Május elején a januári, Budapesten megrendezett találkozó után ismét összegyűlt a magyar és osztrák utánpótlás-teniszezők U12-es válogatottja: a barátságos, de annál komolyabb felkészülési mérkőzéseknek ezúttal St. Pölten adott otthont. Az összetartás immár hagyományosnak mondható – harmadik éve valósul meg –, és tökéletesen illeszkedik a Magyar Tenisz Szövetség U12-es utaztatási és felkészülési programjába. A rendezők részéről a helyszínválasztás nem volt véletlen, hiszen ezzel egyidőben zajlott az U18-as J200-as nemzetközi ITF-verseny is, így a legfiatalabbak közvetlen közelről láthatták, hová vezet a szorgalom és a kitartó munka.
A válogatott megmérettetésen a magyar csapatot a fiúknál Rekedt-Nagy Zoltán, Szűcs Milán és Gémes Domonkos, a lányoknál Dekovics Luca, Lehoczky Liliána és Polgárdi Zita képviselte. Az egyéni, páros és vegyes páros meccsek a szűk időkeret miatt módosított szabályokkal (no-ad) zajlottak, ennek köszönhetően mindenki több ellenféllel mérhette össze tudását.
A fiúknál kifejezetten biztató volt a szereplés: Rekedt-Nagy Zoltán kiemelkedően játszott, de Milán és Domonkos is győzött, így pozitív mérleggel zárták a napot. A lányok nem tudtak meccset nyerni, ugyanakkor számukra is hasznos visszajelzés volt a játékerők összevetése. A végeredmény így 12-5 lett az osztrák csapat javára.
Az eseményt Gulyás István utánpótlás-válogatott edző, a csapat kísérője is értékelte: „Ezek az összetartások remekül illenek a felkészülési programunkba. Fontos, hogy már ilyen fiatal korban nemzetközi szinten mérjük fel a játékosokat, és tapasztalatot szerezzenek a válogatott légkörben. A cél az, hogy a nyári csapat Európa-bajnokság előtt a válogatott játékosokat nemzetközi versenyekre tudjuk utaztatni, ezáltal saját korosztályuk legjobbjaival mérhessék össze tudásukat.”