Babos Csaba: „Minden esélyünk megvan a továbbjutásra!”

2022. március 22.

A magyar csapat az euro-afrikai zóna I-es csoportjában szerepel idén a Billie Jean King Kupában, melynek küzdelmeire április 11-16. között kerül sor Antalyában. A mai sorsoláson eldőlt, hogy a Babos Csaba vezette válogatott Szerbia, Törökország, Észtország és Dánia ellen lép majd pályára, és a csoportból az első biztosan ott lesz az őszi play-offba, míg a második helyen végző csapat a másik csoport másodikjával játszik egy döntőt, melynek győztese szintén bekerül a feljutásért folyó rájátszásba.

A női válogatott kapitánya elmondta, hogy a világranglistás helyek alapján legjobb öt magyar egyaránt vállalta a szereplést Antalyában, így a legjobb összeállításban – Bondár Anna (76.), Udvardy Panna (83.), Gálfi Dalma (107.), Jani Réka (137.) és Babos Timi (244.) – vághat majd neki a csoportmeccseknek.

„Bízom abban, hogy semmi nem jön közbe, nem sérül meg, illetve betegszik le a törökországi megmérettetésre, így a legjobb csapattal vehetjük fel a versenyt az ellenfelekkel. Az előzetes nevezések alapján például az észtek két klasszisa, Kanepi és Kontaveit, illetve a dánok legjobbja, Tauson sem lesz ott Antalyában, de még lehet változtatni a csapatnévsoron, így akár ez változhat is. Szerencsére a játékosok jó formában vannak, így lesz variálási lehetőségem is a mérkőzéseken. Kiegyensúlyozott a csoportunk, de kimondható, hogy minden esélyünk megvan a továbbjutásra” – fogalmazott Babos Csaba, aki hozzátette, nemrég Antalyában járt, és feltérképezte a szállást, a pályákat, az étkezési lehetőségeket valamint a közlekedést is, azaz meglepetés nem fog érni senkit sem áprilisban.

A női magyar válogatott tagjai – ellentétben a férfiak március eleji Davis Kupa-találkozójával – nem készülnek közösen, ugyanis valamennyien versenyzésből fognak a Billie Jean King Kupára érkezni. Udvardy Panna és Jani Réka a bogotai WTA-tornán indulnak, Bondár Anna és Gálfi Dalma a charlestoni viadalon lépnek pályára, míg Babos Tímea Dél-Afrikában játszik a válogatott tornája előtt.

„Az sem kizárt, hogy a versenyek helyszínéről utaznak majd a lányok Antalyába, illetve aki előbb hazautazik, az pár napig a Nemzeti Edzésközpontban készül. Itthonról 8-án indulunk, és az a pár nap az első meccs előtt elég lesz ahhoz, hogy a lehető legjobb formában lépjünk pályára az első ellenfél ellen” – jelentette ki a kapitány.

És hogy ki lesz az első ellenfél? Nos, a sorsolást majd a helyszínen rendezik a csapatok jelenlétében.


A csoportellenfelek nevezési listája

Szerbia:

Aleksandra Krunic 118.

Olga Danilovic 146.

Ivana Jorovic 505.

Lola Radivojevic 1350.

 

Törökország:

Ipek Oz 268.

Pemra Ozgen 324.

Berfu Cengiz 418.

Zeynep Sonmez 587.

Ayla Aksu 660.

 

Észtország:

Elena Malygina 419.

Maria Lota Kaul 752.

Maileen Nuudi 910.

Katriin Saar 1341.

 

Dánia:

Olga Helmi 463.

Sofia Nami Samavati 504.

Johanne Christine Svendsen 1168.

Natacha Schou -

Rebecca Munk Mortensen -

Image F
Image D