Grand Slam-bajnokok, olimpiai aranyérmes és selejtezős játékosok ellen kezdenek a magyar teniszezők a Roland Garroson.

2022. május 22.

Ma rajtol az év második Grand Slam tornája, ahol szerencsére hat magyar játékos is főtáblás. Közülük csak ketten lépnek pályára vasárnap.

 

A szerencsés vesztesként főtáblára kerülő Jani Réka (128.) a 14-es pálya utolsó mérkőzését játssza majd az olimpiai bajnok Belinda Bencic (14.) ellen, aki idén remek formában teniszezik, nemrégiben a salakpályás charlestoni WTA 500-as versenyen tornagyőzelmet ünnepelhetett. A 25 esztendős svájci játékos karrierje során volt már negyedik is a világranglistán, pályafutása legjobb Roland Garros-szereplését 2019-ben érte el, akkor a harmadik körig jutott. Bencic korosztályának egyik meghatározó játékosa volt fiatalon, ugyanis juniorként világelsőnek is mondhatta magát, valamint két Grand Slamet nyert, köztük például a Roland Garrost.

 

Gálfi Dalma (98.) a 9-es pálya harmadik párharcában lesz majd érdekelt. Az élete első felnőtt Roland Garrosára készülő játékos Olga Daniloviccsal (174.) csap majd össze, akivel tavaly a Hungarian Ladies Openen már meccselt, s akkor a magyar játékos két szettben győzött. A 21 éves szerb játékos mindhárom kvalis meccsét döntő szettben nyerte. Danilovic Dalmához hasonlóan junior Grand Slam-bajnoknak mondhatja magát, párosban három tornát is megnyert. Karrierje során először szerepel ő is a francia nyílt-teniszbajnokság főtábláján, ám tavaly az Australian Openen és a US Openen is nyert egy-egy meccset.



 

A hétfői és keddi folytatásban a férfiak mezőnyében Fucsovics Márton (55.) a francia Geoffrey Blancaneaux (195.) ellen kezd, Balázs Attila (255.) pedig a 2014-ben US Opent nyert Marin Ciliccsel (23.) mérkőzik meg.

A hölgyeknél Bondár Annának (67.) lesz az egyik legnehezebb dolga, ugyanis a kétszeres Roland Garros-elődöntős Petra Kvitová (34.) vár majd rá, ráadásul Anna sajnos kisebb váll sérüléssel bajlódik. Végül, de nem utolsó sorban Udvardy Panna (84.) a mexikói Contreras Gomezzel (224.) találkozik, aki mindhárom selejtezős meccsét három szettben nyerte, és már most 7 órát töltött a párizsi salakon.

2. Kinder Rába ETO Play+Stay Kupa - 05.04. Győr - Rába ETO, 2024. május 4-5.