezetten büszke arra, hogy sikerült megfelelő imputot adniuk az egész rendszer felépítéséhez.

„Amikor például összeállt a P+S rendszere, bizony voltak anomáliák és hiányosságok az elején, de a tapasztalatok alapján végül sikerült egy olyan rendszer felépítenünk, ami már ebben az évben is jól működött” – jelentette ki az elnökségi tag.

Gyerektenisz Bizottság
Elnök: Serfőző Eszter
Elnökségi kapcsolattartó: Noszek Péter
Tagok:
Bogyó Tamás
Csordás Attila
Dékány Marcell
Fonó László
Monostori Tamás
Tóth Judit Bianca

Image F
Image D