Beindult a nagyüzem a nemzetközi tornákon

2022. február 21.

Nyolc országban versenyeztek magyarok a múlt héten

Roppant sikeres hét áll a magyar teniszezők mögött, ha az eredményeket nézzük, hiszen szinte a hét minden napján volt kiért, kikért izgulni. Fucsovics Márton a rotterdami negyeddöntős búcsúja után Dohában is a legjobb nyolc között esett ki, ám ezúttal közel volt az elődöntőhöz, Nikoloz Baszilasvili ellen 6:1-re megnyerte az első szettet, ám végül három szettben kikapott és a georgiai játékos jutott az elődöntőbe, majd a döntőbe, aki később végül címvédőként elvesztette a finálét a spanyol Bautista Aguttal szemben. A magyar teniszező pedig ezzel megvédte tavalyi pontjait, hiszen 2021-ben is a negyeddöntőig jutott a dohai versenyen, akkor Rubljov ellen nem tudott kiállni kisebb sérülés miatt. Marcinak ezen a héten a dubaji ATP 500-as tornán szoríthatunk, ahol majd a kanadai Denis Shapovalov ellen kezd.

Fucsovics Márton
Sajnos Gálfi Dalmának és Bondár Annának sem sikerült főtáblára kerülnie az általuk kinézett versenyen. Előbbi a guadalajarai WTA 250-es viadalon a selejtező utolsó fordulójában 7:6, 6:3-ra kapott ki az amerikai Caroline Dolehidetól. A legmagasabban jegyzett magyar teniszező pedig a dohai 1000-es kategóriájú tornán, szintén a kvalifikáció utolsó körében esett ki, a korábbi top 10-es Andrea Petkovic ellen 6:2, 6:0 arányban. Bondár Anna viszont párosban érdekel az év első ezres versenyén, a román Jacqueline Cristiannal az oldalán már nyolcaddöntősök.

Bondár Anna (Fotó: Instagram/richard_nicholsonr7)
A férfi mezőnyben így is voltak szép eredmények, hiszen a visszatérése után egyre jobb formába lendülő Füle Mátyás a döntőig jutott a Dominikai Köztársaságban zajló 15.000-es ITF tornán, ahol 6:4, 6:3 arányban kapott ki az olasz Lavagno ellen.

Füle Mátyás balról a harmadik
Valkusz Máté és Fajta Péter sajnos egyaránt nem tudott bejutni a fináléba az egyiptomi 15.000-esen, lőbbi 6:2, 6:2-re kapott ki a dél-koreai Lee Duck-hee-től, utóbbi pedig az izraeli Ben Pataellel szemben maradt alul 7:6, 7:5 arányban.

Piros Zsombor előbb kisebb sérülését, majd a COVID-ot is legyőzte és újra ütőt ragadott. A 22 éves játékos a Forliban rendezett ATP Challenger tornán állt ismét rajthoz, ahol feljutott a főtáblára, ám az első fordulóban döntőszettben kikapott amerikai ellenfelétől.

Piros Zsombor
Nagy Adrienn eredményes heteken van túl, a fiatal magyar játékos egyéniben a negyeddöntőig menetelt a portugáliai 25.000-es versenyen, míg párosban a döntőig jutott indiai partnerével, ahol végül 6:2, 6:0-ra kikaptak a Grammatikopoulou/Lemoine kettős ellen. A 20 esztendős játékos egyéniben és párosban is öt-öt győzelmet tudhat már maga mögött 2022-ben, ráadásul a múlt héten karrierje legnagyobb győzelmét könyvelhette el a 183. helyezett Grammatikopoulou legyőzésével..

Nagy Adrienn

Jani Réka Lucának is jól alakult eddig az év, ám ezúttal egy negyeddöntős szereplés jelentette számára a végállomást, egy törökországi 25 ezres ITF tornán a legjobb nyolc között búcsúzott.

Végezetül pedig, ami a junior mezőnyt illeti: Győri Lóránt a legjobb nyolcig jutott a ruandai 4-es ITF junior versenyen, Udvardy Luca pedig a cseh Amelie Smejkalova oldalán a negyeddöntőben búcsúzott a brazil 1-es kategóriájú ITF junior versenytől.

Image F
Image D