Az előző hét hőse: Piros Zsombor
Ugyan már beszámoltunk Piros Zsombor múlt heti sikeréről, karrierje harmadik, ezúttal Splitben aratott Challenger tornagyőzelméről, de csak külső szemlélőként. Megkérdeztük tehát a jelenleg 134. helyen álló játékosunkat, ő hogyan élte meg a hetet, miként hatott rá az időjárás okozta csúszás, meccsfélbeszakítás mentálisan, valamint fizikailag.
- Jó érzéssel térhettél vissza Splitbe, hiszen tavaly a döntőig jutottál, amit feladni kényszerültél az ausztrál O’Connell ellen, most azonban visszavágtál neki is.
- Igen, tavaly sajnos nem sikerült feltenni a pontot az i-re, hiszen akkor sérült meg a hátam, majd hónapok elteltével kezdődő porckorongsérvet állapítottak meg. Így még inkább örülök, hogy idén végig erős és egészséges tudtam maradni, bár a verseny ugyanolyan esőszünetekkel és szenvedős napokkal telt. Ilyenkor az ember semmit nem csinál, csak számtalanszor bemelegít feleslegesen, és várja, hogy végre mehessen a pályára, ha épp nem fújják le a mérkőzést a nap végén. Ezt minden teniszező átéli, nem könnyű, főleg fejben. Sokan el is engedték a hetet, és a pályán is frusztráltabbak voltak. Én eléggé elfáradtam szombaton, hiszen Albot ellen közel három órát játszottam, görcsökkel mentem a hotelbe, de a lehető legjobban próbáltuk kihasználni azt a pár órát, és mindent megtettünk a regeneráció érdekében. Szerencsére egész jól fel tudtam töltődni, mielőtt megkezdtem az elődöntőt, amit ugye már nem tudtunk végigjátszani. Azt mondanom sem kell, hogy lehetetlen félbeszakított meccs után nyugodtan aludni.
- De szerencsére O’Connell ellen te voltál szettelőnyben, így azért mégis egy fokkal könnyebb volt a dolgod másnap.
- Sokszor mentem már fel úgy a pályára, hogy hátrányban voltam, ilyenkor olyan, mintha elölről kezdődne a meccs, és el is mehet az egész, ha elbukod az első pár pontot. De most én vezettem, és zsinórban tizenegy megnyert ponttal tudtam folytatni vasárnap, ami szinte el is döntötte a mérkőzést. Este még ezután került sor a döntőre, ahol már feltettem mindent egy lapra, nem igazán mentem bele a hosszú labdamenetekbe, inkább elkezdtem „lövöldözni” a labdát minden nyomás nélkül, és ez bejött, így tudtam jól kezdeni.
- Az már csak hab volt a tortán, hogy a finálé is félbeszakadt, és fedett pályán kellett megküzdened a trófeáért.
- Szerintem életem legnehezebb meccse volt a döntő. Egyáltalán nem voltak ideálisnak nevezhetők a körülmények a sátorban, sok gödör volt a pályán, mellettünk szintén ütöttek, kétszer majdnem át is jött a labda fontos pillanatokban. Napokig a mocsaras, lassú pályán játszottunk, bent meg szinte nem is tudtam követni Gombos Norbi 230-as szerváit, olyan gyors volt a salak. Tényleg nagyon jól játszott a sátorban az ellenfelem, engem az első szerviám húztak ki a második szett rövidítésében. Ott kellett lennem fejben, gyorsan reagálnom, de a sors is besegített abban, hogy két szettlabdát emberfeletti védekezéssel hárítottam, és végül óriási csatában megnyertem a meccset. Amikor átadták a díjat, azon gondolkodtam, hogy még hogyhogy nem a döntő szett megy, és miért itt állok.
- Nem volt sok időd az ünneplésre, hiszen indultál tovább Portugáliába egy 125-ös Challengerre, ahol tavaly negyeddöntőztél.
- Tényleg hullafáradt voltam, a döntőben az utolsó tartalékaimat használtam fel, utána tizenhárom órát aludtam, majd mentem a reptérre. Challenger szinten még nem volt olyan, hogy tornagyőzelem után meccset nyertem volna, így ez is egy jó kezdés volt itt Oeirasban. Szerencsére az ellenfél sem volt topon, ami kellett is, mert még mindig fáradt vagyok. Szerdán szerencsére pihenhettem, szóval csak holnap lépek ismét pályára, ráadásul 500-on kívüli ellenféllel szemben, szóval ezt a „könnyebb” sorsolást ki kéne használni, ritkán van ilyen.
- Horvátországba is egy jó barátod, Tamás Bence kísért el, jó motivációt jelentett neked?
- Papíron már egy ideje edző nélkül utazom, minden héten más barátommal, aki épp ráér. Ez most sokkal különlegesebb volt, mint az eddigiek, hiszen Bencével gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Nagyon pozitívan csalódtam benne, végig támogatott, meccsek után átbeszéltük a tapasztalatokat ott a pályán, és minden nap dolgoztunk még egy órát. Ez a plusz munka is hozzátett a meccsekhez, főleg a szerva terén, mellette jól is éreztük magunkat – fontos, hogy a vidám hangulat is meglegyen, pláne nekem. Szerintem még fogunk együtt menni nagyobb versenyekre is.
