Encs városának életébe is beköszöntött a tenisz.

2022. augusztus 2.

A több mint hétezer fős borsodi kisvárosban a héten felavatták a Magyar Tenisz Szövetség támogatásával létrehozott mobil teniszpályát, melynek az Encs Városi Sportközpont sportcsarnoka ad otthont.

 

A hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sportágra eddig sem a településen, sem az agglomerációban nem volt mód, ám a lakosság visszajelzései alapján volt rá igény, és szerencsére kérésük meghallgatásra került. Ezáltal már a városon belül van lehetőség megismerni, kipróbálni a teniszt, amely minden korosztály számára remek sportolási és kikapcsolódási lehetőséget nyújt.

 

A Magyar Tenisz Szövetség támogatásával felfestésre kerülő mobil teniszpályát Sütő Csilla főtitkár, Mikola Gergely, a város polgármestere és Zsibai-Szakálos Zsófia, az Encs Város Sportközpont sportszervezője adták át.




Az encsi teniszélet tehát elstartolt, s az MTSZ és a nemrégiben megválasztásra kerülő Megyei Szakmai Igazgató is bekapcsolódik a sportággal kapcsolatos teendők szervezésébe, segítésébe. Reméljük, sikerül majd letenni a tenisz alapjait a városban, továbbá még inkább fejleszteni az infrastruktúrát.”  

 

1. Kinder- Savaria Kupa - 04.20. Szombathely - Savaria TC, 2024. április 20-21.