Besanconi beszámolók: Kaplár F. József

Bár volt számunkra szebb emlékű mérkőzés is a magyar–francia Davis-kupa-csaták történetében – 1948-ban, amikor a párharc során először és mindeddig utoljára mi nyertünk –, a legfrissebb emlék a 29 évvel ezelőtti összecsapás Besanconból. 29 nappal a visszavágó előtt úgy döntöttünk, sorban megszólaltatjuk az akkori találkozó krónikásait, arra kérve őket, idézzék fel az 1994-es személyes élményeiket. Harmadikként Kaplár F. József, a Magyar Televízió akkori riportere anekdotázott.

„Huszonkilenc év távlatából is emlékezetes esemény volt az a meccs. Egy helyszíni kommentátorkodás mindig tartogat különleges élményeket. A (százezres lakosú) város önmagában is megkapó, akkor még nem tudtam, hogy a gallok legzöldebb települése és legnagyobb óragyártó központja. Hanem ahogy ezt az összecsapást fogadták az ottaniak, hát az nekem minden képzeletet felülmúlt! Közeledvén a sportcsarnokhoz már kinn az utcán egyre nagyobb hangerővel zúgott a biztatás, én úgy fordítanám: hajrá kékek! Odabenn, a körülbelül Körcsarnok-nagyságú arénában ez persze már-már ijesztő volt, és még jó óra volt az első egyes találkozó kezdetéig. Később Arnaud Boetsch és Noszály Sasa mérkőzésén lejjebb vették a szurkolók a potmétert, nem volt rá szükség, mert a remek formában lévő francia simán nyert. Aztán jött a nagy bálvány, Henri Leconte. Krocskó Józsi viszont egyáltalán, egy másodpercig sem ijedt meg. No akkor szembesültem először azzal, hogy miként segítik a francia drukkerek bajba jutott sporttársukat. Na, hogy? Egyszerű, és ezt így teszik más sportágakban is! Felállnak, és rázendítenek a Marseillaise-re, azaz a nemzeti himnuszra. Mindezt teli torokkal! Ez valószínűleg többször bejött nekik, akkor, Krocskó ellen nem! Így végül mindhárom nap tétre menő küzdelem volt, az eredmény nem lett öt–kopasz!

Nem a teniszhez tartozik, de életemben ez volt az egyetlen eset, amikor a kommentátor asztalára a vendéglátók egy kancsó bort tettek a folyadékháztartás egyensúlyának fenntartása érdekében! Az első nap két meccse után én is szerettem volna megkóstolni. Elkéstem! Szép számban ott lévő kollégáim bizony élelmesebbek voltak.”