Djokovicsot akár három évre is kitilthatják Ausztráliából

2022. január 7.

Továbbra is egy kiutasítottak számára fenntartott melbourne-i karanténhotelben várja sorsdöntő hétfői tárgyalását Novak Djokovics. Az ügyet ezúttal jogi szempontból vizsgáltuk meg, mely során egy ausztrál ügyvéd is segítségünkre volt dr. Neszmélyi Emil sportjogász mellett.

Egyre inkább úgy fest, Novak Djokovics nem szállhat harcba a 21. Grand Slam-címéért, ugyanis az ausztrál hatóságok megvonták beutazási kérelmét. Ráadásul kiderült, nem a szerb világelső az egyetlen teniszező, akit nem engedtek be az országba. A párosban top 100-as Renata Voracova szintén az ausztrál nyílt-teniszbajnokságra érkezett, és jelenleg ugyanabban a szállodában tartózkodik, mint a húszszoros Grand Slam-bajnok. Az ő esetében más a helyzet, ugyanis a cseh kormány azt állítja, a 38 esztendős sportoló érvényes felmentéssel utazott Ausztráliába, ám a BBC információi szerint a játékos nemrégiben elkapta a koronavírust, és az ausztrál kormány álláspontja alapján a közelmúltbéli fertőzés nem számít védettségnek, így nem léphetett be az országba.


Fotó: www.flickr.com

Djokovics ügyében pedig már az ausztrál belügyminiszter is megszólalt, hiszen Szerbia részéről egyrészt komoly diplomáciai nyomás érkezett Ausztrália irányába, illetve a teniszező szimpatizánsai tüntettek is a szálloda előtt, hogy „engedjék szabadon” kedvencüket. Erre Karen Andrews csak annyit reagált: „Novak bármikor távozhat, amikor csak szeretne. A határőrök még segítenek is neki, hogy mielőbb elhagyja az országot.” A kialakult botrány kapcsán felkerestük dr. Neszmélyi Emil sportjogász ügyvédet.

Ki felelt azért, hogy Novak Djokovics megkapta a beutazáshoz szükséges orvosi különengedélyt?

„Két orvosi bizottság vizsgálta a teniszezőktől a számukra eljuttatott információkat és okiratokat. Ez alapján a mentességről szóló döntést Victoria Állam Egészségügyi Hatósága és az Australian Open szervezői közösen adták ki a szerb játékosnak. Jelenleg nem tudni, hogy a kivételt engedélyezők voltak-e túl engedékenyek, vagy a számukra rendelkezésre bocsátott orvosi dokumentációk tértek-e el attól, amit a sportoló az országba való belépés alkalmával bemutatott.”

Ha Ausztrália egyértelművé tette, hogy a beutazáshoz szükséges a beoltottság, mi lehetett Djokovics számára a „kiskapu”?

„Létezik mentesítési lehetőség a beoltási kötelezettség alól. A fő szabály, hogy aki külföldiként érkezik Ausztráliába, az igazoltan legalább kétszeresen beoltottnak kell lennie, vagy kivételesen elfogadható hiteles orvosi okiratokkal kell igazolnia, hogy a védőoltás nem adható be számára valamely egészségügyi okból. Ezeken kívül megfelelő beutazási vízummal kell rendelkezni, amely alapját képző oltási igazolást vagy mentességi okiratok tartalmát és hitelességét a határőrség kizárólag a belépés alkalmával vizsgálja, korábban nem. Tehát itt van a személyes felelősség is. Ezen a ponton a hatóságok akként nyilatkoztak, hogy az oltások alóli mentességének jellegéhez nem igazodó vízummal rendelkezett Djokovics.”

Az ausztrálok főképp, de a tenisztársadalom jelentős része is nehezményezi, hogy Djokovicsnak megkülönböztetésben volt része. Ennek mennyi lehet az igazságtartalma?

„Az ausztrál miniszterelnök nyomatékosította, hogy nem létezik külön eljárás ismertebb személyek számára. Az ausztrál forrásom, Pawel Kulisiewicz ügyvéd kollégám megerősítette, hogy minden külföldi bejut az országba, ha eleget tesz a beutazási követelményeknek. Amennyiben elutasítják a belépési kérelmét, akkor e döntés ellen fellebbezhet, amit napokon belül elbírálnak. Ezt tette meg Djokovics ügyvédi csapata is. A beutazni kívánó személy pedig az ügy lezárásig az országban maradhat, ezért került Melbourne-ben idegenrendészeti őrizetbe, amit egy négy és fél csillagos karanténhotelben kell töltenie. A szállodában egyébként nincs teniszpálya, így nem tud készülni arra az esetre, ha mégis részt tudna venni az Australian Openen. Feltehetően a szerb játékos csapata emiatt nehezményezi a szállási körülményeket. Djokovics esetét január 10-én hétfőn ausztrál idő szerint délelőtt 10 órakor tárgyalják majd. Ha a fellebbezésnek helyet adnak, akkor beléphet, ha elutasítják, akkor pedig hazaküldik.”

Ha végül Djokovicsnak haza kell repülnie számolhat-e más jogi következménnyel, esetlegesen büntetéssel?

„Nem zárható ki súlyosabb következmény sem. Alapesetben csupán az adott beutazás nem valósul meg, ám annak függvényében, hogy milyen súlyú jogsértés miatt történik meg a beutazási kérelem elutasítása, akár 3 évig terjedően kitiltás is várhat bármely külföldi állampolgárra Ausztrália területéről. Ez jelen esetben azt is jelentené, hogy Djokovics a beutazási tilalom végéig nem vehetne részt a versenyeken, vagyis előfordulhat, hogy az ideivel együtt akár négy Australian Opent kell majd kihagynia.”

Image F
Image D