Fajta Péter nyerte a gyulai M15-ös tornát

2024. június 2.

Davis-kupa játékosunk a hosszú, makacs sérülései után elindult felfelé. A gyulai ITF-versenyen játszmavesztés nélkül diadalmaskodott a 3. kiemelt magyar.

Szombaton két magyarnak is szurkolhattunk Gyulán, a tét a fináléba kerülés volt. Madarász Gergely kezdett, de túl sokat kivett belőle a pénteki negyeddöntő, nem tudott regenerálódni, így viszonylag simán kikapott cseh ellenfelétől. Következett Fajta Péter, aki a héten fordulóról fordulóra egyre jobban teniszezik és egyre inkább emlékeztet a játéka a sérülése előttire. Az olasz Gian Marco Ortenzi sem tudott mit kezdeni vele, 6:1 6:3-ra nyert. A vasárnapi döntőben Peti magabiztosan nyert 56 perc alatt a szintén 22 éves Matyas Cerny ellen.


Gyulán összesen 12 magyar játékos szerepelt a 32-es főtáblán, és Fajta Péter sikere, illetve a még fiatalabbak szereplési lehetősége is igazolta, hogy a szövetség szakmai programjának miért mérföldköve a minél több hazai rendezésű ITF Tour verseny. A hazai rendezésű ITF M15-ös versenyek sorozata június 10-én Nyíregyházán folytatódik.