Három év után, jövő héten újra pályára lép a magyar női tenisz-válogatott

2022. április 7.

2019 február elején volt utoljára pályán a magyar női tenisz-válogatott, akkor Nagy-Britannia volt az ellenfél az euro-afrikai zóna I-es csoportjában, valamint Görögországgal és Szlovéniával is összecsaptunk. A mieink 2-0-s vereséget szenvedtek a britektől a kvartett első helyéért vívott küzdelemben. A két egyest Gálfi Dalma és Bondár Anna játszották, előbbi Katie Boultertől 6:4, 6:7, 7:6-ra kapott ki, míg Bondár szintén döntő játszmában maradt alul 6:2, 6:7, 7:6 arányban Johanna Kontával szemben.

A Billie Jean King-kupa életében - egykoron FED Kupa - azóta sok minden történt. 2020-ban a koronavírus világjárvány kitörése miatt elhalasztották a mérkőzéseket és a budapesti fináléra sem került sor. Egy évvel később már lebonyolították a döntőt - akkor már a csehországi Prágában -, de a magyar csapat nélkül, ugyanis házigazdaként szereztük jogot a Billie Jean King-kupa-fináléjára, még 2020-ban, de akkor budapesti rendezéssel. Most, három évvel később a magyar csapat újra harcba száll, ezúttal Szerbia, Törökország, Dánia és Észtország ellen az euro-afrikai zóna I-es csoportjában, hogy kivívja a novemberi play-offot, ahol esetlegesen a feljutásért küzdhet majd. Na, de elevenítsük fel, hogy az elmúlt évtizedekben hogyan is teljesített a magyar női tenisz-válogatott.



 Gálfi Dalma, Udvardy Panna, Bondár Anna, Jani Réka és Babos Tímea

A FED Kupa 1963-ban indult útjára, megünnepelve a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) megalakulásának ötvenedik évfordulóját. Magyarország már rögtön a sorozat első évében részt vett a küzdelmekben, és a Körmöczy Zsuzsa, Broszman Zsófia, Bardóczy Klára összeállítású csapat azonnal a világcsoport negyeddöntőjébe jutott, ahol a későbbi finalista Ausztrália ütötte el őket a folytatástól. Huszonkét évvel később sikerült még hasonló bravúr elérni, 1985-ben Temesvári Andrea és Bartos Csilla szintén a legjobb nyolcig menetelt a világcsoportban, ők a későbbi győztes Csehszlovákiától kaptak ki.

A 2019-es, utolsó szereplésünkig hazánk negyvennégy alkalommal szerepelt a versenysorozatban, ebből tizenkétszer jutott el a világcsoport valamelyik szakaszáig. A legtöbb győzelem Mandula Petra nevéhez fűződik, aki 36 mérkőzésen 28 alkalommal tudott nyerni. A meccsek számában a rekorder Temesvári Andrea, a világranglista egykori hetedik helyezettje 47 találkozón ölthette magára a címeres mezt, míg a legtöbb párharcban - szám szerint 30 alkalommal - Jani Réka Luca vett részt, akivel most is számol Babos Csaba szövetségi kapitány.


Temesvári Andrea


Ami pedig az elmúlt éveket illeti, csapatunk 2003 óta az euro-afrikai zóna I-es csoportjában szerepel. Azóta kétszer - 2004-ben és 2018-ban - nyílt lehetőségünk a világcsoportban való feljutás kiharcolásának lehetőségére. Most erre megint adott lehet majd az esély, amennyiben hazánk válogatottja csoportelsőként végez a Törökország, Szerbia, Dánia és Észtország összetételű ötösben, vagy összességében legjobb másodikként zár. 

A mostani együttest Bondár Anna (WTA - 73.), Udvardy Panna (84.), Gálfi Dalma (97.), Jani Réka (138.) és Babos Tímea (262.) alkotja. A magyar csapat az első mérkőzését majd április 11-én vívja.

Image F
Image D