A tenisz mindenkié!

2022. február 21.

Ahogyan az elmúlt hónapokban is láthatták, a Magyar Tenisz Szövetség kötelességének érzi a felelősségteljes társadalmi szerepvállalást. Ezúttal a Teniszvetélkedők Sportegyesületének részére nyújtott segítséget az MTSZ.


Az egyesület 2021 tavaszán együttműködést kezdeményezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, hogy együtt segítsék a Monoron élő nehézsorsú gyermekek mindennapjait. Az MMSZ már évek óta kiemelt figyelmet fordít a térségre, ugyanis a tanoda mellett – ahová közel 40 gyermek jár – vannak délutáni foglalkozások és fociedzések is, a Teniszvetélkedők Sportegyesületének részéről pedig mostanra bejött a tenisz is. Eleinte a minitenisz volt terítéken néhai rendszerességgel, aztán az érdeklődés és a sport szeretete miatt egyre gyakoribbá váltak a foglalkozások, melyeket Orosz Magdolna vezet. A Magyar Tenisz Szövetség pedig egy minitenisz csomaggal segítette az egyesület és Magdolna munkáját, hogy a gyerekek számára még inkább adottak legyenek a feltételek.


„Nagyon nehéz sorsú gyerekekről van szó, akiknek a sport egyben edukációs lehetőség is a szórakozás mellett. Én tavasszal kezdtem el járni Monorra a gyerekekhez. Kipróbáltuk, hogyan tetszik nekik a tenisz, miképp reagálnak, vevők-e rá, és az eddigiek alapján úgy tűnik, érdekli őket. Ezután pedig szerettem volna minél inkább rendszeresíteni a foglalkozásokat, hogy egyre közelebb kerüljön hozzájuk a tenisz. Viszont sok nehézséggel is nézünk szembe, hiszen egy műfüves teniszpályán és egy tornateremben tartjuk az „edzéseket”. Eddig a saját felszerelésemet használtam és sajnos az én készletem sem olyan bőséges, így már kezdtek amortizálódni a labdák és a hálók” – mesélte eddigi tapasztalatait Orosz Magdolna.



Aztán egy versenyen találkoztam Sütő Csilla főtitkár asszonnyal, és volt szerencsém pár szót váltani vele, így megkérdeztem tőle, tud-e bármilyen módon segíteni a szövetség. Csilla azonnal jelezte, hogy igen, hiszen ez is az MTSZ feladata valahol. Ezt követően szerencsére kaptunk egy minitenisz induló csomagot, ami 80 darab narancs, 20-20 piros és zöld labdából, továbbá 3 db mini hálóból áll, amiért ezúton is nagyon hálásak vagyunk, és a gyerekek is fülig érő mosollyal fogadták. Nekem az a célom, hogy a Bozsik programhoz hasonló kezdeményezést tudjak majd idővel megvalósítani.”
A Magyar Tenisz Szövetség pedig boldog, hogy ha csak minimálisan is, de segíteni tudtuk az egyesület munkáját.

Image F
Image D