"A tenisz az életem"

Születésnapi beszélgetés a ma 70 éves Taróczy Balázzsal.

A magyar tenisz élő legendája. Profi pályafutása alatt egyéniben 403, párosban 401 mérkőzést nyert. Az egyéni ranglistán a 12. helyig jutott (1982.04.05.), párosban harmadik is volt (1985.07.15.). Kétszeres Grand Slam-bajnok párosban – Roland Garros (1981), Wimbledon (1985), mindkettőt Heinz Günthardttal nyerte. Húsz döntőt játszott egyéniben, és 13 serleget nyert. Párosban a két GS-trófea mellett összesen 26-szor ünnepelhetett.

Csütörtök délelőtt Barcelonában értem utol, ahol évek óta Magyarországot képviseli főkonzulként. Először arról kérdeztem ezen a különleges napon, hogy mi a legszebb emléke az elmúlt 70 évből.

- Az elmúlt hetven évem a teniszről szólt, alapvetően határozta meg az életem. Nem emlékszem olyan időszakra, amikor ne lett volna kapcsolatom a tenisszel. Hozzám nőtt. Kisfiúként a Feneketlen-tóhoz jártam, később a Vasasra, és az egész életem a tenisz körül forgott. Nem tudnék kiemelni egyetlen versenyt, győzelmet. A tenisz maga a legmeghatározóbb.

- Ma is játszol rendszeresen, vagy inkább már csak nézed?

- Barcelonában minden nap kimentem az ATP 500-as versenyre, amíg Fábián versenyben volt, addig neki szurkoltam a pálya mellől. Nagyszerű az ATP TV, azon keresztül nézem a meccseket élőben vagy felvételről, ez mintegy benntart a teniszben. Kiemelten követem a magyarokat. Nagyon keveset játszom. Barcelonában ugyan egész évben szabadban lehet teniszezni, és sok partnerem van, lenne, de nem játszom rendszeresen. Ez már nem az a tenisz, amikor rá akarok menni egy labdára, egy rövidítésre, már csak szemmel tudom követni, kettőt pattan mire odaérek, és ez szörnyű érzés. Az sem segít, hogy valamim mindig fáj.

- Az egykori játszótársak, riválisok közül kivel tartod a kapcsolatot?

- Sajnos sokan elmentek már, de Varga Gézával, Machán Robival gyakran, és Csoknyai Bercivel is szoktam beszélgetni. A külföldiek közül Heinz (Günthardt) mellett Tomás Smiddel rendszeres kapcsolatban vagyok. Itt Barcelonában Manuel Orantes és a többi korabeli spanyol, akikkel beszélek.

- Mi a legnyagyobb változás a teniszben a 70-es, 80-as évek játékához képest?

- Ezerszer gyorsabb, dinamikusabb a játék. Talán ma kevesebb a színes egyéniség, de ez nem biztos.

- Van benned hiányérzet, ha visszagondolsz a pályafutásodra?

- Nincs egyáltalán hiányérzetem, de csomó mindent másképp csinálnék a mai fejemmel. Ma egy játékosnak két edzője, menedzsere van. Az én időmben mindenki magára volt utalva, mindig egyedül csináltam mindent. Nem mondom, hogy sokkal többet érhettem volna el, ha hasonló támogatást kapok, mint a nagyobb országok játékosai élveztek a saját szövetségüktől, és nincs is bennem ezzel kapcsolatban semmilyen rossz érzés.

- Az aktív pályafutásod után edzőként is sikeresen dolgoztál, leginkább Goran Ivanisevic-csel. Szerinted az, hogy ő is sikeres edző lett, a Te munkádnak is az eredménye, tudott Tőled olyat tanulni, amit mondjuk Djokovic mellett is használhatott?

- Ezt tőle kell megkérdezni, de az biztos, hogy hatalmas sikereket ért el edzőként. És nem is a Djokovic-csal elért eredményeire gondolok, mert szerintem ott nem az edzői munka dominál, emberileg kell megtalálni a közös hangot. Előtte azonban akkor volt Cilic edzője, amikor US Opent nyert, és döntőt játszott az Australian Openen. Ezt nagyon nagy teljesítménynek tartom, mert korábban kevesen gondolták, hogy Cilic ilyen szintre juthat.

- Gondolom, hogy négygyermekes családapaként akkor vagy a legboldogabb, ha a gyerekeiddel ünnepled a 70. születésnapodat…

- Természetesen, de már hozzászoktam, hogy a világ különböző pontjain élnek, így csak azokkal ünneplek ma, akik még itt vannak velünk Barcelonában.

- Az nem zavar, hogy egyikükből sem lett teniszező vagy élsportoló?

- Amikor még kicsik voltak, és tudtam irányítani az életüket, akkor sem volt célom, hogy teniszezők legyenek. Csapatsportokban el tudtam volna képzelni őket, de nincs bennem rossz érzés, hogy nem lettek élsportolók. Az a fontos, hogy olyat csináljanak, amit szeretnek, ebben támogattam őket mindig, és szerencsére a sport azért bennük van.

- Egy 70 éves ember bölcsességével mit üzennél a mai fiatal teniszezőknek?

- Nem hiszem, hogy teniszileg bölcsebb lennék most, mint mondjuk negyven évesen voltam. Hirtelen két idézet jut eszembe, amiket szeretek. Az egyik úgy szól, hogy mindenki olyan messzire jut el, ameddig az ambíciója viszi. A másik, hogy sose vagy annyira jó, amennyire egy győzelem után gondolod, és sose vagy annyira rossz, amennyire egy vereség után érzed. Ez egy nagyon fontos üzenet, mert a profi tenisz egyik alapja, hogy tudd kezelni a győzelmeket és a vereségeket. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy jó versenyző legyél.

- Köszönöm a beszélgetést. Még egyszer nagyon boldog születésnapot és jó egészséget.