Grand Slamen debütáló hölgyek és remeklő fiatalok

2022. január 24.

Összegeztük az elmúlt hét nemzetközi versenyeinek eredményeit

Az előző év vége után minden teniszt kedvelő magyar felfokozott hangulatban várhatta a 2022-es Australian Opent, hiszen két játékosunk, Bondár Anna és Udvardy Panna is életében először játszhatott egy Major torna főtábláján. A sorsolás azonban nem volt túl kegyes a lányokkal: Anna a tizedik kiemelt orosz Pavljucsenkovát, míg Panna a kétszeres melbourne-i bajnok fehérorosz Azarankát kapta ellenfelének, de sajnos mindketten az első körben búcsúztak. Előbbi 6:2, 6:1-re, Udvardy pedig 6:3,6:1-re maradt alul. Bondár párosban is érdekelt volt, azonban az orosz Okszana Kalasnyikovával az oldalán az első körben kiestek. A férfiak mezőnyében pedig Fucsovics Mártonért szoríthattunk, aki végül öt szettben kikapott Dusan Lajovicstól, s így a vártnál hamarabb búcsúzott az év első Grand Slam versenyétől.


A fiatal lányok mellett pedig Babos Tímea is „visszatért”, ugyanis a WTA-világranglistán jelenleg 164. helyen álló játékos a spanyolországi 25 ezres ITF versenyen játszotta első mérkőzését 2022-ben. Úgy tűnik a korábbi top 30-as magyar játékosnak még fel kell vennie a meccsritmust, hiszen 6:4, 6:1-re kikapott a 342. helyen álló spanyol Cavalle-Reimerstől. A 2019-ben a juniorok között párosban Australian Open-győztes Nagy Adrienn pedig megkezdte a szezonját, ám a Kairóban rendezett W15-ös tornán a negyeddöntő jelentette számára a végállomást.

Madarász Gergely is érdekelt volt az egyiptomi fővárosban esedékes 15 ezres ITF-en, ahol az elődöntőig jutott, a legjobb négy között egy osztrák játékos győzte le őt három szettben.

Marozsán Fábián és Fajta Péter is versenyzett a múlt héten, mégpedig egy litván 15 ezresen, ahol előbbi 6:4, 6:4-re kikapott a brazil Decamps (494.) ellen, utóbbi az első körben búcsúzott. A fiúk pedig párosban is összeálltak, ott a döntőig meneteltek, ám a fináléban 6:4, 7:6(4) arányban alulmaradtak a második kiemelt kettőssel szemben.

Ami pedig a juniorkorú versenyzőinket illeti, szerencsére három tornagyőzelemről is be tudunk számolni. Bartha Panna 6:0 6:3-ra verte holland ellenfelét a tunéziai 2-es ITF junior verseny döntőjében, párosban pedig a román Bojicával megnyerte a viadalt, a fináléban 6:3 3:6 10-6-ra nyertek a negyedik kiemelt duó ellen.

Dankó Vanessza pedig szetthátrányból fordítva 4:6, 6:1, 6:2-re győzött a német Steiner ellen az osztrák 4-es ITF junior verseny döntőjében és ezzel harmadik versenyelsőségét szerezte az ITF junior sorozatában.

Végezetül pedig Udvardy Luca a legjobb 32 között búcsúzott a kolumbiai 1-es ITF junior tornán, Győri Lóránt az 5-ös junior verseny elődöntőjében kapott ki, míg Góczi Erik az elődöntőig, Bakonyi Dávid pedig a negyeddöntőig jutott a ciprusi U16-os nemzetközi versenyen.
Image F
Image D