A vártnál gyorsabban halad Udvardy Panna felépülése

2023. március 22.

Már közel egy hónapja annak, hogy a WTA világranglistáján 91. helyen jegyzett játékosunk, Udvardy Panna egy rossz mozdulat következtében bokasérülést szenvedett a meridai 250-es torna nyolcaddöntőjében, és mankóval kellett elhagynia a pályát. Az orvosok három hónapnyi pihenőt javasoltak neki, mi most arról érdeklődtünk, hol tart a rehabilitáció, mikor láthatjuk újra versenyezni.


- Az első vizsgálatkor még csontrepedést is diagnosztizáltak, azonban később bebizonyosodott, hogy „csupán” szalagszakadásról beszélhetünk, az egyik teljesen, a másik pedig részlegesen szakadt el. Hogy érintett a sérülés lelkileg, valamint fizikailag? Mennyire volt nehéz utána az első időszak?

- Ott ahogy ránéztem a bokámra, láttam, hogy kétszer akkora, és bár a pályán még cipőben el tudtam sétálni a padhoz, amint levettem, éreztem, hogy nem tudok rálépni, nagy fájdalmaim voltak. Két napra rá hazarepültem Mexikóból Floridába, ahol az első két hét volt a legnehezebb, ezalatt egyáltalán nem tudtam súlyt helyezni a lábamra, úgyhogy csak mankóval bicegtem. Egy sportoló hozzá van szokva a sűrű napokhoz, az öt-hat óra mozgáshoz, ilyenkor szerintem az a legnehezebb, ha hirtelen semmit sem tud csinálni. Így voltam vele én is, egy hétig csak felpolcolt lábbal feküdtem, naponta ötször-hatszor jegeltem, hogy tényleg lemenjen a gyulladás és a duzzanat. Amikor már kezdett jobb lenni, megpróbálhattam egy csizmás rögzítőben sétálni és egy kicsit kondizni – természetesen csak felsőtestre és a másik lábamra csináltam gyakorlatokat. Most két és fél hét elteltével végre lekerülhetett a csizma, egy kisebb bokakötőben és rendes cipőben sétálhatok, vezethetek is, így örülök, hogy kicsit ki tudok mozdulni.

- Kik és hogyan segítenek neked a felépülésben?

- A WTA-sok óriásiak voltak, hiszen ott Mexikóban rögtön elvittek MRI-re és röntgenre. Aznap este tizenegykor beszéltünk is az orvossal, aki rögtön segítséget nyújtott, tehát már huszonnégy órán belül tudtuk, mi a probléma, és mit kell vele csinálni. Ajánlottak helyi fiziósokat is, de olyan szempontból igencsak szerencsés vagyok, hogy ugyan a barátom kondiedző, ért a fizioterápiás rehabilitációhoz is. Egy hatalmas csapatnál, a New York Metsnél a legprofibb szakemberekkel dolgozik együtt, ők rögtön megnézték az MRI eredményét, összeírták a feladatokat és a teendőket. Jelenleg Kerrie Brooksszal dolgozom, aki tíz éven keresztül Serena és Venus Williamst is segítette, tehát nagyon benne van a teniszben. Ő most a házunktól tíz percre, egy helyi klinikán csak profi sportolókkal – golfozókkal, baseballosokkal – dolgozik, szóval a legjobb helyre kerültem.


- Létrehoztál egy Instagram-profilt is, ahová pillanatképeket, edzésvideókat töltesz fel, és megosztod a követőkkel, éppen hol tartasz a rehabilitációban. Honnan jött ez az ötlet?

- Igazából kicsit unatkoztam, ezért létrehoztam a fiókot, és elkezdtem tartalmat feltölteni. Szerettem volna dokumentálni a felépülés folyamatát, de egyre többen érdeklődtek is, hogy hogy vagyok, milyen feladatokat csinálok. Így egészen az elejétől napról napra láthatják a követők, ahogy ezerrel megy a rehabilitáció, most már lazán biciklizem, és óvatosan a jobb lábamra is edzhetek.

- Sajnos így biztossá vált, hogy nem tudsz részt venni az április közepén megrendezendő Billie Jean King-kupa csoportmérkőzésein…

- Igen, sajnos ez idén kimarad. Az elején eléggé el voltam keseredve, hiszen tavaly Törökországban és Romániában is nagyon jó volt a hangulat. Szerintem az egyik legerősebb csapat vagyunk most így három topszázassal, valamint Rékával, aki szintén ennek a közelében van, Natival, aki feljövő játékosként egyre jobban játszik és Timivel, aki rengeteg tapasztalattal rendelkezik, sok mindent letett már az asztalra. A lányokkal tartom a kapcsolatot, tudják, mi a helyzet velem. Azt gondolom, hogy nélkülem is sikerülni fog nekik a kvalifikáció, innen szurkolok majd, és remélem, hogy ősszel már együtt harcolhatunk a döntőbe jutásért.


- Végül a legfontosabb kérdések: mikor tudsz visszaállni a teniszedzésekbe, és mikor láthatunk újra versenyezni?

- Mivel három hétig nem használtam a lábam, még eléggé be van állva, de örömre ad okot, hogy a szakértők sem számítottak arra, hogy ilyen jól fog haladni a rehabilitáció. Ha így folytatom, egy hét múlva akár elkezdhetek lassan kocogni, rá egy hétre pedig mozgás nélkül, egyhelyből napi harminc-negyvenöt percet teniszezni. Természetesen betartom, amit mondanak, és minden tőlem telhetőt megteszek a visszatérés érdekében, de nem szeretnénk elkapkodni sem a dolgokat. Jelenleg az a cél, hogy a Roland Garros előtt két versenyt játsszak, bízunk benne, hogy így is lesz.

1. Kinder- Savaria Kupa - 04.20. Szombathely - Savaria TC, 2024. április 20-21.