Galgóczy Lajos: „Boldog az az edző, aki korosztályos bajnokot tud nevelni”

A Magyar Edzők Társasága Nevelő Edző Programja olyan utánpótlásedzőket támogat, akik hosszú távon, következetes munkával járulnak hozzá a sport fejlődéséhez. A programban részt vevő szakemberek egy éven át anyagi támogatást kapnak, amelyet tanítványaik ingyenes egyéni edzéseire fordíthatnak. A teniszben az idei évben tizenhat szakember kapott lehetőséget az MTSZ szakmai ajánlása alapján, őket egy interjúsorozat keretében mutatjuk be.

Galgóczy Lajos több mint húsz éven át volt Agárd meghatározó utánpótlásedzője, számos vidékbajnokot és magyar bajnoki helyezettet nevelt ki. Ma főállású tanárként és másodállású teniszedzőként dolgozik, de folyamatosan képezi magát, miközben továbbra is töretlen szenvedéllyel foglalkozik székesfehérvári és velencei utánpótlás-játékosaival.

- Hogyan került kapcsolatba a tenisszel?

- Jövőre 60 éves leszek, egy szép teniszéletút van mögöttem. Mai viszonylatban nagyon későn kezdtem el teniszezni, 12 évesen, ugyanis korábban kézilabdáztam és fociztam. Akkor vált biztossá, hogy ez a sport az én utam, amikor Ákos barátommal – aki miatt később a fiam is Ákos lett – megnéztük a wimbledoni Jimmy Connors–Björn Borg döntőt a tévében. Ez a mérkőzés arról nevezetes, hogy döntő szett 5:5-nél félbeszakadt a közvetítés, mert a magyar televíziónak lejárt a műsorideje. Egész éjjel fent voltunk, hiszen nem tudtuk, mi lett a végeredmény. Másnap már egy otthon talált tollasütővel és egy gumilabdával vertem a szomszéd falát. Nagyon nagy lemaradást kellett behoznom, és 17 éves koromig ez eléggé nehéz volt, de édesapám ötlete – hogy hagyjam az ifi versenyeket és menjek fel a felnőttekhez – döntő volt, így F3, F2-es tornákon indultam, ahol rengeteget tanultam az idősebbek által rám mért nagy vereségekből. Sikerült felkapaszkodnom az élmezőny közelébe.

- Bár már csak hobbiszinten, de a mai napig versenyez. Milyen eredményekre büszke?

- Versenyzőként a legjobb eredményem egy országos fedettpályás vidékbajnokságon szerzett ezüstérem. Az agárdi csapattársaimmal sok éven át játszottunk első osztályú csapatbajnokságot, és kétszer megjártuk a Szuperligát is. Negyven felett is aktívan teniszeztem, két magyar bajnoki címet nyertem a szeniorok között, és többszörös vidékbajnok lettem. Ma már csak megyében „játszogatok”, ugyanis nemrég beláttam, hogy a versenyteniszt nem tudom tovább vállalni, így csak néha játszom a Tordas színeiben vagy pedagógusversenyen. Büszke vagyok rá, hogy három korosztályt átölelt a pályafutásom. Játszottam még idősebb Gulyás Istvánnal, Csépai Ferenccel, figyelgettem Taróczy Balázst, a fiatalabbak közül Bardóczky Kornéllal is ütöttem, és a mostani generációból a fiam játszott például Fucsovics Marcival.

- Hogyan alakult az edzői pályája?

- Az igazi edzői pályafutásom Agárdon kezdődött, 1993-tól voltam főállású teniszedző. A Testnevelési Egyetemen 1999-ben szereztem szakedzői diplomát, a jelentkezéshez akkor még egyéves segédedzői, kétéves edzői papír és egy év munkaviszony kellett. Később elvégeztem a Testnevelési Egyetem tanári szakját is. Az ember egy idő után elfárad, így 2014-től főállásban tanár vagyok, és csak másodállásban edzősködöm. Ezért is vagyok nagyon hálás a Magyar Tenisz Szövetség szakmai vezetésének, akik minden bizonnyal odafigyeltek erre a több mint harminc év edzősködésre, amely idő alatt számos vidékbajnokot és magyar bajnoki helyezettet neveltünk ki mind csapatban, mind egyéniben. Van ITF nemzetközi C licencem és magyar B licencem is. Folyamatosan képzem magam, rengeteget nézek teniszt a családommal együtt.

- Mi a legkedvesebb emléke az Agárdon töltött időszakból?

- Kicsit visszasírom az életem azon szakaszát. Nagyon hálás vagyok Babicz Sándornak, aki hosszú ideig főállású edzőként foglalkoztatott, és olyan klubkörülményeket teremtett, ahol minden adott volt ahhoz, hogy a gyerekek annyit teniszezhettek, amennyit csak akartak. Az iskolai szünetek idején reggel 9-től egészen estig a pályán voltak, és csak ebédelni mentek haza. Így születtek a kis teniszezők, akik számára úgymond pótapuka is voltam, Agárdról, Gárdonyból, Velencéről, Fehérvárról is jártak hozzám. Nagyon jó kapcsolatot ápoltam Monics Péterrel is, aki a szárnyai alá vett, és sikeresen dolgoztunk együtt.

- Most melyik korosztállyal foglalkozik, és kik a tanítványai?

- Az évek során néhány nem várt kudarc után láttam be, hogy az ember nem tudja egyszerre csinálni mindazt, amiből az edzői munka áll: a kezdők tanítását, a haladók képzését, a versenyzők edzését és az élversenyzők vezetését. Így jelenleg a 12–13, maximum 14 éves korosztállyal foglalkozom, az idősebbeket sajnos el kellett engednem, mert ők már más kvalitású edzőt kívánnak. Egy 15-16 éves versenyzőnek már lényegesen több egyéni foglalkozásra van szüksége, én inkább a csapatedzés híve vagyok. Jelenleg Székesfehérváron a Kiskút Tenisz Klubban, valamint Velencén dolgozom. Nagy Amandát, Zsirai Noét, Surányi Tóth Mártont, Kovács Kingát, Major Mandulát és Németh Nolát edzem, de vannak köztük, akikkel más edzők is foglalkoznak.

- Kik azok a játékosok, akire szívesen emlékszik vissza?

- Sok tanítványom ért el szép eredményeket. Hőgye Ilona, Babicz Lilla, Tóth Katalin, Gál Nóra, Bodor Zita, De Rossi Marcel, Csereklei Petra, a fiam, Galgóczy Ákos, Teker Lotti, Szabó Kitti és Szabó Vivien mindannyian valamilyen szinten magyar bajnokok, bajnoki helyezettek vagy vidékbajnokok voltak, többen országos diákolimpiai aranyérmet is szereztek.

- Mit tart ma a legfontosabb szakmai üzenetének?

- Annyira felgyorsult és fejlődött a tenisz, hogy sokkal komplexebb képességeket igényel, mint régen. Annak vagyok a híve, hogy a kezdőkhöz és a profikhoz kellenek a legtapasztaltabb és legképzettebb edzők. Az élet sok területén, ahogy sok sportban is, tehetséggel vagy rengeteg munkával lehet eljutni a csúcsra, de a teniszben ennek a kettőnek ötvöznie kell egymást. Boldog az az edző, aki bármilyen szinten bajnokot tud nevelni – én boldog vagyok, hiszen ez megadatott, ugyanakkor azt is remélem, hogy az elért sikereik mellett tanítványaimnak örömet is okozott a tenisz, és még sokáig űzni fogják ezt a sportágat. Nekem ma már bőven elég, ha a verseny végén elégedett és önfeledt mosolyt látok az arcukon, és ha a tenisz segíti az életüket, hogy boldog és sikeres emberek legyenek, akkor én is elégedett lehetek.