Bár az eddigi három ITF tornából a mostani mezőny a legerősebb, először jutott 5 magyar a legjobb 16 közé, ami egyben azt is jelenti, hogy garantáltan lesz hazai teniszező a negyeddöntőben, csütörtökön ugyanis Boros Attila és Velcz Zsombor egymás ellen mérkőzik a 8 közé kerülésért.
Sikerrel vette az első fordulót a selejtezőből érkezett Hornung Gábor és Boros Attila is, Hornung nagy csatában, döntő szett 7:6-ra múlta felül argentin riválisát. Ugyancsak nyert Fajta Péter és Kis-Balázs Rafael, utóbbi játékos első ATP-ranglistapontját szerezte meg ezzel a győzelemmel.
Az utóbbi időben sérüléssel bajlódó Kincses Kolos nem bírt a 4. kiemelt, cseh Dominik Kellovsykval (650.), aki a múlt héten az elődöntőben Fajta Pétert búcsúztatta.
Részletes eredmények ITT.